Néhány lazításról döntött a kormány, a korlátozások többsége augusztus elseje után is érvényben marad

Florin Cîţu még nem tudja, hogyan kedvezzenek az oltottak számára •  Fotó: Gov.ro

Florin Cîţu még nem tudja, hogyan kedvezzenek az oltottak számára

Fotó: Gov.ro

Elfogadta szerdán a bukaresti kormány a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások augusztus elsejétől érvényes enyhítéseit.

Balogh Levente

2021. július 28., 19:002021. július 28., 19:00

2021. július 28., 20:092021. július 28., 20:09

Florin Cîţu miniszterelnök a kormányülés után a negyedik hullám előjeleként emelkedő esetszám kapcsán megjegyezte: az enyhítés kifejezés használata túlzás, mivel jórészt az érvényben levő szabályozások fenntartásáról van szó. Kiemelte: az új intézkedések egyike, hogy azon településeken, ahol 2 ezrelék alatti a fertőzési ráta, 75 ezer fős szabadtéri kulturális, művészeti és szórakoztató nagyrendezvény is tartható. „Fontos feltétel, hogy ezeken a rendezvényeken csak beoltott, negatív teszteredményt felmutató vagy a fertőzésen átesett személyek vehetnek részt” – jelentette ki Cîţu a kormányülés utáni sajtótájékoztatón.

A miniszterelnök elmondta, augusztus elsejétől a kültéri és beltéri sportesemények a nézőtéri kapacitás 75 százalékának a kihasználásával is megszervezhetők a 2 ezrelékesnél kisebb fertőzési rátájú településeken, ha az egy négyzetméterre jutó nézőszám nem haladja meg az egyet.

Beszámolt arról is, hogy a bárok, klubok, diszkók és játéktermek reggel öt órától hajnali 2 óráig a teljes befogadóképességükkel működhetnek a 2 ezrelékesnél kisebb fertőzési rátájú településeken

Cîţu felidézte: több javaslat is elhangzott Ioana Mihăilă egészségügyi miniszter részéről, hogyan kedvezzenek az oltottak számára – például azzal, hogy bizonyos helyszínekre csak ők léphessenek be, például hétvégenként csak ők mehessenek bevásárlóközpontba. A miniszterelnök szerint még nem született döntés a témában. Azt azonban leszögezte: a piacokat és a plázákat nem zárják be, mint ahogy a gazdaságot sem állítják majd le.

A miniszterelnök rámutatott, a szakemberek tanácsára akár el lehetne fogadni olyan intézkedéseket is, amelyek jutalmat ajánlanak az oltást felvevőknek. Véleménye szerint nem lenne megszorító intézkedés, ha kötelezővé tennék a beoltatlan egészségügyi személyzet tesztelését. Nyomatékosította, előbb látni szeretné konkrétan és részleteiben, hogy miről van szó ezekben az intézkedésekben.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Jelentős lehűléssel érkezik a hétvége, a hegyekben akár havazhat is

A meteorológiai szolgálat pénteki előrejelzése szerint jelentős lehűlés várható csütörtökig az ország nagy részében.

Jelentős lehűléssel érkezik a hétvége, a hegyekben akár havazhat is
2025. május 09., péntek

Egyelőre úgy tűnik, lesz második forduló, hitelesítette az alkotmánybíróság az elnökválasztás első fordulójának eredményét

Hitelesítette pénteken az alkotmánybíróság az elnökválasztás május 4-i első fordulójának eredményeit. Közleménye szerint döntését egyhangúlag hozta meg a testület.

Egyelőre úgy tűnik, lesz második forduló, hitelesítette az alkotmánybíróság az elnökválasztás első fordulójának eredményét
2025. május 09., péntek

Kelemen Hunor: nem tudjuk elfelejteni az Úzvölgyét

Az urnáktól hosszú ideje távolmaradók mozgósításában lát esélyt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arra, hogy ne a magyarellenes George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyerje meg az elnökválasztást.

Kelemen Hunor: nem tudjuk elfelejteni az Úzvölgyét
2025. május 09., péntek

Ciolacu kivár és kormányra juttatná a PSD-t, ha Simion nyer, ha Dan az értesülések szerint

Marcel Ciolacu hét elején lemondott miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke kivárásra játszik, és mindenképpen kormányra juttatná pártját, akár a szélsőjobboldali George Simion győz, akár a liberális Nicușor Dan.

Ciolacu kivár és kormányra juttatná a PSD-t, ha Simion nyer, ha Dan az értesülések szerint
2025. május 08., csütörtök

Orbán Viktor és a magyarok is téma volt George Simion és Nicușor Dan választási vitáján

Állampolitikává emelné Romániában Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének bizonyos álláspontjait George Simion. Eközben Nicușor Dan úgy véli, Románia a nemzeti kisebbségekkel szembeni „jó gyakorlat modellje”.

Orbán Viktor és a magyarok is téma volt George Simion és Nicușor Dan választási vitáján
2025. május 08., csütörtök

A munkaügyi miniszter szerint 1,3 millió honfitársunk került ki a mélyszegénységből

Több mint 1,3 millió román állampolgár került ki a társadalmi nélkülözés és a mélyszegénység veszélyeztetettségéből 2023 és 2024 folyamán – jelentette ki csütörtökön Simona Bucura-Oprescu munka- és családügyi miniszter.

A munkaügyi miniszter szerint 1,3 millió honfitársunk került ki a mélyszegénységből
2025. május 08., csütörtök

Új korszak az endometriózis kezelésében: fókuszban a betegek életminősége

A Richter Gedeon új megközelítése az endometriózis kezelésében nem csupán a tünetek enyhítését célozza, hanem a betegek hosszú távú jólétét helyezi a középpontba.

Új korszak az endometriózis kezelésében: fókuszban a betegek életminősége
2025. május 08., csütörtök

Antonescu mindenkit kiosztott, miután elbukta az elnökválasztást

Mindkét, a megismételt elnökválasztás második fordulójába jutott jelöltet bírálta Crin Antonescu, a kormánykoalíció jelöltje, miután a vasárnapi megmérettetésen leszerepelve csupán a harmadik helyen végzett.

Antonescu mindenkit kiosztott, miután elbukta az elnökválasztást
2025. május 08., csütörtök

Megtartotta első ülését az ügyvivő kormány – Románia továbbra is stabil ország a gazdasági miniszter szerint

Megtartotta csütörtökön első ülését a Cătălin Predoiu vezette ügyvivő kormány, amelynek tagjai azt mondják, a kabinet ellátja a napi teendőit. Bogdan Ivan ügyvivő gazdasági miniszter szerint pedig Románia továbbra is stabil ország.

Megtartotta első ülését az ügyvivő kormány – Románia továbbra is stabil ország a gazdasági miniszter szerint
2025. május 08., csütörtök

Felmérés: nem Nicușor Dannak áll a zászló a második fordulóban

A szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyeri meg a megismételt elnökválasztást egy, a második fordulóba bejutott másik jelölt, Nicușor Dan által szerdán este ismertetett felmérés szerint.

Felmérés: nem Nicușor Dannak áll a zászló a második fordulóban