Már Lengyelország is átvesz válságos állapotban lévő romániai betegeket

Már Lengyelország is átvesz válságos állapotban lévő romániai betegeket

Képünk illusztráció

Fotó: Beliczay László

Három, súlyos állapotban lévő Covid-beteget szállítottak Lengyelországba csütörtökön a román hatóságok – jelentette az egészségügyi minisztérium.

Krónika

2021. október 21., 15:462021. október 21., 15:46

2021. október 21., 15:472021. október 21., 15:47

A tájékoztatás szerint a mesterségesen lélegeztetett, de stabil állapotú, így szállítható betegeket bukaresti sürgősségi osztályokról vitték Łódźba, miután a román főváros intenzív osztályain már nem volt hely a számukra.

A romániai betegek további gyógykezelését és felügyeletét a lengyel orvosok biztosítják, ezeket intenzív terápiás osztályokon látják majd el.

„Köszönjük a lengyelországi kollégáknak a támogatást és a gyorsaságot” – idézte Cseke Attila ügyvivő egészségügyi minisztert a G4Media. A tárcavezető szerint „ezekbe a nagyon nehéz napokban” mindent megtesznek azért, hogy megoldást találjanak a hazai kórházak gyógyszerekkel való ellátására, és a páciensek orvosi felügyeletének biztosítására.

Ebbe az is beletartózik, hogy ha nem körvonalazódik más megoldás, Románia határain túlra helyezik át az intenzív terápiás kezelésre szorulókat, tette hozzá.

A miniszter közleményében arról is beszámolt, hogy Klaus Iohannis államfő hétfőn videokonferencia keretében egyeztetett Charles Michellel, az Európa Tanács elnökével, Litvánia elnökével, illetve Lengyelország, Szlovákia és Szlovénia kormányfőivel, és valamennyi ország segítséget ajánlott Romániának a súlyos egészségügyi válság legyőzésére.

Cseke Attila ezután Adam Niedzielski lengyel kollégájával is egyeztetett a román egészségügyi rendszer támogatásáról.

Mint arról beszámoltunk, eddig Magyarország ajánlott fel támogatást Romániának a súlyos Covid-betegek kezelésében, a román hatóságok eddig több mint 20 pácienst szállítottak át a debreceni és szegedi kórházak intenzív terápiás osztályaira.

korábban írtuk

Temesvárról és Bukarestből szállítanak át válságos állapotban lévő betegeket Magyarországra csütörtökön
Temesvárról és Bukarestből szállítanak át válságos állapotban lévő betegeket Magyarországra csütörtökön

Csütörtökön szállítják át Magyarországra a válságos állapotban lévő romániai koronavírusos betegek első csoportját.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 10., szerda

A romániai erdők kiirtásában való bűnrészességgel vádolja az IKEA vállalatot a Greenpeace

A Greenpeace nemzetközi környezetvédelmi szervezet azzal vádolja a svéd IKEA kiskereskedelmi vállalatot, hogy részt vesz a romániai ősi erdők bútorgyártás céljából történő kiirtásában.

A romániai erdők kiirtásában való bűnrészességgel vádolja az IKEA vállalatot a Greenpeace
2024. április 10., szerda

Orosz propagandának minősített játékfilmek bukaresti vetítését akadályozták meg a hatóságok

A világűr meghódításában elért szovjet sikerekből ihletődött orosz játékfilmek bukaresti nyilvános vetítését akadályozták meg a román hatóságok.

Orosz propagandának minősített játékfilmek bukaresti vetítését akadályozták meg a hatóságok
2024. április 10., szerda

Tízből négy diák bízik a kormányban Romániában, egy friss felmérés szerint a fiatalok csupán egyharmadát érdekli a politika

A Nemzetközi Polgári és Állampolgári Nevelési Tanulmány (ICCS) országos jelentése szerint a romániai diákok 470-es pontszámmal az ICCS 2022-es átlaga (508) alatt vannak az állampolgári ismeretek és polgári szemléletről szóló felmé

Tízből négy diák bízik a kormányban Romániában, egy friss felmérés szerint a fiatalok csupán egyharmadát érdekli a politika
2024. április 10., szerda

Tizenöt év börtönre ítélték a mangaliai emberölés elkövetőjét

Tizenöt év és három hónap börtönbüntetésre ítélte és 75 000 euró erkölcsi kártérítés kifizetésére kötelezte szerdán a Konstanca megyei törvényszék Loredana Atănăsoaiét.

Tizenöt év börtönre ítélték a mangaliai emberölés elkövetőjét
2024. április 10., szerda

Ha kell, átcsoportosítják, de nem vesznek el a kórházépítésre szánt pénzek Rafila szerint

Az országos helyreállítási tervből (PNRR) kórházépítésre szánt pénzalapot maradéktalanul fel fogják használni – jelentette ki szerdán Alexandru Rafila egészségügyi miniszter.

Ha kell, átcsoportosítják, de nem vesznek el a kórházépítésre szánt pénzek Rafila szerint
2024. április 10., szerda

Csaknem kétszer többen haltak meg februárban, mint ahány gyerek született

Februárban is negatív volt a természetes szaporulat Romániában: 9943 fővel csökkent a népességszám, és a halálozások száma 1,9-szerese volt az élveszületésekének – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Csaknem kétszer többen haltak meg februárban, mint ahány gyerek született
2024. április 10., szerda

Iohannis: legitim elvárás, hogy a keleti szárny jobban képviseltesse magát a NATO vezetésében, tovább támogatjuk Ukrajnát

A keleti szárny országai az „első szövetséges elrettentő és védelmi vonalban” vannak – többek között ezzel indokolta szerdán Klaus Iohannis, hogy harcba száll a NATO főtitkári tisztségéért.

Iohannis: legitim elvárás, hogy a keleti szárny jobban képviseltesse magát a NATO vezetésében, tovább támogatjuk Ukrajnát
2024. április 10., szerda

Mélyen a bejutási küszöb alatt az RMDSZ egy friss felmérés szerint

Ha holnap parlamenti választásokat tartanának, a Szociáldemokrata Párt (PSD) 32,8 százalékkal végezne az első helyen, a koalíciós partner Nemzeti Liberális Párt (PNL) 19,7 százalékot, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) pedig 16,5 százalékot kapna.

Mélyen a bejutási küszöb alatt az RMDSZ egy friss felmérés szerint
2024. április 09., kedd

Az Európai Bizottság vizsgálatot indított több Románia számára szélturbinákat gyártó kínai vállalat ellen

Margrethe Vestager kedden, az amerikai Princeton Egyetemen tartott beszédében bejelentette, hogy az Európai Bizottság vizsgálatot indított az EU öt tagállama számára szélturbinákat gyártó kínai vállalatoknak nyújtott állami szubvenciók ügyében.

Az Európai Bizottság vizsgálatot indított több Románia számára szélturbinákat gyártó kínai vállalat ellen
2024. április 09., kedd

Ciucă: a PNL nem közösködik a PSD-vel, saját államfőjelöltje lesz

A Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) lesz jelöltje az államelnök-választáson – jelentette ki kedden Buzăuban Nicolae Ciucă.

Ciucă: a PNL nem közösködik a PSD-vel, saját államfőjelöltje lesz