Az új év negyedik napján tartotta idei első ülését a Ciolacu-kabinet
Fotó: Gov.ro
Idén Románia gazdasági növekedése 3,4 százalékos lesz, a második legmagasabb az Európai Unióban – jelentette ki a csütörtöki kormányülés elején a miniszterelnök. Prognózisának ellentmond azonban a nemzetközi szervezetek előrejelzése.
2024. január 04., 16:502024. január 04., 16:50
2024. január 04., 17:042024. január 04., 17:04
Marcel Ciolacu kifejtette, hogy 2024 a „beruházások éve” lesz, tekintettel arra, hogy a költségvetésben a GDP 7 százalékának megfelelő összeget, 120 milliárd lejt irányoztak elő erre a célra. A miniszterelnök az elkezdett reformok folytatását és helyreállítási terv mérföldköveinek teljesítését ígérte. Közlése szerint a kormány két stratégiai ágazatban, az építőiparban és a mezőgazdaságban fog jelentős beruházásokat végrehajtani.
Úgy fogalmazott, hogy a kormány az utóbbi 30 év legambiciózusabb reformjára készül a közszférában. „A minisztériumok és állami intézmények átszervezése már javában zajlik, ami jelentős kiadáscsökkentéssel jár majd. A megtakarított pénz oda kerül, ahol szükség van rá – az egészségügyhöz és az oktatáshoz” – jelentette ki.
A szociáldemokrata (PSD) kormányfő beszélt arról is, hogy Románia tavaly a nehéz körülmények ellenére a legnagyobb gazdasági növekedést érte el a régióban. Szerinte ez a növekedés „egészséges” volt, mert nem a fogyasztáson, hanem a beruházásokon alapult, amelyek révén sikerült 75 ezer új munkahelyet teremteni az országban.
A miniszterelnök gazdasági prognózisa amúgy meglehetősen derűlátó, hiszen az Európai Bizottság várakozásai szerint a tavaly tavaszi becsléstől eltérően 2024-ben a román GDP nem 3,5 százalékkal, hanem csak 3,1 százalékkal bővül, 2025-ben pedig 3,4 százalékkal nő. Az uniós testület ugyanakkor arra számít, hogy a 2022-es 12 százalékról 2023-ban 9,8 százalékra, 2024-ben 5,9 százalékra, 2025-ben pedig 3,4 százalékra csökken az infláció Romániában. Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) – szintén rontva a román gazdaság növekedésére vonatkozó előrejelzésein – a korábban jósolt 3,5 százalék helyett 3,2 százalékos gazdasági növekedésre számít 2024-ben Romániában.
Ciolacu a csütörtöki kormányülésen kitért arra is, hogy Romániának a múlt év végéig sikerült lehívnia a 2014-2020-as többéves pénzügyi keretben rendelkezésére álló uniós források 93 százalékát, tavaly a helyreállítási alapból származó összegekkel együtt 13,7 milliárd euró uniós pénz került be az államkasszába. Végezetül emlékeztetett arra, hogy sikerült lecsökkenteni az inflációt a 2022. novemberi 16,8 százalékról 6,7 százalékra, és idén a prognózisok szerint az infláció nem fogja meghaladni az 5 százalékot.
Az Elie Wiesel Nemzeti Holokausztkutató Intézet figyelmeztetése ellenére a román ortodox egyház jóváhagyta a Mihály Arkangyal Légiója nevű egykori fasiszta mozgalom egyik képviselője, Ilie Lăcătușu ortodox pap szentté avatását.
Marcel Ciolacu kormányfő szerint Romániában a medvék nagy száma problémát jelent, és amint a képviselőház elfogadja a medvepopuláció szabályozásáról szóló törvénytervezetet, a környezetvédelmi miniszter ismertetni fogja a következő lépéseket.
Egyre gyakoribbak a tűzesetek az országban a fokozódó kánikula miatt, a Vaskapu-szoros természetvédelmi területén pedig már egy hete ég az erdő – derült ki a katasztrófavédelem pénteken kiadott összegzéséből.
Nem tudni, mikor kap Románia új Patriot légvédelmi rakétaüteget ahelyett, amelyet átad Ukrajnának – ismerte el Angel Tîlvăr román védelmi miniszter.
Közzétették pénteken az érettségi vizsga végleges eredményeit a bacalaureat.edu.ro oldalon – közölte az oktatási minisztérium. A dolgozatok óvások utáni újrajavítását követően 1,8 százalékkal, 78,2 százalékra nőtt a sikeresen érettségizők aránya.
Az úgynevezett Anastasia-törvény hatályba lépése óta eltelt egy évben 20 százalékkal csökkent az ittasan vagy kábítószer hatása alatt vezető sofőrök okozta balesetekben elhunytak száma – jelentette ki pénteken a jogszabály kezdeményezője.
Emberölési kísérlet, a közbiztonságra veszélyes eszköz használata, valamint a közrend és a köznyugalom megzavarása miatt hét évre intézetbe küldik azt a 17 éves fiút, aki tavaly késsel megsebesítette a japántanárnőjét.
A nagy kánikula a vonatközlekedést is befolyásolja, a normál sebességhez képest átlagosan 20-30 kilométer/órával csökken a szerelvények haladási sebessége a teljes romániai vasúti hálózaton– közölte a Román Vasúttársaság (CFR).
Lehetséges, hogy áramkimaradások fordulnak elő a napokban tomboló kánikula miatt – ismerte el Sebastian Burduja energiaügyi miniszter.
Kihallgatják pénteken a legfőbb ügyészségen Petre Roman volt miniszterelnököt az 1990-es bányászjárás ügyében, amelyben emberiesség elleni bűncselekményekkel gyanúsítják.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)