Képünk illusztráció
Fotó: US Army
A román hadsereg hivatalosan átvette csütörtökön az amerikai gyártóktól az első Patriot rakétavédelmi rendszert azon hét üteg közül, amelyek beszerzéséről három éve állapodott meg Washingtonban Donald Trump amerikai és Klaus Iohannis román elnök.
2020. szeptember 17., 15:382020. szeptember 17., 15:38
2020. szeptember 17., 15:572020. szeptember 17., 15:57
Az ünnepélyes átvételt a Konstancától – a legnagyobb román fekete-tengeri kikötővárostól – 30 kilométernyire északra, a Duna–Fekete-tenger-csatorna északi torkolatánál található Midia-fokon, a román légelhárítás kiképző- és gyakorlatozó támaszpontján szervezték meg a román védelmi miniszter és Ludovic Orban kormányfő jelenlétében.
Felidézte, hogy Románia – a NATO-val szemben vállalt kötelezettségét teljesítve – tartósan a GDP két százalékának megfelelő összeget fordít védelmi kiadásokra.
Nicolae Ciucă védelmi miniszter elmondta: Románia a világon a 17., a NATO-ban pedig a 7. olyan állammá vált, ahol hadrendbe állítják a Patriot rakétavédelmi rendszert, amely számos harci helyzetben bizonyította már hatékonyságát. Hozzátette: a Románia által vásárolt ütegek a Patriot jelenleg gyártott legkorszerűbb változatához tartoznak, és a NATO keleti szárnyának légvédelmét, elrettentő képességének növelését szolgálják.
A román védelmi tárca közlése szerint az első Patriot-rendszer átvételével kapcsolatos tesztelés október végén ér véget, az azt kiszolgáló román 74-es Patriot légelhárító ezred kiképzése pedig a jövő évben is folytatódik amerikai katonák közreműködésével.
Az amerikai külügyi tárca és a védelmi minisztérium 2017-ben jelentette be, hogy Románia hét – ballisztikus rakéták és robotrepülőgépek megsemmisítésére is alkalmas – Patriot-üteget vásárol az Egyesült Államoktól 3,9 milliárd dollár értékben.
A román sajtó korábban amerikai forrásokra hivatkozva közölte: a Raytheon által gyártott 56 darab PAC-2 Guidance Enhanced Missile-TBM (GEM-T), illetve a Lockheed Martin által gyártott 168 darab PAC-3 Missile Segment Enhancement (MSE) rakéta a teljes vételár 20 százalékát sem éri el:
Tavaly a Patriot rakétavédelmi rendszert gyártó amerikai Raytheon vállalatcsoport együttműködési megállapodást kötött a repülőszerkezetek kutatására, gyártására és karbantartására szakosodott román Romaero védelmi ipari céggel annak érdekében, hogy a Romaeronál alakítsák ki a Raytheon egyik romániai karbantartási központját azon Patriot rakétavédelmi rendszerek számára.
A román legfelsőbb védelmi tanács 2017 augusztusában hagyta jóvá a hadsereg felszerelésének tízéves fejlesztési tervét, amelynek értelmében Románia 9,8 milliárd euró értékben vásárol fegyvereket és katonai eszközöket.
A politikai pártok csak azokban az években részesülhetnek állami támogatásban, amelyekben Románia tartani tudja a vállalt költségvetési hiánycélt – erről szóló módosító javaslatot nyújtott be az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS).
A közlekedés biztonsága érdekében sebességkorlátozásokat vezetnek be a következő napokban egyes vasúti pályaszakaszokon – közölte vasárnap a Román Vasúttársaság.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter vasárnap kijelentette, lemond a tisztségéről, ha nem készül el az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) új informatikai rendszere.
A kormány adóügyi intézkedései ellen tiltakoznak hétfőn a parlament épülete előtt az egészségügyi dolgozókat tömörítő Sanitas szakszervezeti szövetség, valamint az oktatási szakszervezetek tagjai.
Daniel David oktatási miniszter szerint „egyelőre idén nem változik semmi” a nyolcadikosok képességfelmérő vizsgáját illetően, és valószínűleg jövőre, de talán két év múlva sem. A tárcavezető ugyanakkor kitart a megmérettetés megreformálása mellett.
Június 20-a és július 3-a között 50 akciót szervezett a rendőrség a kábítószer- és emberkereskedelemmel, informatikai csalással és pénzmosással gyanúsított bűnözői csoportok felszámolására – tájékoztatott szombaton a Román Rendőrség (IGPR).
Klaus Iohannis volt államfőt, Marcel Ciolacu volt miniszterelnököt és Nicolae Ciucă volt szenátusi elnököt figyelmeztették, hogy az országot a költségvetési csőd veszélye fenyegeti, ha nem hoznak hiánycsökkentő intézkedéseket.
Ilie Bolojan miniszterelnök pénteken kijelentette, hogy Románia az egyetlen ország a világon, ahol a bírák 48 évesen vonulnak nyugdíjba, átlagosan 5000 eurós nyugdíjjal. A kormányfő szerint ezen hamarosan változtatnak.
A kormány deficitcsökkentő csomagja csökkenti a polgárok vásárlóerejét, és a 2010-es években tapasztaltakhoz hasonló negatív társadalmi és gazdasági hatásai lesznek – véli a Gazdasági és Szociális Tanács (CES).
Pénteki ülésén a kormány megvitatta és jóváhagyta a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet – számolt be a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.
4 hozzászólás