Tavaly több mint 1700 esetben volt szükség sürgősségi orvosi ellátásra kábítószer-fogyasztás miatt

•  Fotó: Román Rendőrség

Fotó: Román Rendőrség

Tavaly több mint 1700 esetben volt szükség sürgősségi orvosi ellátásra kábítószer-fogyasztás miatt, a páciensek többsége fiatal volt – nyilatkozta szerdán az egészségügyi miniszter. Alexandru Rafila szerintg a kezelésbe be kell vonni a családtagokat is.

Hírösszefoglaló

2023. augusztus 23., 21:372023. augusztus 23., 21:37

Alexandru Rafila sajtótájékoztatón számolt be erről, leszögezve azonban, hogy óvatosan kezeli ezt a számadatot, figyelembe véve, hogy Romániában a kábítószer birtoklása és fogyasztása bűncselekménynek minősül, ami elriaszthat egyeseket az orvosi segítségkéréstől.
A statisztikai adatok szerint tavaly enyhén csökkent eme sürgősségi esetek száma az előző évekhez viszonyítva, a miniszter szerint azonban a már említett felvetés mellett azt is figyelembe kell venni, hogy pandémiás évekről volt szó, emiatt nehéz összehasonlítást tenni.

Rafila szerint mindenképpen nagy hangsúlyt kell fektetni a megelőzésre, erre kell fókuszálnia a hosszú távú egészségügyi politikának.

,,A kábítószer-használat megelőzésére irányuló hosszú távú politika szerintem az ésszerű. Ez nem jelenti azt, hogy nem kellene orvosi kezelést, szenvedélybetegeknek szóló terápiát kínálnunk a kábítószer-fogyasztóknak, de a megelőzés egyértelműen fontos” – fogalmazott a miniszter.
Rafila hangsúlyozta az egészségnevelés fontosságát, hogy a fiatalabb generációk már az iskolában információkat kaphassanak a kábítószer-, alkohol- és dohányfogyasztás káros hatásairól. Ez megváltoztathatná az egyre aggasztóbbá váló tendenciát Romániában.
A miniszter szerint minden pszichiátriai kórház nyújt sürgősségi ellátást a különböző pszichoaktív anyagokkal történt akut mérgezés esetén, és létezik egy országos hálózat, amely detoxikációs és pszichológiai tanácsadási szolgáltatásokat nyújt. ,,Nem túl fejlett, de létezik” – fogalmazott Rafila.
,,Nem csak a kezelésről van szó, hanem egy folyamatról.

Idézet
A szenvedélybeteg személy családját is be kell vonni ebbe a folyamatba. Gyakran a család is áldozata a droghasználatnak,

mert a droghasználó emberek drámákat okoznak. Láthatták, mi történt néhány nappal ezelőtt. (...) Ez a fiatal is sajnos már évek óta droghasználó” – utalt az egészségügyi miniszter a Május 2 tengerparti üdülőtelepen augusztus 19-én történt tragédiára, amikor egy 19 éves bedrogozott fiú kocsijával belehajtott az út szélén haladó gyalogosok egy csoportjába és két fiatalt megölt, hármat pedig megsebesített.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. szeptember 25., szerda

Iohannis állítja: nem akar a személyére szabott törvényt

Klaus Iohannis a parlamenti választásokon való indulását lehetővé tévő törvénytervezetről szerdán úgy nyilatkozott, hogy nem akar egy, a személyére szabott törvényt, és gondja lesz rá, hogy ne is történjen ilyen jogszabálymódosítás.

Iohannis állítja: nem akar a személyére szabott törvényt
2024. szeptember 25., szerda

Plágiumügy: nem csak doktorija, de egy könyve nagy részét is másolta a román kémszolgálat főnöke

Nem csupán doktori disszertációja megírása során plagizált Gabriel Vlase, a Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) vezetője: több tucatnyi másolt egy 2012-ben megjelent könyvében is – derült ki szerdán.

Plágiumügy: nem csak doktorija, de egy könyve nagy részét is másolta a román kémszolgálat főnöke
2024. szeptember 25., szerda

Ciucă nem jósol nagy jövőt a balliberális koalíciónak

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, Nicolae Ciucă szerdán kijelentette: a dolgok jelenlegi állása szerint „több mint valószínű”, hogy a mostani koalíció nem éli túl a választásokat.

Ciucă nem jósol nagy jövőt a balliberális koalíciónak
2024. szeptember 25., szerda

Építőanyagok, bútorok vásárlására is kapnak támogatást az árvízkárosultak

A kormány szerdán határozatokat fogadott el az ország keleti részét sújtó árvizek károsultjai támogatásáról – számolt be a kormányszóvivő a bukaresti kabinet ülése utáni sajtótájékoztatóján.

Építőanyagok, bútorok vásárlására is kapnak támogatást az árvízkárosultak
2024. szeptember 25., szerda

Őrizetben a nagy kokainfogás két romániai gyanúsítottja

A konstancai törvényszék szerdán elrendelte annak a két férfinak az előzetes letartóztatását, akiket nemzetközi kábítószer-kereskedelem miatt kedden őrizetbe vettek.

Őrizetben a nagy kokainfogás két romániai gyanúsítottja
2024. szeptember 25., szerda

Sem Ciolacuval, sem Ciucával nem tárgyalt még az RMDSZ kormányzati szerepvállalásáról Kelemen Hunor

Az RMDSZ törvényhozói nem támogatják azt a tervezetet, amely lehetővé tenné Klaus Iohannis számára, hogy úgy is jelöltethesse magát a parlamenti választásokon, hogy nem mond le az államfői mandátumról – jelentette ki kedd este Kelemen Hunor.

Sem Ciolacuval, sem Ciucával nem tárgyalt még az RMDSZ kormányzati szerepvállalásáról Kelemen Hunor
2024. szeptember 25., szerda

Koalíció: nő a feszültség, hazugsággal vádolja egymást a PSD és a PNL

Egyre fokozódik a koalíciós feszültség, és nyilatkozatháborúhoz vezetett a két koalíciós párt elnökei között a Klaus Iohannis államfő parlamenti választási indulását lehetővé tevő törvénymódosítás körüli vita.

Koalíció: nő a feszültség, hazugsággal vádolja egymást a PSD és a PNL
2024. szeptember 25., szerda

A hűlésre szedett gyógyszer is pozitív drogtesztet eredményezhet

Sok kérdést felvet, hogy egy hűlésre szedett „banális” gyógyszertől is pozitív eredményt mutathat ki a román rendőrség által használt drogteszt.

A hűlésre szedett gyógyszer is pozitív drogtesztet eredményezhet
2024. szeptember 24., kedd

Új telefonos csalási módszerre figyelmeztetnek a kiberbiztonságiak

Meghamisított számról intézett telefonhívásokon keresztül akarják megszerezni csalók a lakosság személyes adatait – figyelmeztetett kedden az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).

Új telefonos csalási módszerre figyelmeztetnek a kiberbiztonságiak
2024. szeptember 24., kedd

Orosz drón darabjaira bukkantak román földön

Orosz drón darabjait találták meg kedden a védelmi minisztérium és a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) szakemberei a Tulcea megyei Plauru település közelében – közölte a szaktárca.

Orosz drón darabjaira bukkantak román földön