Fotó: Illusztráció: Shutterstock
Jelentős mennyiségű időt, napi 4-6 órát tölt az interneten navigálva a romániai 16-17 évesek egyharmada (34 százalék), 14 százalékuk pedig még ennél is többet – derül ki a Mentsük meg a Gyermekeket nemzetközi segélyszervezet felméréséből.
2024. február 06., 17:162024. február 06., 17:16
2024. február 06., 17:172024. február 06., 17:17
Az Internet a családban című kutatás eredményeit kedden, a biztonságos internet napja (február 5.) alkalmából mutatta be a szervezet. Gabriela Alexandrescu, a segélyszervezet romániai fiókjának vezérigazgatója szerint fel akarják hívni a figyelmet a digitális ismeretek, de ugyanakkor a gyermekek online védelmének fontosságára, emiatt idén a szülőkre is koncentrálnak – írta az Agerpres.
„Egy kis kutatást is végeztünk, hogy megtudjuk, mit tudnak a szülők arról, mit csinálnak a gyerekeik az interneten, és milyen eszközeink vannak arra, hogy segítsük a szülőket abban, hogy minél közelebb legyenek a gyerekeikhez” – fejtette ki Alexandrescu.
A tanulmányból kiderül, hogy a videótartalmak követése az 5 év alatti gyermekek körében a legmagasabb, 80 százalék körüli, a serdülőknél pedig 50 százalékra csökken. A korral együtt jelentősen nő a közösségi média – főként az Instagram és Whatsup – használatának gyakorlata; a serdülők 86 százaléka használja ezeket, a TikTokot pedig mintegy 70 százalékuk. „A 16-17 éves kamaszok egyharmada (34 százalék) jelentős mennyiségű időt, napi 4-6 órát tölt az interneten navigálva, 14 százalékuk pedig még 6 óránál is többet” – derül ki a tanulmányból.
A szülők 59 százaléka attól is tart, hogy gyermekeik internetes bűncselekmények áldozatai lehetnek. A Mentsük meg a Gyermekeket szervezet a szülők rendelkezésére bocsátja a Biztonságban van-e gyermeke az interneten? című útmutatót, amelynek célja, hogy segítsen nekik jobban megérteni az online veszélyeket, és tanácsokat adjon, hogyan avatkozhatnak közbe veszélyeztetettség esetén, és mi módon támogathatják gyermekeiket.
„A mai digitális világban közös felelősségünk, hogy gyermekeink biztonságban legyenek az interneten. Alapvető fontosságú, hogy a hatóságok megadják a szükséges támogatást, hogy a szülők jól tájékozottak legyenek, és hogy együtt dolgozzunk az online visszaélések felszámolásán” – hangsúlyozta Gabriela Alexandrescu. Az eseményen részt vevő kutatási, innovációs és digitalizációs miniszter, Bogdan Ivan szerint elsősorban a szülők, utánuk pedig a tanárok felelősek azért, ahogyan a gyerekek és fiatalok a közösségi hálózatokat használják. A miniszter kifejtette, ezért örül a segélyszervezet szülőket is megszólító kezdeményezésének. Hangsúlyozta: ez az útmutató nem vádol, nem felelősöket, hanem megoldásokat keres.
A rendezvényen jelen volt az Egyesült Államok Szövetségi Nyomozóirodájának (FBI) egy szakértője is, aki szerint nagyon jó együttműködésük van a romániai rendőrséggel és a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészséggel (DIICOT) is. Erik Urban szerint az FBI-on belül van egy központi osztály, amely a gyerekek kizsákmányolásának felderítésével foglalkozik. A szakértő elmondása szerint az egyik jelenlegi legnagyobb fenyegetés, aminek a gyerekek és fiatalok ki vannak téve az online térben,
A Mentsük meg a Gyermekeket felkérést intézett a pedagógusokhoz, hogy február folyamán tartsanak tájékoztató foglalkozásokat az osztályokban a gyermekeket az interneten fenyegető főbb kockázatokról. Ehhez anyagokat ingyenesen elérhetnek a www.oradenet.ro honlapon.
Se szeri, se száma a közösségi oldalakon a gyalázkodó üzeneteknek, az emberi méltóságot sértő bejegyzéseknek. A hazai bíróságokon ugrásszerűen megnőtt a becsületsértési perek száma, országszerte sok ezer bírósági eljárás van folyamatban.
A romániai háztartások 85,7 százaléka rendelkezik jelenleg internet-hozzáféréssel; ez 3,6 százalékkal több a 2022-ben jegyzett aránynál.
Egyre több helyen bukkan fel a Bulgáriában megszökött állítólagos fekete párduc: Székelyföldtől a Partiumig szinte nincs olyan közintézmény, állami hivatal, magánvállalat vagy közület, amelyik ne posztolt volna a vadállatot ábrázoló mémet.
Vizuálisan lenyűgöző, az életről és változásról szóló, mélyen szimbolikus történetet mutat be Kolozsváron a Cirque du Soleil. A világhírű kanadai utazócirkusz jövő év áprilisában érkezik a kincses városba OVO című produkciójának újragondolt változatával.
Utcazene-fesztivált tartanak július 11. és 13. között Szatmárnémetiben. A partiumi város egyik legnépszerűbb kulturális eseménye nemcsak zenei csemegékkel, hanem látványos utcai produkciókkal és pezsgő fesztiválhangulattal várja a közönséget.
Vannak olyan táborok, ahol az ember már az első pillanattól otthon érzi magát – akár először érkezik, akár visszatérőként lép be a kapun. A kalotaszentkirályi alkotótábor is ilyen hely: barátságok szövődnek, közös élmények és alkotások születnek.
Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.
Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.
Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.
A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.
Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.
A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.
szóljon hozzá!