Fotó: Facebook/Ludovic Orban
Ludovic Orban képviselőházi elnök úgy nyilatkozott, miután beoltották COVID-19 ellen, hogy be akarja bizonyítani a romániai lakosságnak, hogy az oltás veszélytelen, és az egyetlen út a normális élethez való visszatérés felé.
2021. január 19., 12:562021. január 19., 12:56
„Kiemelten az volt a célom, hogy bebizonyítsam a románoknak, hogy bízniuk kell az oltásban, az oltási folyamat nem jár kockázattal, és
– mondta Ludovic Orban.
Az alsóház elnöke kiemelte az oltáskampány kapcsán tapasztalható európai szintű szolidaritást, és emlékeztetett, hogy az EU-ban már két jóváhagyott vakcina van, Romániában is idővel nőni fog a felhasználható oltásmennyiség. Ugyanakkor az
Anca Dragu, a szenátus elnöke és Ludovic Orban, a képviselőház elnöke a fővárosi Carol Davila katonai kórházban kapta meg COVID-19 elleni védőoltást kedd reggel.
Csak azoknak a polgároknak a személygépkocsiját íratnák be forgalomba a hatóságok, akik maradéktalanul befizették az ingatlanadókat, rendezték a tilosban parkolásért kiszabott esetleges bírságot – tartalmazza az RMDSZ közigazgatási törvénytervezete.
Míg pár évtizede még rendkívülinek számítottak, ma már egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási jelenségek Romániában. Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk az egyre forróbb nyarakhoz és a heves széllel járó viharokhoz egyaránt.
Románia olyan légvédelmi rendszereket vásárol Izraeltől, amelyek az ottani Vaskupola alapját képezik – erősítette meg Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
Nicușor Dan államfő is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító, a parlament által egy hónapja megszavazott törvénytervezet ellen csütörtökön.
Befogták a három közül az első medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a múlt héten az olaszországi motoros megölése miatt – közölte Facebook-oldalán a bukaresti környezetvédelmi minisztérium.
Népszerűbb a brit uralkodó a romániaiak körében, mint az amerikai elnök – derül ki egy felmérésből.
A képviselőház és a szenátus csütörtöki együttes ülésén ismertette a kormány elleni bizalmatlansági indítványát a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR).
A fellebbezések elbírálása után 0,1 százalékponttal 83,2 százalékra nőtt a nyolcadikosok képességvizsgáján sikeresen teljesítők aránya – derül ki a csütörtökön közzétett végleges eredményekből.
A fejlesztési és közigazgatási minisztérium új közigazgatási reformcsomagot tervez, amely a decentralizáció elvét erősíti meg, egyszerűsíti az ezzel kapcsolatos eljárásokat, és több hatáskört biztosít az önkormányzatoknak.
Leplezetlen irredentizmust és Romániával szembeni hibrid nyomásgyakorlást vél felfedezni, és meghökkentő forgatókönyveket vázol Orbán Viktorral kapcsolatban egy amerikai agytröszt.
szóljon hozzá!