Helyreállítási tervről, közigazgatási-területi átszervezésről, reformokról is beszélt Marcel Ciolacu a találkozón
Fotó: Gov.ro
A kormány elsődleges prioritása jelenleg az országos helyreállítási terv (PNRR) megvalósítása, de a következő fontos lépés a közigazgatási-területi átszervezés és a közszféra reformja – jelentette ki pénteken Marcel Ciolacu kormányfő.
2025. március 28., 13:452025. március 28., 13:45
Marcel Ciolacu a Romániai Megyei Tanácsok Országos Szövetségének a Prahova megyei Chițorani-ban tartott közgyűlésén beszélt erről, rámutatva, hogy nagyon fontosak a PNRR-be foglalt projektek, amelyek közül meglehetősen sokat, főként az oktatás és az egészségügy terén, a megyei önkormányzatokkal közösen kell végrehajtani.
Nem közigazgatási átszervezésre van szükségünk, hanem a finanszírozási rendszer reformjára, az állam csúcsvezetésébe felkapaszkodók hülyeségeket beszélnek – jelentette ki a Romániai Községek Szövetségének elnöke. Aki nem magyar, nem is erdélyi.
Miután Marcel Boloș beruházásokért és európai projektekért felelős miniszter újratárgyalja a PNRR-t Brüsszelben, minden egyes projektet, amely a megyei tanácsoktól is függ, külön meg kell vizsgálni, át kell beszélni közösen a megvalósítás érdekében – idézte a miniszterelnök szavait az Agerpres hírügynökség.
Ciolacu szerint pedig a következő lépés a reform lesz: a közigazgatási-területi átszervezés „valamilyen formában” és a közszféra reformja. Hangsúlyozta:
A közigazgatási-területi átszervezés azonban nem valósulhat meg a központi közigazgatás reformja nélkül, amit a kormány felvállalt – szögezte le egyúttal a miniszterelnök.
Van egy olyan érzésünk, hogy a Románia közigazgatási átszervezésére vonatkozó törvény jelenleg nem is annyira az ország és a polgárok számára létfontosságú, mint inkább a kormánynak.
Ismét vita tárgya a területi-közigazgatási átszervezés, azonban a román politikum nem jutott tovább az ötletelés szintjén. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere a Krónikának kifejtette, az RMDSZ számára elfogadhatatlan a megyék összevonása.
Románia egy biztonságos, politikai és gazdasági szempontból is stabil, reform- és befektetésorientált ország – jelentette ki Marcel Ciolacu kormányfő kedden a Világbank képviselőivel folytatott megbeszélésen.
Csak azoknak a polgároknak a személygépkocsiját íratnák be forgalomba a hatóságok, akik maradéktalanul befizették az ingatlanadókat, rendezték a tilosban parkolásért kiszabott esetleges bírságot – tartalmazza az RMDSZ közigazgatási törvénytervezete.
Míg pár évtizede még rendkívülinek számítottak, ma már egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási jelenségek Romániában. Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk az egyre forróbb nyarakhoz és a heves széllel járó viharokhoz egyaránt.
Románia olyan légvédelmi rendszereket vásárol Izraeltől, amelyek az ottani Vaskupola alapját képezik – erősítette meg Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
Nicușor Dan államfő is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító, a parlament által egy hónapja megszavazott törvénytervezet ellen csütörtökön.
Befogták a három közül az első medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a múlt héten az olaszországi motoros megölése miatt – közölte Facebook-oldalán a bukaresti környezetvédelmi minisztérium.
Népszerűbb a brit uralkodó a romániaiak körében, mint az amerikai elnök – derül ki egy felmérésből.
A képviselőház és a szenátus csütörtöki együttes ülésén ismertette a kormány elleni bizalmatlansági indítványát a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR).
A fellebbezések elbírálása után 0,1 százalékponttal 83,2 százalékra nőtt a nyolcadikosok képességvizsgáján sikeresen teljesítők aránya – derül ki a csütörtökön közzétett végleges eredményekből.
A fejlesztési és közigazgatási minisztérium új közigazgatási reformcsomagot tervez, amely a decentralizáció elvét erősíti meg, egyszerűsíti az ezzel kapcsolatos eljárásokat, és több hatáskört biztosít az önkormányzatoknak.
Leplezetlen irredentizmust és Romániával szembeni hibrid nyomásgyakorlást vél felfedezni, és meghökkentő forgatókönyveket vázol Orbán Viktorral kapcsolatban egy amerikai agytröszt.
szóljon hozzá!