Kiszámolták, mennyit töltenek internetezéssel, TikTokozással a romániai kamaszok

•  Fotó: Illusztráció: Shutterstock

Fotó: Illusztráció: Shutterstock

Jelentős mennyiségű időt, napi 4-6 órát tölt az interneten navigálva a romániai 16-17 évesek egyharmada (34 százalék), 14 százalékuk pedig még ennél is többet – derül ki a Mentsük meg a Gyermekeket nemzetközi segélyszervezet felméréséből.

Krónika

2024. február 06., 17:162024. február 06., 17:16

2024. február 06., 17:172024. február 06., 17:17

Az Internet a családban című kutatás eredményeit kedden, a biztonságos internet napja (február 5.) alkalmából mutatta be a szervezet. Gabriela Alexandrescu, a segélyszervezet romániai fiókjának vezérigazgatója szerint fel akarják hívni a figyelmet a digitális ismeretek, de ugyanakkor a gyermekek online védelmének fontosságára, emiatt idén a szülőkre is koncentrálnak – írta az Agerpres.

„Egy kis kutatást is végeztünk, hogy megtudjuk, mit tudnak a szülők arról, mit csinálnak a gyerekeik az interneten, és milyen eszközeink vannak arra, hogy segítsük a szülőket abban, hogy minél közelebb legyenek a gyerekeikhez” – fejtette ki Alexandrescu.

A felmérés januárban készült 2000, 7 és 17 év közötti gyerekeket nevelő szülő megkérdezésével. A szülők szerint gyerekeik főként videófeltöltéseket nézegetnek az interneten, illetve játszanak.

A tanulmányból kiderül, hogy a videótartalmak követése az 5 év alatti gyermekek körében a legmagasabb, 80 százalék körüli, a serdülőknél pedig 50 százalékra csökken. A korral együtt jelentősen nő a közösségi média – főként az Instagram és Whatsup – használatának gyakorlata; a serdülők 86 százaléka használja ezeket, a TikTokot pedig mintegy 70 százalékuk. „A 16-17 éves kamaszok egyharmada (34 százalék) jelentős mennyiségű időt, napi 4-6 órát tölt az interneten navigálva, 14 százalékuk pedig még 6 óránál is többet” – derül ki a tanulmányból.

A szülők mintegy 75 százaléka szerint gyermekeik internethasználatával kapcsolatban az okozza a legnagyobb aggodalmat, hogy gyermekeik esetleg nem megfelelő tartalmaknak vannak kitéve, vagy hogy olyan személyek léphetnek velük kapcsolatba, akiket a való életben nem ismernek.

A szülők 59 százaléka attól is tart, hogy gyermekeik internetes bűncselekmények áldozatai lehetnek. A Mentsük meg a Gyermekeket szervezet a szülők rendelkezésére bocsátja a Biztonságban van-e gyermeke az interneten? című útmutatót, amelynek célja, hogy segítsen nekik jobban megérteni az online veszélyeket, és tanácsokat adjon, hogyan avatkozhatnak közbe veszélyeztetettség esetén, és mi módon támogathatják gyermekeiket.

Az útmutató az oradenet.ro internetes oldalról tölthető le.

„A mai digitális világban közös felelősségünk, hogy gyermekeink biztonságban legyenek az interneten. Alapvető fontosságú, hogy a hatóságok megadják a szükséges támogatást, hogy a szülők jól tájékozottak legyenek, és hogy együtt dolgozzunk az online visszaélések felszámolásán” – hangsúlyozta Gabriela Alexandrescu. Az eseményen részt vevő kutatási, innovációs és digitalizációs miniszter, Bogdan Ivan szerint elsősorban a szülők, utánuk pedig a tanárok felelősek azért, ahogyan a gyerekek és fiatalok a közösségi hálózatokat használják. A miniszter kifejtette, ezért örül a segélyszervezet szülőket is megszólító kezdeményezésének. Hangsúlyozta: ez az útmutató nem vádol, nem felelősöket, hanem megoldásokat keres.

A siker érdekében a törvényi szabályozásokon túl szükség van az együttműködésre társadalmi szinten, szilárd alapokon álló partnerséget kell kialakítani a civil szférával, az iskolákkal, tanárokkal, és nagyon egyszerű módon el kell magyarázni a szülőknek, hogy mit tehetnek.

A rendezvényen jelen volt az Egyesült Államok Szövetségi Nyomozóirodájának (FBI) egy szakértője is, aki szerint nagyon jó együttműködésük van a romániai rendőrséggel és a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészséggel (DIICOT) is. Erik Urban szerint az FBI-on belül van egy központi osztály, amely a gyerekek kizsákmányolásának felderítésével foglalkozik. A szakértő elmondása szerint az egyik jelenlegi legnagyobb fenyegetés, aminek a gyerekek és fiatalok ki vannak téve az online térben,

az a szexuális zaklatás egy fajtája, amikor felkérik a gyerekeket, hogy szexuális tartalmakat küldjenek magukról, majd megzsarolják őket, és pénzt vagy további, még egyértelműbb szexuális tartalmakat követelnek tőlük.

A Mentsük meg a Gyermekeket felkérést intézett a pedagógusokhoz, hogy február folyamán tartsanak tájékoztató foglalkozásokat az osztályokban a gyermekeket az interneten fenyegető főbb kockázatokról. Ehhez anyagokat ingyenesen elérhetnek a www.oradenet.ro honlapon.

korábban írtuk

Felelősséggel is jár az internetes véleménynyilvánítás: ezreket perelnek gyalázkodásért Romániában
Felelősséggel is jár az internetes véleménynyilvánítás: ezreket perelnek gyalázkodásért Romániában

Se szeri, se száma a közösségi oldalakon a gyalázkodó üzeneteknek, az emberi méltóságot sértő bejegyzéseknek. A hazai bíróságokon ugrásszerűen megnőtt a becsületsértési perek száma, országszerte sok ezer bírósági eljárás van folyamatban.

korábban írtuk

Csak enyhén marad el az uniós átlagtól a romániai háztartások internet-hozzáférése
Csak enyhén marad el az uniós átlagtól a romániai háztartások internet-hozzáférése

A romániai háztartások 85,7 százaléka rendelkezik jelenleg internet-hozzáféréssel; ez 3,6 százalékkal több a 2022-ben jegyzett aránynál.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

Mémfőszereplő lett a rejtélyes fekete párduc

Egyre több helyen bukkan fel a Bulgáriában megszökött állítólagos fekete párduc: Székelyföldtől a Partiumig szinte nincs olyan közintézmény, állami hivatal, magánvállalat vagy közület, amelyik ne posztolt volna a vadállatot ábrázoló mémet.

Mémfőszereplő lett a rejtélyes fekete párduc
Mémfőszereplő lett a rejtélyes fekete párduc
2025. július 10., csütörtök

Mémfőszereplő lett a rejtélyes fekete párduc

2025. július 10., csütörtök

Kolozsváron lép fel a világ legismertebb cirkusztársulata

Vizuálisan lenyűgöző, az életről és változásról szóló, mélyen szimbolikus történetet mutat be Kolozsváron a Cirque du Soleil. A világhírű kanadai utazócirkusz jövő év áprilisában érkezik a kincses városba OVO című produkciójának újragondolt változatával.

Kolozsváron lép fel a világ legismertebb cirkusztársulata
2025. július 09., szerda

Mutatványosok minden földrészről - Utcazene-fesztivált tartanak Szatmárnémetiben

Utcazene-fesztivált tartanak július 11. és 13. között Szatmárnémetiben. A partiumi város egyik legnépszerűbb kulturális eseménye nemcsak zenei csemegékkel, hanem látványos utcai produkciókkal és pezsgő fesztiválhangulattal várja a közönséget.

Mutatványosok minden földrészről - Utcazene-fesztivált tartanak Szatmárnémetiben
2025. július 07., hétfő

Családias hangulatban alkottak és fedezték fel a tájegység értékeit a kalotaszegi tábor résztvevői

Vannak olyan táborok, ahol az ember már az első pillanattól otthon érzi magát – akár először érkezik, akár visszatérőként lép be a kapun. A kalotaszentkirályi alkotótábor is ilyen hely: barátságok szövődnek, közös élmények és alkotások születnek.

Családias hangulatban alkottak és fedezték fel a tájegység értékeit a kalotaszegi tábor résztvevői
2025. július 07., hétfő

„Nagyon jól érzem magam” – A K2 6550 méteren levő 2-es táborából üzent Varga Csaba (Videó)

Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.

„Nagyon jól érzem magam” – A K2 6550 méteren levő 2-es táborából üzent Varga Csaba (Videó)
2025. július 06., vasárnap

Nyári kalandok a Csukás Meserádióban – István bácsi felfedező útja a Kárpát-medencében

Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.

Nyári kalandok a Csukás Meserádióban – István bácsi felfedező útja a Kárpát-medencében
2025. július 06., vasárnap

Európai falvak rejtett biológiai sokféleségét tárták fel kutatók

Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.

Európai falvak rejtett biológiai sokféleségét tárták fel kutatók
2025. július 06., vasárnap

Kisokos szülőknek gyerekeik táboroztatásához

A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.

Kisokos szülőknek gyerekeik táboroztatásához
2025. július 06., vasárnap

Célokat visznek a gyermekotthonokba a tízéves jótékonysági mozgalom futói

Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.

Célokat visznek a gyermekotthonokba a tízéves jótékonysági mozgalom futói
2025. július 05., szombat

35 fok az autóban? Olyan, mintha ittasan vezetnénk

A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.

35 fok az autóban? Olyan, mintha ittasan vezetnénk