Fotó: Veres Nándor
Társadalmi vitára bocsátotta csütörtök este a belügyminisztérium a helyhatósági és az európai parlamenti választások lebonyolításával kapcsolatos intézkedésekről szóló sürgősségi kormányrendelet tervezetét.
2024. március 01., 08:392024. március 01., 08:39
Az Agerpres hírügynökség által szemlézett jogszabályjavaslat szerint a két választást ugyanazon a napon, június 9-én tartják.
A tervezet szerint az európai parlamenti képviselőjelöltek a helyhatósági választásokon is indulhatnak és fordítva.
A rendelet módosítja a helyhatósági választások törvényét. E szerint
A szavazás 22 óráig tart. A 22 órakor a szavazóhelyiségben tartózkodó vagy a szavazóhelyiség előtt sorban álló választók 23 óra 59 percig adhatják le a szavazatukat.
hogy a hivatalban lévő helyi választottak kitölthessék a négy évre szóló megbízatásukat. Ennek megfelelően az új összetételű helyi és megyei tanácsok a szeptember 27-ét követő 60 napon belül tartják alakuló ülésüket.
E szerint a hivatalban lévő polgármesterek vagy megyei tanácselnökök pártváltás esetén nem veszítik el a mandátumukat, amennyiben a váltásra a választások előtt legalább 60 nappal kerül sor.
Erdély az egyik fő tétje annak, hogy a bukaresti kormánykoalíciót alkotó PSD és a PNL a választások összevonása mellett döntött – jelentette ki a Krónika kérdésére Barabás T. János, a Magyar Külügyi Intézet vezető elemzője.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) Neamţ megyei szervezetének elnöke, Iulian Bulai hétfőn bejelentette, hogy vagy az alkotmánybíróságon támadják meg a választások összevonására vonatkozó döntést, vagy az ombudsmannál tesznek ellene feljelentést.
Bár a romániai lakosság számottevő hányada rendszeresen használja az internetet, nagyon sokan fittyet hánynak a kiberbiztonságra – irányítja rá a figyelmet egy friss elemzés.
A gazdasági rendőrség az év első három hónapjában országszerte 78 nagyszabású akciót hajtott végre a bűnözői csoportok felszámolása érdekében, és összesen 1226 házkutatást tartott.
Jelenleg ugyanakkora erőfeszítéssel jobban lehet élni Romániában vagy Moldovában, mint Budapesttől nyugatra – állította Daniel Funeriu volt román oktatási miniszter.
A diákok május 8-án, szerdán térnek vissza az iskolapadokba az április 27-én kezdődött húsvéti vakációt követően.
Klaus Iohannis hétfőn az Amerikai Egyesült Államokba utazott – az elnök ugyanazt a luxusgépet használta, amellyel tavaly Afrikába és Dél-Koreába utazott – adta hírül a Realitatea Tv.
Változékony lesz az időjárás a héten Románia legtöbb régiójában, és miután vasárnap viharok söpörtek végig az ország nagy részén, hétfőn az ország északi felére, kedden pedig az egész országra kiterjednek.
A stabilizálódás jeleit mutatja a talaj a Slănicon beszakadt úttest környékén – közölte vasárnap Emil Drăgănescu, Prahova megye prefektusa.
Nincs napirendben a bukaresti kormánykoalícióban az elnökválasztás időpontjának áthelyezése – jelentette ki Ionuț Stroe, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szóvivője.
A Román Posta a kifizetési naptárban rögzítettnél öt nappal korábban, április 27-én megkezdte a májusi nyugdíjak kézbesítését, és becsléseik szerint a pénteki nap végére megközelítik a maximális kézbesítési arányt.
Romániában sokszínű a sajtópaletta, adott a lehetőség a közérdekű tényfeltáró munkához, azonban a sajtófinanszírozás átláthatatlansága azonban csorbítja a függetlenséget, és rontja a tájékoztatás megbízhatóságát.
szóljon hozzá!