Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
A Központi Választási Iroda (BEC) kedden elutasította az Egyesült Jobboldal Szövetségnek (ADU) a kérelmét, hogy érvénytelenítsék a polgármester-választást Bukarest második kerületében.
2024. június 19., 10:522024. június 19., 10:52
Az ellenzéki szövetség a szavazatszámlálással kapcsolatos szabálytalanságokra hivatkozva kérte a polgármester-választás megismétlését.
Az Agerpres által idézett tájékoztatás szerint a BEC megállapította, hogy nem történt olyan, „a törvény értelmében vett” választási csalás a második kerületben, ami a mandátumok elosztásának megváltoztatásához vezetett volna.
„A törvény értelmében a választások érvénytelenítésére irányuló kérelem nem fogadható el, ha a csalást bejelentő személy maga is részt vesz a csalás elkövetésében” – szögezte le közleményében a BEC.
Több tucat tüntető fejezte ki nemtetszését a június 9-i választásokkal kapcsolatban jelzett rendellenességekkel szemben vasárnap este a bukaresti Győzelem (Victoriei) téren.
A Székelyhídhoz tartozó kágyai szavazókörben elrendelt újraszámlálás alapján alapos a gyanú Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) ügyvezető elnöke szerint, hogy választási csalás történt a tízezres Bihar megyei kisvárosban.
A legfelsőbb bíróság teljes egészében hatályon kívül helyezte a ploiești-i ítélőtábla közigazgatási részlegének csütörtöki ítéletét, megállapítva, hogy a bíróságok nem vizsgálhatják felül az alkotmánybírósági határozatokat.
A romániaiak több mint 60 százaléka szerint az ország rossz irányba tart, ezért a választók elvárják a következő államfőtől, hogy valós és mélyreható változást idézzen elő – állapította meg a legutóbbi felmérésekre hivatkozva az ASPES.
Véget ér vasárnap a húsvéti vakáció, hétfőtől folytatódik a tanítás az iskolákban.
Az alkotmánybíróság is megfellebbezte pénteken a tavalyi elnökválasztást érvénytelenítő határozatát felfüggesztő csütörtöki bírósági ítéletet – adta hírül az Agerpres hírügynökség.
Alig több mint egy hét alatt, április 8. és 17. között több mint 130, a 2024. decemberi elnökválasztást érvénytelenítő alkotmánybírósági határozat megsemmisítésére vagy felfüggesztésére irányuló keresetet nyújtottak be a román táblabíróságokon – írja a <a href="https://hotnews.ro/
A George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke és államfőjelöltje amerikai népszerűsítésére vonatkozó a szerződés nem lépett hatályba, és az ilyen szolgáltatásokért nem fizettek pénzt – közölte az érintett amerikai lobbicég.
A CSM az Igazságügyi Felügyelethez fordul annak a bírónak az ügyében, aki egy, a jogi szakértők által keményen bírált döntéssel felfüggesztette a tavalyi elnökválasztás első fordulójának eredményét megsemmisítő alkotmánybírósági döntést.
Idén is folytatódik a munkaügyi minisztérium országos lombikbébi programja, amely jelentős anyagi támogatással segíti a meddőséggel küzdő párokat és egyedülálló nőket a gyermekvállalásban.
A medvét le kellene venni a szigorúan védett fajok romániai listájáról – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján a környezetvédelmi miniszter.
Tudorel Toader volt igazságügyi miniszter és az alkotmánybíróság egykori tagja szerint az alkotmánybíróság határozatai véglegesek és nem támadhatók meg a bíróságon. Hasonlóan vélekedett Radu Marinescu igazságügyi miniszter is.
szóljon hozzá!