Nagyszebenben landolt Iohannis luxusgépe – Az egykori román kormánygép ma NATO-gépeket tölt fel a levegőben

•  Fotó: Wikipédia

Fotó: Wikipédia

Miközben a távol-keleti, Japánt és Szingapúrt érintő hivatalos látogatásáról hazatérő Klaus Iohannis államfő számára kibérelt luxusrepülőgép vasárnap este landolt a nagyszebeni repülőtéren, arra is fény derült, hogy az egykori hivatalos román kormánygép ma is üzemel – csak éppen katonai feladatokat „lát el”.

Krónika

2023. március 13., 11:222023. március 13., 11:22

2023. március 13., 11:252023. március 13., 11:25

A Boardingpass.ro repülés szakportál szerint a Iohannist szállító Boeing 737-900ER vasárnap reggel szállt fel Szingapúrból, és miután Omán fővárosában, Muscatban leszállt üzemanyagért, Nagyszebenben landolt.

Mint ismeretes, Iohannis korábban az egykori szász város polgármestere volt.

Iohannis a hivatalos adatok szerint 2022-ben és 2023 első hónapjaiban összesen 26 hivatalos úton vett részt, és a légi utak többsége során a repülő a szebeni repülőteret is érintette.

Mint arról beszámoltunk, szerdán került nyilvánosságra, hogy Iohannis számára egy 19 személy szállítására alkalmas luxusrepülőt béreltek a luxemburgi Global Jet cégtől, amely bukaresti felszállását követően nem Japán felé indult, hanem előbb Nagyszebenben szállt le.

A gép legkevesebb 350 000 euróért bérelhető.

korábban írtuk

Elnöki hivatal: államtitok, mennyiért bérelték Iohannis luxusrepülőjét, a kormánygép hiánya pedig kárt okoz az országnak
Elnöki hivatal: államtitok, mennyiért bérelték Iohannis luxusrepülőjét, a kormánygép hiánya pedig kárt okoz az országnak

Nem hozható nyilvánosságra, mennyiért bérli az államfői hivatal az elnököt hivatalos utakra szállító repülőgépeket, a hivatalos kormánygép hiánya pedig gazdasági és imázsbeli hátrányt is okoz az országnak.

Az államfői hivatal arra hivatkozva, hogy minősített információról van szó, nem adott tájékoztatást arról, mennyiért bérelte a gépet, azt azonban leszögezte: régóta esedékes egy hivatalos kormánygép beszerzése, annak hiánya ugyanis a gazdaságilag is káros, és az ország külföldi imázsát is rontja.

Eközben fény derült arra, mi lett a sorsa az egykori román kormánygépnek, amelyet még a nacionálkommunista diktátor, Nicolae Ceaușescu uralma idején vásároltak, majd a 2010-es évek elején eladták.

A Boeing 707-es 1974 első felében érkezett Romániába, majd a bejegyzését követően a Tarom flottájába sorolták be. Később, 1976-ban az YR-ABB lajstromjelű gépet VIP-konfigurációra alakították át, és egy másik, YR-ABD lajstromjelű Boeing 707-essel együtt az elnöki flottába integrálták.

A gépet a diktátor bukása után tovább használták, több elnök is utazott vele – utoljára 2010-ben Traian Băsescu.

Ezt követően, 36 év szolgálat után „nyugdíjazták”. 2010 után az elnöki adminisztráció a Taromtól bérelt Airbus repülőgépet használta külső repülésekre. Az elnöki gépként ismert Boeing 707-3K1C Carpathia típusú repülőgépet 2012-ben adták el a román hatóságok, és 2014 óta amerikai és NATO katonai küldetéseken közlekedik. A gépet, amelyet 2010-ig Nicolae Ceaușescu volt diktátor és Traian Băsescu használt, 2 millió euróért adták el az amerikai Omega Air cégnek.

A szolgálati gép 2012-ben érkezett az Egyesült Államokba, ahol 2020-ig parkolt, majd újra repült.

A vásárló Omega Air cég a Pentagon számára nyújt légi utántöltési szolgáltatásokat.

Románia azon kevés ország közé tartozik Európában, emylnek nincs hivatalos repülőgépe. Bulgária, Csehország, Szlovákia és Magyarország egy-egy Airbussal, Lengyelország pedig egy Boeinggal rendelkezik.

korábban írtuk

Bérelt luxusgéppel utazott Japánba Klaus Iohannis államfő
Bérelt luxusgéppel utazott Japánba Klaus Iohannis államfő

Luxusrepülőgéppel utazott Japánba Klaus Iohannis államfő – tette közzé a Boardingpass.ro repülési szakportál.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

Tömegsport lett a jogosítvány nélküli gépkocsivezetés, mégis kevesen kerülnek börtönbe

Sokan enyhe bírósági végzéssel ússzák meg a jogosítvány nélküli gépkocsivezetést, de a rendőrség arra figyelmeztet, hogy minden esetben büntetőeljárást indítanak az elkövetők ellen.

Tömegsport lett a jogosítvány nélküli gépkocsivezetés, mégis kevesen kerülnek börtönbe
2025. július 08., kedd

Kolozsvári egyetemi oktatót nevezett ki alkotmánybírónak Nicușor Dan államfő

Alkotmánybírói kinevezést kapott kedden Dacian Cosmin Dragoș egyetemi tanár. Az erről szóló rendeletet Nicușor Dan államfő írta alá.

Kolozsvári egyetemi oktatót nevezett ki alkotmánybírónak Nicușor Dan államfő
2025. július 08., kedd

David: csökken az óraadó tanárok óradíja

Daniel David oktatási miniszter kedden egy videóüzenetben felhívta a figyelmet arra, hogy a deficitcsökkentő intézkedéscsomag előírja az óraadó tanárok óradíjának csökkentését is.

David: csökken az óraadó tanárok óradíja
2025. július 08., kedd

Rengeteg munkát adott a tűzoltóknak a szélsőséges időjárás

Az elmúlt 24 órában a kánikula és a viharok nagyon sok munkát adtak a katasztrófavédelmi felügyelőség munkatársainak – számolt be kedden a belügyminisztérium.

Rengeteg munkát adott a tűzoltóknak a szélsőséges időjárás
2025. július 08., kedd

Grindeanu a megszorító intézkedéseket bírálja, bár a PSD is tagja a koalíciónak

Bírálta Sorin Gridneanu, a kormánykoalíció legnagyobb pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke a kormány által felelősségvállalással beterjesztett gazdasági megszorító intézkedések egyes elemeit.

Grindeanu a megszorító intézkedéseket bírálja, bár a PSD is tagja a koalíciónak
2025. július 08., kedd

Kedden még velünk marad a hőség, 41 fok is lehet

Kedden is kitart a kánikula szinte az egész országban – figyelmeztetnek a meteorológusok.

Kedden még velünk marad a hőség, 41 fok is lehet
2025. július 08., kedd

Felmérés: a többség egyelőre elégedett Nicușor Dan tevékenységével

A romániai polgárok szűk többsége egyelőre elégedett Nicușor Dan nemrég hivatalba lépett államfő tevékenységével – derül ki egy közvélemény-kutatásból.

Felmérés: a többség egyelőre elégedett Nicușor Dan tevékenységével
2025. július 07., hétfő

Jó hírrel szolgált a miniszterelnök a végleges állású tanároknak

Ilie Bolojan kijelentette, hogy a deficitcsökkentő intézkedések hatálybalépése után a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, nem csökken a fizetésük, és nem szűnnek meg az ösztöndíjak sem.

Jó hírrel szolgált a miniszterelnök a végleges állású tanároknak
2025. július 07., hétfő

Bolojan a felelősségvállaláskor: a megszorító intézkedések vészhelyzetben hozott döntések

A kormány felelősséget vállalt hétfőn a bukaresti parlamentben a számos megszorítást tartalmazó deficitcsökkentő intézkedéscsomagért.

Bolojan a felelősségvállaláskor: a megszorító intézkedések vészhelyzetben hozott döntések
2025. július 07., hétfő

Általános sztrájk körvonalazódik az egészségügyben a szakszervezetek szerint

A megszorító intézkedések ellen tiltakoztak hétfőn a parlament melletti Izvor parkban a tanügyi és az egészségügyi alkalmazottak szakszervezetei.

Általános sztrájk körvonalazódik az egészségügyben a szakszervezetek szerint