„Ügyfélként” a DNA-nál. Coldeát befolyással üzérkedéssel és pénzmosással gyanúsítják
Beidézték csütörtökön az országos korrupcióellenes ügyészségre (DNA) csütörtökön Florian Coldeát, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) igazgatójának volt első helyettesét.
2024. május 23., 13:572024. május 23., 13:57
Ügyészségi források az Agerpres-nek elmondták, hogy egy üzletember feljelentése alapján elindított büntetőeljárás ügyében hallgatják ki Coldeát.
Az említett források szerint Dumitru Dumbravát, a SRI volt tábornokát is kihallgatják ebben az ügyben. Dumbravă is megérkezett a DNA székhelyére.
Az értesülések szerint
Catalin Hideg üzletember és cége, a Sanimed International ellen 2022 októberében vádat emelt az Európai Ügyészség az európai pénzeszközökkel elkövetett csalás ügyében, a kárt 3 millió euróra becsülték.
Az ügyben Hideget idén februárban négy év szabadságvesztésre ítélték.
Coldea 2017-ig a SRI második számú, majd egy ideig ügyvivő vezetője volt, amíg egy botrány főszereplőjévé nem vált, és távozni kényszerült tisztségéből.
Dragomir szerint a DNA nyomást gyakorolt a DNA-ra gyanúsítottak őrizetbe vétele, illetve vádemelés kicsikarása érdekében.
Emellett azt is állította, hogy látta, amikor a sajtóban dolgozó fedett ügynökök jöttek ki Coldea irodájából.
Coldea cáfolta a vádakat.
2015-ben Coldeát Elena Udrea, a Népi Mozgalom Párt (PMP) azóta korrupció miatt elítélt volt elnöke, korábbi fejlesztési miniszter is meggyanúsította, azt állítva, hogy
Egyben azzal is megvádolta, hogy személyesen követelt félmillió eurót volt férjétől, a szintén korrupcióval gyanúsított Dorin Cocoștól a kormányzó PSD-hez közel álló Romania TV hírcsatorna számára. Azt is mondta, hogy Coldea Alina Bicára, a szervezett bűnözés elleni ügyészség korrupció miatt szintén elítélt, szökésben levő volt vezetőjére is megpróbált bizonyos ügyekben nyomást gyakorolni.
Dumitru Dumbravă volt SRI-tábornok is egy, az igazságszolgáltatáshoz kapcsolódó botrány miatt vált ismertté:
Amikor emiatt kérdőre vonták, határozottan cáfolta, hogy ez azt jelentette: a SRI nyomást gyakorolt a bírákra.
Határozottan cáfolta Florian Coldea, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) idén lemondott első igazgatóhelyettese Daniel Dragomir volt SRI-ezredes vádjait, amelyek szerint a titkosszolgálat szorosan összefonódott volna a DNA-val és a sajtóval.
Tárcaközi munkacsoport létrehozását rendelte el Cătălin Predoiu ügyvivő miniszterelnök az elárasztott parajdi sóbánya megmentése érdekében – közölte a kormány sajtóirodája.
A körvonalazódó koalíciót alkotó pártok vezetői az új kormány szerkezetéről tárgyaltak pénteken Nicușor Dan államfővel, és megállapodtak abban, hogy nem technokrata miniszterelnök, hanem politikus fogja vezetni a kormányt.
Lezárult a létszámcsökkentés folyamata a szenátusban, a 147 megszüntetett állással 17,5 millió lejt takarít meg évente az állam – közölte pénteken Ilie Bolojan házelnök.
A tanügyi szakszervezetek pénteken bejelentették: ellenzik a pedagógusok kötelező óraszámának növelését az oktatásban, amire sajtóértesülések szerint a deficitcsökkentő intézkedéscsomagot előkészítő munkacsoport tett javaslatot.
Cáfolta a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) az elnökválasztáson alulmaradt George Simion vezette Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) vádjait, miszerint a második forduló előtt Romániában járt a francia külügyi hírszerzés igazgatója.
Az alkotmánybíróság csütörtöki döntése korlátozza a köztisztségviselők vagyonának átláthatóságát, és erre a parlamentnek kell megoldást találnia – jelentette ki Cătălin Predoiu ügyvivő miniszterelnök pénteken.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) nyerné meg a parlamenti választásokat, ha most vasárnap várnák az urnákhoz a polgárokat – derül ki a Sociopol legfrissebb felméréséből.
Pénteken kezdődnek a kormányalakítási tárgyalások az Európa-barát politikai alakulatokkal – nyilatkozta péntek reggel Nicușor Dan államfő.
Ro-Alert üzenetet kapott péntekre virradóan a Tulcea megye északi részén élő lakosság arról, hogy az Ukrajnában dúló háború következtében tárgyak hullhatnak a légtérből.
Nicușor Dan államfő szerint a vagyonnyilatkozatokat titkosító alkotmánybírósági határozat „ütközik a demokrácia egyik alapvető elvével, a közhivatal gyakorlásának átláthatóságával”.
1 hozzászólás