Fotó: Salvamont Maros/Facebook
Az elmúlt 24 órában 20 segélykérés érkezett a hegyimentő-szolgálathoz, amelynek munkatársai összesen 33 személynek nyújtottak segítséget – közölte kedden a Facebook-oldalán a Salvamont.
2023. augusztus 15., 11:282023. augusztus 15., 11:28
A bejegyzés szerint Zernyestről négy, Prahova megyéből, Predealról és Buşteni-ről három-három, Gorj megyéből kettő, Szeben, Brassó, Argeş, Suceava és Szilágy megyéből, illetve Brassóból és Sinaiáról egy-egy segélyhívást kaptak.
A segítségben részesülő 33 személy közül négyet a mentőszolgálat vagy a SMURD autójával, négyet pedig SMURD-helikopterrel szállítottak kórházba.
A Salvamonttól ezenkívül 35 betelefonáló kért információkat és tanácsokat a turistaútvonalak állapotáról az elmúlt 24 órában.
Spontán sztrájkba kezdtek a román kormányalkalmazottak, béremelést követelnek – jelentette hétfőn a bukaresti sajtó az érintett szakszervezet vezetőjét idézve.
Évente több mint ötszáz román állampolgár esik az emberkereskedelem áldozatául, és ezek mintegy fele gyermek vagy ifjúkorú – közölte Marcel Ciolacu.
A jelek szerint nem szívesen adna át Románia Patriot rakétarendszert Ukrajnának, ahogy azt Kijev kérte: sem Marcel Ciolacu miniszterelnök, a PSD elnöke, sem a szenátus elnöke nem állt ki egyértelműen az ügy mellett.
Az Egyesült Államok romániai nagykövetének becsléseihez képest hamarabb látja a román állampolgárokkal szembeni amerikai vízumkötelezettség feloldását Marcel Ciolacu miniszterelnök.
Nem zárja ki a kormányátalakítás lehetőségét a június 9-én esedékes európai parlamenti és önkormányzati választások után Marcel CIolacu miniszterelnök.
A betegek ápolása és gyógyulása nagymértékben az orvosi asszisztenseken múlik – fogalmazott az egészségügyi miniszter.
Hétfőn kezdődik a másodikosok, negyedikesek és hatodikosok országos képességfelmérő vizsgája.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el vasárnap az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) az ország hat dél-romániai megyéjében.
Több mint 1,3 tonnányi halat és halkészítményt vontak ki Romániában forgalomból, mert az élelmiszerek nem feleltek meg a hatályos szabályoknak – közölte honlapján az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Az április 30. és május 9. közötti héten a román rendőrök és schengeni partnereik feltartóztattak 880 személyt, illetve lefoglaltak 78 járművet és 39 okmányt, amelyekre a Schengeni Információs Rendszer (SIS) figyelmeztető jelzése volt érvényben.
szóljon hozzá!