Nem időszerű jelen pillanatban a legfőbb ügyész és az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) vezetőjének felmentésére irányuló eljárás elindítása jelentette be szerdán Tudorel Toader igazságügyi miniszter.
Emberiesség elleni bűncselekményekért húsz év börtönbüntetésre ítélte jogerősen a bukaresti legfelsőbb bíróság szerdán Ion Ficiort, a peripravai munkatábor egykori parancsnokát, akit több mint száz politikai fogoly haláláért tartanak felelősnek.
Klaus Johannis államfő visszavonta a Románia Csillaga kitüntetést Mihai Necolaiciuctól, a Román Államvasutak (CFR) volt igazgatójától, miután 2016 novemberében a bukaresti ítélőtábla hivatali visszaélés miatt nyolc év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.
Nem jogerősen hat év szabadságvesztésre ítélte kedden a bukaresti legfelsőbb bíróság Elena Udrea volt idegenforgalmi és fejlesztési minisztert egy ökölvívógála törvénysértő megszervezése miatt.
A hivatali visszaélésre való felbujtás miatt bíróság elé állított Liviu Dragnea szintén megvádolt volt feleségének ügyvédje szerint az alkotmánybíróságnak ki kell mondania: szükséges egy összeghatár, ami alatt nem bűncselekmény a visszaélés.
Levették a bukaresti képviselőház keddi ülésének napirendjéről a család fogalmára vonatkozó alkotmánymódosító kezdeményezés tervezetét.
Európai szintre kívánja emelni a romániai magyar kisebbség ügyét az RMDSZ, amely az Európai Néppárt (EPP) közelgő máltai kongresszusán kíván beszámolni azokról a jogsérelmekről, amelyek a magyar közösség ellen irányultak az elmúlt időszakban.
Daniel Constantin miniszterelnök-helyettes leváltására tesz javaslatot az államfőnek Sorin Grindeanu kormányfő, miután a kisebbik kormánypárt, a liberális ALDE megvonta politikai támogatását a párt társelnöki tisztségét betöltő Constantintől.
Megvonta politikai támogatását a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) vasárnap Daniel Constantin társelnöktől, aki miniszterelnök-helyettesi és környezetvédelmi miniszteri tisztséget is betölt a Grindeanu-kabinetben.
Mintegy négyezer rendőr tüntetett szombaton a bukaresti belügyminisztérium, majd a kormány épülete előtt, tisztességes béreket követelve.
Nem találtak robbanószerkezetet vagy veszélyes anyagot abban a két târgoviştei iskolában, amelyeket bombariadó miatt ki kellett üríteni péntek reggel.
Jogerősen a feddhetetlenségi ügynökség (ANI) javára ítélt a román legfelsőbb bíróság csütörtökön abban perben, amelyet Petre Roman volt miniszterelnök indított az ANI ellen, amiért 2015 februárjában a politikust megfosztották képviselői mandátumától.
Tudorel Toader az EP-ben rendezett szerdai brüsszeli meghallgatáson úgy vélekedett: a Btk. módosítására elfogadott sürgősségi kormányrendelet tartalmilag rendben volt, csak az elfogadás időpontja volt rossz.
Spontán sztrájkba lépett szerdán reggel a Román Vasúti Társaság (CFR) dolgozóinak jelentős része, miután az állami vállalat vezetősége elutasította a szakszervezet béremelési követelését. Számos vonatjárat késik a munkabeszüntetés miatt.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) a szavazatok 47 százalékával győzne, ha most vasárnap tartanák a parlamenti választást – derül ki a Sociopol közvélemény-kutató cég kedden nyilvánosságra hozott felméréséből.
A miniszterek mandátumának időtartamára korlátozná az őket megillető mentelmi jogot Laura Codruţa Kövesi, a DNA főügyésze.
Akár pártszakadást is eredményezhet, hogy a kisebbik koalíciós párt ALDE két szárnya közötti rivalizálás részeként a Tăriceanu-oldal megpróbálja háttérbe szorítani a Constantin-szárnyat.
Helyzete tisztázásáig felfüggeszti párttagságát Cătălin Rădulescu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) parlamenti képviselője – közölte hétfőn az Argeş megyei sajtóval a kormányellenes tüntetőket fegyverrel és vízágyúval fenyegető politikus.