Képünk illusztráció
Fotó: Tuchiluș Alex
Az idei parlamenti választásokra 18 900 szavazókörzetet alakítanak ki országszerte – ebből mintegy 1300-at Bukarestben – és további 950-et külföldön – közölte kedden az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke.
2024. október 01., 20:172024. október 01., 20:17
Toni Greblă sajtótájékoztatóján elmondta, az országban csak december 1-jén, vasárnap lehet majd szavazni a parlamenti választásokon, a külföldi szavazókörzeteknél azonban szombaton és vasárnap is várják az urnákhoz a választópolgárokat. A szavazóhelyiségek 7 órától 21 óráig lesznek nyitva, de
Az AEP elnöke szerint a hazai szavazókörzetek számára mintegy 19 900 000 szavazólapot nyomtatnak, a külföldi szavazóhelyiségekhez pedig – a külügyminisztérium igénylése alapján – 2 800 000 szavazólapot küldenek.
Azok a választópolgárok, akik a választások napján a lakhelyüktől eltérő településen tartózkodnak, pótlistára kerülve bármelyik szavazókörzetben élhetnek alkotmányos jogukkal – írta az Agerpres.
A parlamenti választások kampánya november 1–30. között tart – tette hozzá Toni Greblă.
A 2024-es parlamenti választásokat előkészítő kampány lebonyolítását szabályozó határozatot fogadott el csütörtökön a Központi Választási Iroda (BEC).
Bár számos beteg válik orvosi műhibák áldozatává a romániai kórházakban, sok esetben szőnyeg alá söprik a súlyos problémákat, és csak a nagyon súlyos esetek járnak valóban felelősségre vonással és egyéb következményekkel.
Jóváhagyta kedden a parlament plénuma az államfőnek azt a kérését, hogy Románia hozzon létre kiképző központot az ukrán tengerészgyalogosok számára.
Minigolfpályát alakítottak ki közpénzből a Fekete-tenger partján található Neptun üdülőhelyen álló állami protokollvilla kertjében Klaus Iohannis államfő számára, aki a sportág nagy kedvelője.
„Az elkövetkező hónapokban számos fontos lépést kell még megtenni annak megállapításához, hogy Románia valóban jogosult az amerikai vízummentességi programhoz való csatlakozásra” – nyilatkozta kedden az Egyesült Államok bukaresti nagykövete.
Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter kedden bejelentette, hogy a napokban meghaladta a kétmilliárdot a betétdíjas visszaváltási rendszer keretében begyűjtött italcsomagolások száma.
Az egyharmadára csökkent a pestissel fertőzött juh- és kecskeállományok száma, szeptember végén az országban 24 gócpontot tartottak számon. Az állategészségügyi hatóság szerint az élőállat-forgalmazásra vonatkozó korlátozások érvényben maradnak.
A román autópálya-rendőrség szeptember 23–29. között több mint 2000 bírságot rótt ki, a legtöbbet gyorshajtás miatt.
A választás megnyerése esetén a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR), a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és az RMDSZ alkotta kormányt szeretne Elena Lasconi, az USR pártelnöke és államfőjelöltje.
Felerősödő szélre és esőre vonatkozó figyelmeztetést adott ki kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország egész területére.
Nyolc gyermek érkezett a Gázai övezetből családjával együtt Bukarestbe, hogy kórházi ellátásban részesüljön, míg családtagjaikat a fővárosi szociális gondozási hivatal helyezi el – tájékoztatott hétfő este a kormány.
szóljon hozzá!