Fotó: Haáz Vince
Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter pénteki sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy 160 vasúti szerelvényt vásárol közbeszerzési eljárással a román állam.
2024. július 05., 19:222024. július 05., 19:22
2024. július 05., 19:242024. július 05., 19:24
A tárcavezető emlékeztetett arra, hogy az elmúlt 25 évben nem vásároltak új vonatokat Romániában, ezért ezen a területen sok a pótolni való. Hozzátette, hogy az új szerelvények a következő időszakban érkeznek meg az országba. Grindeanu kifejtette, nem elég a vasút gördülőállományát felújítani, a vasúti infrastruktúrát is korszerűsíteni kell.
A tárcavezető elmondta, hogy a 2030-ig szóló országos beruházási tervbe foglalt infrastruktúra-fejlesztésekhez 70 milliárd euróra lenne szükség, és ebből csak 40 milliárd euró áll különböző forrásokból rendelkezésre. „A többit valahonnan elő kell teremteni” – tette hozzá a szociáldemokrata (PSD) tárcavezető.
A miniszter Szeben megyében tartott sajtótájékoztatót, ahol pénteken a Nagyszebent Piteşti-tel összekötő autópálya 4-es szakaszának munkálatait ellenőrizte.
A bukaresti kormány 2024. június 29-én elfogadott sürgősségi kormányrendelete ellen tiltakozik az egyik legismertebb román civil szervezet, a Declic. Aktivistáik százezer aláírást akarnak összegyűjteni a kormányrendelet felfüggesztésére.
A romániai polgárok többsége derűlátó: azt várja, hogy a június 9-i európai parlamenti választás után javul az ország képviselete az uniós törvényhozásban – derül ki a legfrissebb felmérésből.
A továbbtanulás és karrierépítés útján elindulva sokakban felmerül a dilemma: egyetemre menni, vagy szerezni egy szakképesítést és belevágni a munka világába? A döntés nem könnyű, és számos tényezőt figyelembe kell venni.
Jóváhagyta csütörtöki ülésén a bukaresti kormány az egészségügyi infrastruktúra fejlesztését célzó program elindítását. A program kerete 13,25 milliárd lej.
Jogerősen 16 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Konstanca megyei ítélőtábla azt a 19 éves lányt, aki tavaly nyáron megölte barátnőjét, majd egy mangaliai parkban hagyta a bőröndbe rejtett holttestet.
A parlamenti választásoknak a december elsejei nemzeti ünnepen való megtartása „a demokrácia ünnepe is lehet” – jelentette ki a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, Nicolae Ciucă csütörtökön.
Tüntetni készülnek hétfőn a Könyvelői Irodák Munkaadói Szövetségének tagjai és más könyvelési szakemberek a „jogalkotói hatalommal való visszaélések és elnyomó adóügyi intézkedések” ellen, amelyek szerintük mélyen érintik a romániai vállalkozókat.
Továbbra is Mircea Geoană, a NATO főtitkár-helyettese rendelkezik a legnagyobb támogatottsággal a lehetséges államfőjelöltek közül – derül ki a legfrissebb felmérésből.
A bukaresti kormánykoalíciót alkotó Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetőinek sikerült megállapodniuk az idei államfőválasztás időpontjáról: az első fordulót november végén tartják.
Augusztus 15–31. között kézbesíti a posta a nyugdíjasoknak az újraszámolt nyugdíjukról szóló határozatot – tájékoztatott szerda este az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP).
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)