Ugyanazzal a luxusrepülővel utazik Iohannis Dél-Amerikába, amellyel Ázsiába is repült

•  Fotó: Facebook

Fotó: Facebook

Dél-Amerikai körútjára is egy, az államfői hivatal által egy luxemburgi cégtől bérelt luxusrepülőgéppel indult útnak Klaus Iohannis államfő, akárcsak nemrég, amikor ázsiai országokat látogatott meg.

Balogh Levente

2023. április 17., 15:592023. április 17., 15:59

A BoardingPass beszámolója szerint ugyanarról a Boeing 737-900ER-ről van szó, amellyel Iohannis Ázsiába utazott.

A román elnök hétfőn indult hivatalos látogatásra, amely során április 18. és 26. között Brazíliába, Argentínába és Chilébe utazik.

korábban írtuk

Román abszurd: még azok a jogszabályok is titkosak, amelyekkel titkossá nyilvánították az állami vezetők utazásainak költségeit
Román abszurd: még azok a jogszabályok is titkosak, amelyekkel titkossá nyilvánították az állami vezetők utazásainak költségeit

Többszörösen titkosítottak a román állami vezetők hivatalos útjainak költségei: mint kiderült, nem csupán az számít minősített információnak, mennyiért béreltek például ki egy repülőgépet, hanem az is, hogy ezt milyen jogszabály alapján titkosították.

Mint arról beszámoltunk, március eleji, Japánban és Szingapúrban tett látogatása után számos bírálat érte az elnököt, amiért luxusgéppel utazott.

A Boeing 737-900ER(BBJ) Global Jet a luxemburgi székhelyű Global Jet tulajdonában van.

A repülő március 4-én, azaz szombaton szállt fel Bukarestből – ám nem Kelet felé indult, hanem Nagyszebenbe, vélhetően azért, hogy saját városában vegye fel az elnököt, aki korábban az egykori szász település polgármestere volt.

Az adatok szerint a szóban forgó gép 19 utast képes szállítani.

Méghozzá luxuskörülmények között: kényelmes karosszékekkel és televízióval felszerelt társalgó és franciaágyas hálószoba is várja az utasokat.

A becslések szerint a gép bérlése mintegy 350 000 euróba kerülhetett.

korábban írtuk

Nagyszebenben landolt Iohannis luxusgépe – Az egykori román kormánygép ma NATO-gépeket tölt fel a levegőben
Nagyszebenben landolt Iohannis luxusgépe – Az egykori román kormánygép ma NATO-gépeket tölt fel a levegőben

Miközben a távol-keleti hivatalos látogatásáról hazatérő Klaus Iohannis államfő számára kibérelt luxusrepülőgép vasárnap este landolt a nagyszebeni repülőtéren, arra is fény derült, hogy az egykori hivatalos román kormánygép ma is üzemel.

Az államfői hivatal a gép költségeit firtató kérdésekre azt közölte: a hatályos jogszabályok értelmében minősített információnak minősül, hogy mennyiért bérlik a hivatalos államfői delegációkat szállító gépeket, illetve minden, a hivatalos utakkal kapcsolatos részlet, így az útvonal is.

A dokumentum azon okokra is kitér, hogy miért kell bérelt repülővel utaznia az államfőnek.

Eszerint 2010-ig a Romavia légitársaság biztosította az állami vezetők hivatalos légi szállítását, akkor azonban a cég csődbe ment.

Ezt követően 2013-ig a Tarom állami légitársaság biztosított két repülőgépet az állami utak számára, a közlekedési tárca költségvetésében külön tételt képezett a két gép készenlétben tartása és üzemeltetése.

2013-ban aztán a Tarom ismét forgalomba állította a két gépet az általa repült útvonalakon, így bizonytalanná vált, hogy mikor állnak az állami vezetők rendelkezésére.

Ennek ellenére 2017-ig az elnöki hivatal továbbra is a Tarom szolgáltatásait vette igénybe, de 2016-tól az együttműködés ellehetetlenült, mivel a légitársaság nem tudta folyamatosan biztosítani a gépeket, amikor szükség lett volna rájuk, ugyanakkor drágábban is számította fel a bérleti díjukat.

korábban írtuk

Elnöki hivatal: államtitok, mennyiért bérelték Iohannis luxusrepülőjét, a kormánygép hiánya pedig kárt okoz az országnak
Elnöki hivatal: államtitok, mennyiért bérelték Iohannis luxusrepülőjét, a kormánygép hiánya pedig kárt okoz az országnak

Nem hozható nyilvánosságra, mennyiért bérli az államfői hivatal az elnököt hivatalos utakra szállító repülőgépeket, a hivatalos kormánygép hiánya pedig gazdasági és imázsbeli hátrányt is okoz az országnak.

A jelenlegi rendszer kapcsán közölték, a hivatalos utakra azok jellege szerint választják ki a kibérlendő repülőgépeket, aszerint, hogy rövid, közepes vagy nagy távolságra kell szállítani az elnöki delegációt.

Azt, hogy a gépek megfeleljenek a szükséges biztonsági előírásoknak, a kormányőrség (SPP) ellenőrzi.

Azt is közölték, hogy az államfői hivatal még 2015-ben javaslatot tett a hivatalos repülőutak jelentette probléma megoldására, a legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) pedig jóváhagyta, hogy a védelmi minisztérium égisze alatt létrejöjjön egy, a különleges légiutak lebonyolítását szolgáló struktúra.

Ennek nyomán ismét elkezdte tevékenységét az a tárcaközi testület, amelynek egy repülőgép beszerzése volt a feladata. 2016-ban aztán a testületet fel kellett oszlatni, majd újra létre kellett hozni, mivel kiderült, hogy működése során eljárási hibák történtek.

A gépet azóta sem sikerült beszerezni.

Az elnöki hivatal mindezek kapcsán megjegyezte: már csak azért is szükségesnek tartják egy hivatalos kormánygép beszerzését, mert annak hiánya működési problémákat okoz, emellett a gépek bérlése gazdaságilag sem hatékony, ráadásul Románia külföldi imázsa is csorbát szenved.

korábban írtuk

Bérelt luxusgéppel utazott Japánba Klaus Iohannis államfő
Bérelt luxusgéppel utazott Japánba Klaus Iohannis államfő

Luxusrepülőgéppel utazott Japánba Klaus Iohannis államfő – tette közzé a Boardingpass.ro repülési szakportál.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 11., péntek

Visszaelőzte a PSD a PNL-t, de továbbra is az AUR a nyerő egy friss felmérés szerint

A polgárok 38 százaléka a Románok Egyesüléséért Szövetségre (AUR), 20 százaléka a Szociáldemokrata Pártra (PSD), 15 százaléka a Nemzeti Liberális Pártra (PNL) szavazna, ha vasárnap tartanák a parlamenti választásokat – derül ki a CURS felméréséből.

Visszaelőzte a PSD a PNL-t, de továbbra is az AUR a nyerő egy friss felmérés szerint
2025. július 11., péntek

Zivatarokra figyelmeztetnek, erdélyi megyék is érintettek

A várható zivatarok miatt elsőfokú, vagyis sárga figyelmeztetést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország 16 megyéjére.

Zivatarokra figyelmeztetnek, erdélyi megyék is érintettek
2025. július 11., péntek

A PSD nem azért lépett kormányra, hogy kilépjen belőle, de vegyék figyelembe a javaslatainkat – mondja az ügyvivő pártelnök

A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem szándékszik kilépni a kormányból – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt ügyvivő elnöke.

A PSD nem azért lépett kormányra, hogy kilépjen belőle, de vegyék figyelembe a javaslatainkat – mondja az ügyvivő pártelnök
2025. július 11., péntek

Nicușor Dan: Ukrajna támogatásának folytatása saját biztonságunk biztosítását is jelenti

Románia készen áll hozzájárulni az ukrajnai béke megteremtéséhez és fenntartásához, valamint Oroszország elrettentéséhez – hangsúlyozta Nicușor Dan államfő „az elszántak koalíciójának” ülésén, amelyet videokonferencia formájában tartottak meg csütörtökön.

Nicușor Dan: Ukrajna támogatásának folytatása saját biztonságunk biztosítását is jelenti
2025. július 11., péntek

Grindeanu a bizalmi szavazásról: a PSD-s honatyák ott lesznek, de nem szavaznak

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselői és szenátorai biztosítják a határozatképességet a bizalmatlansági indítvány megvitatására összehívott hétfői parlamenti ülésen, de nem fognak szavazni – nyilatkozta Sorin Grindeanu, az alakulat ideiglenes elnöke.

Grindeanu a bizalmi szavazásról: a PSD-s honatyák ott lesznek, de nem szavaznak
2025. július 11., péntek

Visszaadja kitüntetését a zsidó hitközségek szövetségének elnöke Nicușor Dan lépése miatt

Silviu Vexler, a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke bejelentette, hogy visszaadja a román államtól kapott Nemzeti Érdemrendet, miután Nicușor Dan is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta propaganda büntetését szigorító törvénytervezet ellen.

Visszaadja kitüntetését a zsidó hitközségek szövetségének elnöke Nicușor Dan lépése miatt
2025. július 11., péntek

Hogy mi az a „női bónusz”? Egy román állami cég vezetői tudják, ők ugyanis kapnak ilyen pótlékot

Romáiában van olyan állami cég, amelynek vezetői azért is kapnak pluszjuttatást, mert nő is van közöttük – ezt Bogdan Ivan energiaügyi miniszter árulta el.

Hogy mi az a „női bónusz”? Egy román állami cég vezetői tudják, ők ugyanis kapnak ilyen pótlékot
2025. július 10., csütörtök

Adóhátraléka van, nem fizette ki a bírságát? Nem kap építkezési engedélyt

Csak azoknak a polgároknak a személygépkocsiját íratnák be forgalomba a hatóságok, akik maradéktalanul befizették az ingatlanadókat, rendezték a tilosban parkolásért kiszabott esetleges bírságot – tartalmazza az RMDSZ közigazgatási törvénytervezete.

Adóhátraléka van, nem fizette ki a bírságát? Nem kap építkezési engedélyt
2025. július 10., csütörtök

Mi okozta az elmúlt napok viharait? Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk a szélsőséges időjárási jelenségekhez

Míg pár évtizede még rendkívülinek számítottak, ma már egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási jelenségek Romániában. Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk az egyre forróbb nyarakhoz és a heves széllel járó viharokhoz egyaránt.

Mi okozta az elmúlt napok viharait? Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk a szélsőséges időjárási jelenségekhez
2025. július 10., csütörtök

Hivatalos: az izraeli Vaskupola védi majd Románia légterét is

Románia olyan légvédelmi rendszereket vásárol Izraeltől, amelyek az ottani Vaskupola alapját képezik – erősítette meg Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.

Hivatalos: az izraeli Vaskupola védi majd Románia légterét is