A koronavírus elleni oltás feltalálásáig a gyerekek a vörös, sárga vagy zöld forgatókönyv alapján fognak iskolába járni, így a tanároknak meg kell tanulniuk online oktatni – szögezte le szerdán Ludovic Orban. A kormányfő szerint nincs mit keresnie a tanügyben annak a nagyváradi pedagógusnak, aki a kötelező maszkviselet ellen foglalt állást.
Szeptember 25-étől, péntektől keddig felfüggesztik a személyes jelenléttel zajló oktatást azokban a romániai tanintézetekben, amelyekben szavazóhelyiségeket rendeznek be a helyhatósági választásokra – döntötte el szerdán az országos vészhelyzeti bizottság (CNSU).
Rekordot döntött az elmúlt 24 órában az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában, összlétszámuk megközelítette a 116 500-at. Ugyanakkor az ország területén eddig 4550 elhalálozást jegyeztek, 47-tel többet, mint egy nappal korábban – közölte szerdán a stratégiai kommunikációs törzs.
A hatóságok fontolgatják, hogy kötelezővé tegyék a koronavírustesztet a határon a Romániába hazatérő állampolgároknak. Erről Nelu Tătaru egészségügyi miniszter beszélt szerdán.
Továbbra is az első helyen áll Románia európai uniós összevetésben az elhalálozási ráta tekintetében. Dorel Săndesc intenzív terápiás orvos szerint viszont még így is jobban áll, mint amire az egészségügyi rendszer alulfinanszírozottsága predesztinálná.
A lakosságon múlik, hogy lesznek-e újabb kijárási korlátozások Nelu Tătaru egészségügyi miniszter szerint. Ugyanakkor azt mondja, korai még arról beszélni, hogy csökkenésnek indulnak a számok, egyelőre próbálják tartani a mostani platót.
Nőtt az elmúlt 24 órában az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában, összlétszámuk megközelítette a 115 ezret. Ugyanakkor az ország területén eddig 4503 elhalálozást jegyeztek, 45-tel többet, mint egy nappal korábban – közölte kedden a stratégiai kommunikációs törzs.
A szociáldemokraták meg akarják mutatni a kormányzó liberálisoknak, hogy ki az úr a parlamentben, hisznek abban, hogy a költségvetés-kiigazításról való szavazás során sikerül hatályon kívül helyezni a 14 százalékos nyugdíjpont-emelésről szóló cikkelyt.
Magyarul is kiállíthatják a születési, házassági, illetve a halotti anyakönyvi kivonatot, amennyiben a képviselőház is elfogadja az RMDSZ erre vonatkozó javaslatát – jelentette be hétfőn Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője.
A szenátus hétfőn első kamaraként elfogadott egy jogszabályjavaslatot, amely előírja, hogy szükségállapot és veszélyhelyzet idején havi 2000 lejes kockázati pótlékot kapnak a pedagógusok és egyetemi tanárok, az oktatásban dolgozó kisegítő személyzet tagjai pedig 1500 lejes juttatásban részesülnek.
Nelu Tătaru egészségügyi miniszter úgy nyilatkozott hétfőn Piatra-Neamţon, hogy arra számít: október második felében csökkenni fog a koronavírusos esetek száma Romániában.
Csökkent az elmúlt 24 órában az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában, összlétszámuk megközelítette a 113 600-at. Ugyanakkor az ország területén eddig 4458 elhalálozást jegyeztek, 23-mal többet, mint egy nappal korábban – közölte hétfőn a stratégiai kommunikációs törzs.
A héten döntés születhet arról, hogy a külföldről Romániába hazatérő polgároknak ne kelljen 14 napra otthoni elkülönítésbe vonulniuk, amennyiben fel tudnak mutatni egy negatív koronavírusteszt-eredményt.
Nem ért egyet Ludovic Orban kormányfő a Hargita megyei önkormányzat elnökének ama javaslatával, hogy a zöld forgatókönyvet alkalmazó megyékben ne legyen kötelező a védőmaszk viselése az óvodások és az elemi osztályba járó diákok számára.
Csökkent az elmúlt 24 órában az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában, összlétszámuk megközelítette a 113 ezret. Ugyanakkor az ország területén eddig 4435 elhalálozást jegyeztek, 33-mal többet, mint egy nappal korábban – közölte vasárnap a stratégiai kommunikációs törzs.
A román belpolitikára és a román politikusokra vonatkozó kijelentésektől való tartózkodásra szólította fel Budapestet Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár Krónikának adott interjúja kapcsán a bukaresti külügyminisztérium. A tárca egyúttal nacionalista retorikával vádolja a magyar felet.
Több száz fő részvételével kezdődött tüntetés szombaton kora délután Bukarestben a kötelező maszkviselés, valamint általában a koronavírus-járvány idején foganatosított korlátozó intézkedések ellen.
Tovább csökkent az elmúlt 24 órában az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában, összlétszámuk meghaladta a 111 500-at. Ugyanakkor az ország területén eddig 4402 elhalálozást jegyeztek, 42-vel többet, mint egy nappal korábban – közölte szombaton a stratégiai kommunikációs törzs.