Fotó: Facebook/Calin Popescu Tariceanu
Călin Popescu-Tăriceanu, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) elnöke úgy véli, orvosi szempontból nem indokolt a veszélyhelyzet meghosszabbítása, az intézkedés csak a kormány választási és üzleti érdekeit szolgálja.
2020. június 10., 13:502020. június 10., 13:50
„Amint az várható volt, Iohannis úr parancsot adott a kormányfőnek, hogy hosszabbítsa meg a veszélyhelyzetet! Azt hiszem, Iohannis úr nagyon szeret Istent játszani! A döntést semmiféle orvosi érv nem támasztja alá, csakis a kormány választási és üzleti érdekei. Egyértelmű, hogy még ki akarnak csavarni egy kis pénzt a közbeszerzés nélkül kötött szerződésekből, talán bizonyos nyomokat is el akarnak tüntetni, és néhány unokaöccsöt vagy a keresztgyerekek keresztgyerekeit zsíros állásokhoz juttatni. Hogy hihetnél a jóhiszeműségükben, amikor máig se árulták el, hány román állampolgárt teszteltek eddig, és hogy mi a magyarázata, hogy egyik nap csak 2500, míg másnap 10.000 tesztet végeznek el? Az igazság az, hogy fogalmuk sincs, mit tegyenek, inkább maradnak a tiltásoknál” – olvasható Tăriceanunak az Agerpres hírügynökség által idézett Facebook-bejegyzésében.
„Azt tanácsolom a kormány tagjainak, hogy ne is merjenek a parlament elé állni egy ekkora ostobasággal” – írta Tăriceanu a veszélyhelyzet meghosszabbítására vonatkozó államelnöki bejelentésre utalva.
Véleménye szerint a kormánynak vissza kell térnie eredeti feladatához, éspedig „az ország vezetéséhez, a gazdaság újraindításához, a munkahelyek létesítéséhez, a nyugdíjak és gyerekpénz törvény szerinti emeléséhez, az aszály következményeivel való küzdelemhez, az öntözőberendezések megújításához, és egy sor más, fontos dologhoz, amelyeket mind elhanyagolt azért, hogy választási előnyt sajtoljon ki a koronavírusból” – olvasható az ALDE vezetőjének bejegyzésében.
Klaus Iohannis államfő kedden úgy nyilatkozott: kevesebb korlátozással ugyan, de szükségesnek tartja a veszélyhelyzet meghosszabbítását. Ennek érdekében a parlament támogatását kérte az államelnök.
Csak azoknak a polgároknak a személygépkocsiját íratnák be forgalomba a hatóságok, akik maradéktalanul befizették az ingatlanadókat, rendezték a tilosban parkolásért kiszabott esetleges bírságot – tartalmazza az RMDSZ közigazgatási törvénytervezete.
Míg pár évtizede még rendkívülinek számítottak, ma már egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási jelenségek Romániában. Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk az egyre forróbb nyarakhoz és a heves széllel járó viharokhoz egyaránt.
Románia olyan légvédelmi rendszereket vásárol Izraeltől, amelyek az ottani Vaskupola alapját képezik – erősítette meg Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
Nicușor Dan államfő is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító, a parlament által egy hónapja megszavazott törvénytervezet ellen csütörtökön.
Befogták a három közül az első medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a múlt héten az olaszországi motoros megölése miatt – közölte Facebook-oldalán a bukaresti környezetvédelmi minisztérium.
Népszerűbb a brit uralkodó a romániaiak körében, mint az amerikai elnök – derül ki egy felmérésből.
A képviselőház és a szenátus csütörtöki együttes ülésén ismertette a kormány elleni bizalmatlansági indítványát a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR).
A fellebbezések elbírálása után 0,1 százalékponttal 83,2 százalékra nőtt a nyolcadikosok képességvizsgáján sikeresen teljesítők aránya – derül ki a csütörtökön közzétett végleges eredményekből.
A fejlesztési és közigazgatási minisztérium új közigazgatási reformcsomagot tervez, amely a decentralizáció elvét erősíti meg, egyszerűsíti az ezzel kapcsolatos eljárásokat, és több hatáskört biztosít az önkormányzatoknak.
Leplezetlen irredentizmust és Romániával szembeni hibrid nyomásgyakorlást vél felfedezni, és meghökkentő forgatókönyveket vázol Orbán Viktorral kapcsolatban egy amerikai agytröszt.
szóljon hozzá!