Fotó: Somogyi Botond
A templomokban, valamint az istenházák falain kívül is megrendezhetőek a misék, istentiszteletek idén karácsonykor, de csakis az egészségügyi óvintézkedések tiszteletben tartásával – közölte a román kormány főtitkára.
2020. november 28., 14:282020. november 28., 14:28
Antonel Tănase közösségi oldalán posztolt bejegyzésében érintette az ünnepi misék kérdését. A bukaresti kormány illetékese közölte, a karácsonyi istentiszteletek megtartását azzal a feltétellel engedélyezik, hogy a hatóságok és az egyház képviselői megoldást találjanak a járványügyi előírások tiszteletben tartására.
„Közösen keresünk megoldást arra, hogy keresztényekhez illően ünnepelhessük meg a karácsonyt. A vallási felekezetek képviselői is annak fontosságát hangsúlyozták, hogy tiszteletben kell tartani a járvány terjedésének megfékezését célzó óvintézkedéseket, hiszen valamennyien tudatában vagyunk a lakosság egészsége megőrzése jelentőségének” – állapította meg Antonel Tănase. A kormányfőtitkár hozzátette, a hatóságok tovább keresik a megoldásokat annak érdekében, hogy a járványügyi előírásoknak megfelelően lehessen megtartani az istentiszteleteket Jézus Krisztus születésének ünnepén.
A veszélyhelyzet idején hatályos rendelkezések értelmében a beltéri istentiszteleteket és miséket is a hívők közötti megfelelő fizikai távolságtartás betartásával lehet tartani, a maszkviselés pedig kötelező.
Ilie Bolojan kijelentette, hogy a deficitcsökkentő intézkedések hatálybalépése után a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, nem csökken a fizetésük, és nem szűnnek meg az ösztöndíjak sem.
A kormány felelősséget vállalt hétfőn a bukaresti parlamentben a számos megszorítást tartalmazó deficitcsökkentő intézkedéscsomagért.
A megszorító intézkedések ellen tiltakoztak hétfőn a parlament melletti Izvor parkban a tanügyi és az egészségügyi alkalmazottak szakszervezetei.
A Declic Közösség hétfőn felszólította a kormányt, hogy a pártszubvenciók csökkentését építse be a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezetbe, amelyért hétfőn felelősséget vállal a parlamentben.
Nyílt levélben fordult a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) Nicușor Danhoz, miután az államfő nem írta alá 51 bíró nyugdíjazásáról vagy kinevezéséről szóló elnöki rendeletet.
Megkezdte a három ellenzéki párt a bizalmatlansági indítványhoz szükséges aláírások összegyűjtését, miután a kormány hétfőn felelősségvállalással akarja elfogadtatni a költségvetési hiány lefaragását célzó megszorító intézkedéseket.&
Alapfokon tizenhárom év három hónap szabadságvesztésre, valamint az áldozatoknak százezer eurónyi kártérítés kifizetésére ítélte kiskorú elleni nemi erőszak miatt az ügyben eljáró bíróság a „zsenimentorként” ismert férfit, Kristóf Lajost.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) toronymagasan vezet a pártok támogatottsági versenyében – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.
Juhászra támadt a medve az Argeș megyei Berevoiești községhez tartozó hegyvidéki területen – közölte hétfőn a katasztrófavédelem.
A politikai pártok csak azokban az években részesülhetnek állami támogatásban, amelyekben Románia tartani tudja a vállalt költségvetési hiánycélt – erről szóló módosító javaslatot nyújtott be az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS).
1 hozzászólás