Fotó: Facebook/Elena Lasconi
Hamar rövidre zárta a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) a konfliktust, amely amiatt robbant ki, hogy az EP-listájuk első helyére sorolt Elena Lasconi jelezte: kiáll a hagyományos család mellett: vasárnap este már döntés született az elmozdításáról.
2023. november 06., 08:522023. november 06., 08:52
A párt elnöksége vasárnap este ült össze, hogy megvitassa az ügyet, az ezt követően kiadott közlemény szerint pedig Lasconi – aki egyébként Câmpulung Muscel település polgármestere – maga döntött arról, hogy visszalép a lista első helyéről.
„Ma este az USR országos elnöksége tudomásul vette Elena Lasconi visszalépését az európai parlamenti választásokon induló jelöltek listájáról. Elena Lasconi továbbra is a câmpulungi emberekért fog dolgozni, és az USR támogatását élvezi, hogy folytassa a tevékenységét közigazgatásban. Lasconi azért lépett be a politikába, hogy utcákat, iskolákat, kórházakat, közösségeket építsen, és ezt fogja folytatni Câmpulungon, az USR támogatásával. Kollégánk abból a szándékból vonult vissza, hogy ne befolyásolja az európai parlamenti választások kampányát, hogy ne engedje, hogy a nyilvánosságban megjelent viták sorozata elterelje a figyelmet a Románia előtt álló problémákról. Az USR megerősíti támogatását a liberális elvek és értékek mellett, amelyekért Romániában és Európában egyaránt küzd” – áll a pártelnökség vasárnap esti közleményében.
Több párt politikusa ugyanakkor védelmébe vette Lasconit.
A kisebbik kormánypárt Nemzeti Liberális Párt (PNL) alelnöke, Robert Sighiartău szerint az USR képes közismert politikusait is feláldozni csak azért, mert azok kiállnak a hagyományos család mellett.
Elena Lasconi asszonyt véleménybűncselekmény és jobboldali deviancia miatt büntették meg, miután bemocskolta a progresszivizmus nemes eszméit, és megerősítette az évszázadok óta ismert igazságot, miszerint a család egy férfi és egy nő között jön létre” – írta közösségi oldalán.
Kiállt Lasconi mellett George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke is. Szerinte
az USR pedig bebizonyította, hogy számára a férfi és a nő alkotta hagyományos család, „ahogy azt a Jóisten meghagyta nekünk”, nem normális.
Mint arról beszámoltunk, az USR-en belüli botrány vasárnap robbant ki, amikor Cătălin Drulă pártelnök felszólította Lasconit, hogy lépjen vissza a párt választási listájának éléről.
Az USR döntésének hátterében az áll, hogy Lasconi egy interjúban kijelentette:
Nyilatkozata számos ellenvetést váltott ki, többek között saját lánya is élesen bírálta.
Drulă vasárnapi Facebook-bejegyzésében azt írta, felkérte Lasconit, hogy lépjen vissza az EP-képviselőjelöltségtől, és összehívta a párt vezetőtestületét, hogy hivatalosítsák a döntést.
Az USR elnöke reményét fejezte ki, hogy Elena Lasconi megértette, „az elmúlt 24 órában kialakult viták és a nyilvánosságra került személyes helyzete kihat a kampányra és az USR-nek a PSD-PNL-féle monstrummal folytatott harcára".
Az ellenzéki párt elnöke hozzátette, alakulatára nehéz és fontos küzdelem vár 2024-ben. „Ma Romániának nagyobb szüksége van a jobboldali alternatívára és a liberális megoldásokra, mint valaha. (...) A továbbiakban is azon fogunk dolgozni, hogy megépítsük ezt a változást” – tette hozzá Cătălin Drulă.
Elena Lasconi – akit mindössze két héttel ezelőtt nevezték ki az USR európai parlamenti képviselőjelölt-listájának élére – a nagy visszhangot kiváltó interjúban leszögezte:
Câmpulung Muscel polgármestere az USR elnökének felszólítására úgy reagált: kész visszavonni a jelöltségét a képviselőjelöltlista éléről, ha az alakulat vezetősége is így határoz.
„Én nem ragaszkodom a tisztségekhez és listákhoz” – posztolta közösségi oldalán a politikus. Lasconi hozzátette, továbbra is kiáll az emberi jogokért, az európai értékekért, és eddig sem volt ellenvetése az azonos neműek közötti élettársi viszonnyal szemben. „Számomra az egyedüli érzékenységet a család jelenti. Továbbra is őszinte, felelős és hiteles maradok” – szögezte le az USR polgármestere.
Nem zárja ki a kormányátalakítás lehetőségét a június 9-én esedékes európai parlamenti és önkormányzati választások után Marcel CIolacu miniszterelnök.
A betegek ápolása és gyógyulása nagymértékben az orvosi asszisztenseken múlik – fogalmazott az egészségügyi miniszter.
Hétfőn kezdődik a másodikosok, negyedikesek és hatodikosok országos képességfelmérő vizsgája.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el vasárnap az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) az ország hat dél-romániai megyéjében.
Több mint 1,3 tonnányi halat és halkészítményt vontak ki Romániában forgalomból, mert az élelmiszerek nem feleltek meg a hatályos szabályoknak – közölte honlapján az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Az április 30. és május 9. közötti héten a román rendőrök és schengeni partnereik feltartóztattak 880 személyt, illetve lefoglaltak 78 járművet és 39 okmányt, amelyekre a Schengeni Információs Rendszer (SIS) figyelmeztető jelzése volt érvényben.
Fokozott légköri instabilitásra és bőséges csapadékra vonatkozó elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást adott ki vasárnap az ország 14 megyéjére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Magyar nyelvű szentmisét mutatott be és fiatalokat bérmált szombaton Bukarestben, a Minden Kegyelmek Édesanyjának nevét viselő Barátok templomában Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek.
Továbbra is terjed a kanyarójárvány Romániában – nyilatkozta szombaton Vasluiban az egészségügyi miniszter, és ismét javasolta az oltatlan gyermekek és felnőttek beoltását.
Több mint 560 gépkocsivezetőnek vonták be a jogosítványát az elmúlt 24 órában a közúti közlekedési szabályok megszegése miatt, és 15 országosan körözött személyt vettek őrizetbe.
szóljon hozzá!