Fotó: Lukácsi Lehel
A minisztérium által vásárolt 250 ezer táblagépet és laptopot legkésőbb szeptember 10-éig eljuttatják az iskolákba – jelentette be szerdán a World Vision Alapítvány által szervezett online konferencián Monica Anisie tanügyminiszter.
2020. július 15., 12:472020. július 15., 12:47
A tárcavezető az értekezleten kifejtette: a román tanügyi rendszer nem volt felkészülve az online oktatásra.
Kérdésre válaszolva elmondta:
A miniszter szerint szakemberekkel folytatott megbeszéléseken arra a következtetésre jutottak, hogy az óvodai és elemi oktatásban az órákat lehetőleg klasszikus formában, az osztályteremben kellene tartani.
„Jogalkotási hiányosságok” vannak a kulturális örökség védelmét illetően, és nem tartották be a kulturális javaknak az ideiglenes kivitelére vonatkozó előírásokat – erre a következtetésre jutott a miniszterelnöki ellenőrző testület a dák kincsek ügyében.
Tánczos Barna pénzügyminiszter bejelentette, hogy kiküldi a tárca ellenőrző testületét az adóhatósághoz (ANAF), miután négy ANAF-alkalmazottat azzal gyanúsítottak meg, hogy eltitkolták a Nordisnál talált szabálytalanságokat.
Alexandru Rafila egészségügyi miniszter csütörtökön kijelentette, hogy a légúti fertőzéses esetek jelentős növekedése ellenére sem támogatja az iskolák bezárását, de hangsúlyozta, hogy a betegség tüneteit mutató gyerekeket nem szabad közösségbe engedni.
Bíróság elé állítanak két asszisztensnőt a Piatra Neamț-i megyei kórház intenzív osztályán 2020 novemberében történt, kilenc halálos áldozattal járó tűzeset ügyében.
Ingyenessé válik Romániában a telekkönyvi kivonatok kikérése az ingatlantulajdonosok számára – jelentette be Cseke Attila fejlesztési miniszter csütörtöki bukaresti sajtótájékoztatóján.
Keményen nekiment az elnökválasztás érvénytelenített első fordulóját megnyerő szélsőjobboldali, összeesküvéselmélet-hívő Călin Georgescunak Alexandru Chipciu, a Kolozsvári U labdarúgócsapatának játékosa.
Nem érzi indokoltnak a lemondását Marcel Ciolacu miniszterelnök annak nyomán, hogy kiderült: kapcsolatban állt az ingatlanpanamába keveredett Nordis ingatlanfejlesztő céggel.
A Fiatal Emberek Pártja (POT) szerdán ismét benyújtotta a parlamentbe a Klaus Iohannis államfő tisztségből való felfüggesztésének kezdeményezésére irányuló kérelmet és az azt támogató aláírásokat.
A romániai elnökválasztás elmaradása „mérföldkő a közösségi hálózatokon történő információmanipuláció hatásának tudatosításában” – mutat rá a VIGINUM, a külföldi digitális beavatkozás elleni francia ellenőrző és védelmi szolgálat.
Másodszorra is elutasította szerdán a képviselőház és a szenátus összevont házbizottsága a Klaus Iohannis államfő tisztségből való felfüggesztésére irányuló kezdeményezést, amelyet a Fiatal Emberek Pártja (POT) és az SOS Románia terjesztett elő.
szóljon hozzá!