A szeptember 27-ei helyhatósági választásokon akkor is érvényes a szavazat, ha a bélyegző széle meghaladja a négyzet határvonalát, amennyiben nyilvánvaló a szavazó szándéka – közölte péntek este a Központi Választási Iroda (BEC).
A szeptember 27-ei romániai helyhatósági választások idején három napra bezárnak az oktatási intézmények az országban, ez idő alatt online zajlik a tanítás – jelentette be pénteken este Monica Anisie oktatási miniszter.
Az ország 312 tanintézetében a vörös forgatókönyv szerint, tehát kizárólag online zajlik a tanítás jelenleg – közölte pénteken a bukaresti oktatási minisztérium. Ez tizenkettővel több az egy nappal korábbi állapothoz képest.
Csökkent az elmúlt 24 órában az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában, összlétszámuk meghaladta a 110 ezret. Ugyanakkor az ország területén eddig 4360 elhalálozást jegyeztek, 48-cal többet, mint egy nappal korábban – közölte pénteken a stratégiai kommunikációs törzs.
Több műemléktárgyat – régi kéziratokat és könyveket – találtak a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság (DIICOT) nyomozói egy Neamţ megyei lakásban.
A bukaresti táblabíróság pénteken kezdte újra a Colectiv-per vádlottjainak tárgyalását, miután tavaly decemberben első fokon ítélet született Cristian Popescu-Piedone fővárosi negyedik kerületi polgármester, több városházi hivatalnok, a klub tulajdonosai, két tűzoltó, tűzszerészek és a pirotechnikai cég képviselői ellen.
Megoldhatatlan az iskolások ingyenes szállítása – írja a Román Fuvarozók Szövetségének (FORT) csütörtöki közleményében.
A román hadsereg hivatalosan átvette csütörtökön az amerikai gyártóktól az első Patriot rakétavédelmi rendszert azon hét üteg közül, amelyek beszerzéséről három éve állapodott meg Washingtonban Donald Trump amerikai és Klaus Iohannis román elnök.
Az előző napi rekord közelében maradt az elmúlt 24 órában az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában, összlétszámuk megközelítette a 109 ezret. Ugyanakkor az ország területén eddig 4312 elhalálozást jegyeztek, 27-tel többet, mint egy nappal korábban – közölte csütörtökön a stratégiai kommunik&
A Romániában működő több mint 18 ezer oktatási intézmény több mint egyharmadában, vagyis 6170 tanintézetben semmi nem szavatolja a biztonságot, nincs sem őr, sem biztonsági kamera.
A nagyon zsúfolt tömegközlekedéssel és a szabadságról való hazatéréssel magyarázza egyebek mellett Nelu Tătaru egészségügyi miniszter az esetszám robbanásszerű növekedését.
Felkérem az iskolaigazgatókat, hogy fenntartások nélkül forduljanak a tanfelügyelőségekhez és a hatóságokhoz, ha pénzre van szükségük az új iskolai évben – jelentette ki szerdai sajtóértekezletén Klaus Iohannis államfő.
Országszerte 26 új, gépjárművezetői jogosítványokat és forgalmi engedélyeket kibocsátó hivatalt létesít a belügyminisztérium – jelentette be szerdán Marcel Vela tárcavezető.
Marcel Ciolacu, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke szerdán kijelentette, pártja arra törekszik, hogy a bukaresti parlament mielőbb ismét megszavazza a június 4-ét Romániában ünneppé nyilvánító Trianon-törvényt, miután egy nappal korábban Klaus Iohannis államfő visszaküldte a jogszabályt megfontolásra a törvényhozói&
A kormány tájékoztató kampányt indít a külföldön élő románok körében, amelyben arra buzdítják őket, hogy levélben szavazzanak a soron következő parlamenti választáson – jelentette be Ludovic Orban miniszterelnök.
Rekordmértékben nőtt az elmúlt 24 órában az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában, összlétszámuk meghaladta a 107 ezret. Ugyanakkor az ország területén eddig 4285 elhalálozást jegyeztek, 49-cel többet, mint egy nappal korábban – közölte szerdán a stratégiai kommunikációs törzs.
Az embereknek meg kell szokniuk, hogy védekezni kell a koronavírus ellen – hangsúlyozta szerdai sajtótájékoztatóján Ludovic Orban miniszterelnök. Utalva arra, hogy sokan panaszkodnak a maszkra, leszögezte: senki sem született nyakkendővel vagy tűsarkúban.
Klaus Iohannis államfő és Ludovic Orban miniszterelnök felavatta kedden a bukaresti ötös metró ötéves késéssel elkészült első hétkilométeres szakaszát, amely a dél-nyugati Drumul Taberei lakónegyedet köti össze a belvárossal.