Fotó: Agerpres
Raed Arafat, az Országos Vészhelyzeti Bizottság vezetője szerint nem volt végleges tűzvédelmi engedélye a bukaresti Matei Balș Intézet azon épületének, amelyben a lángok martalékává vált péntek reggel öt beteg.
2021. január 29., 23:132021. január 29., 23:13
2021. január 29., 23:202021. január 29., 23:20
A belügyi államtitkár pénteken este közölte, az egészségügyi intézmény különálló épülete csupán ideiglenes, tavaly márciusban kiállított engedéllyel rendelkezett, novemberben pedig emiatt figyelmeztetést is kaptak a katasztrófavédelemtől.
„De szeretném, ha érthetővé válna még egy dolog: még ha meglett volna az engedély, az sem akadályozta volna meg ezt a tragédiát.
– jelentette ki Arafat. Az államtitkár szerint például egy vendéglőre könnyen lakatot tehetnek a meghatalmazás hiányában, de egy kórházzal nem tehetik meg ezt, mert akkor az emberek egészségügyi intézmény nélkül maradnának.
Mint ismeretes, a kórházi pavilonban kirobbant tűzben öt koronavírusos beteg vesztette életét: három páciens elszenesedett holttestére abban a négy kórteremben bukkantak, amelyekben felcsaptak a lángok. Egy beteg átszállítása után vesztette életét, egyikükre pedig néhány órával később találtak szintén megégve az egyik mosdóban.
Az első hírek arról szóltak, hogy egy hősugárzó miatt csaphattak fel a lángok – a páciensek rokonai ugyanis arról számoltak be, hogy a kórtermekben hideg volt, és egyesek otthonról vittek fűtő alkalmatosságokat. Felmerült az is, hogy felrobbant két oxigénpalack, de ezek a tűz kiütése után is bekövetkezhettek.
Hősugárzóban vagy más fűtő alkalmatosságban keletkezett rövidzárlat okozhatta a bukaresti Matei Balș kórházban pénteken reggel kiütött tüzet. A halálos áldozatok száma közben ötre nőtt, miután a kórház mosdójában találtak egy elszenesedett holttestet.
Alexandru Anghel, a bukaresti törvényszék ügyésze szerint több napig fog tartani a helyszíni vizsgálat, szombaton pedig elvégzik a holttestek boncolását a törvényszéki orvostani intézetben (INML). A helyszíni vizsgálatokon részt vesznek a petrozsényi bányabiztonsági intézet (INSEMEX) szakemberei is – mutatott rá az Agerpres szerint az ügyész, hozzátéve, hogy a helyszínelők lefoglaltak egy sor dokumentumot, illetve a biztonsági kamerák felvételeit, és elemezni fogják ezeket. Leszögezte azonban, hogy sem a kórtermekben, sem a kórházfolyosókon nem voltak kamerák.
Arra a médiában megjelent információra vonatkozóan, mely szerint a kórteremben, ahol a tűz kiütött, volt egy, az egyik páciens rokona által bevitt fűtőberendezés, az ügyész elmondta, hogy ezt szombaton fogják tisztázni az INSEMEX szakembereivel együtt a helyszíni vizsgálat keretében.
A Matei Balş intézetet képviselő Constantin Durgeru ügyvéd szerint a szolgálatot teljesítő két ápolónő megpróbálta eloltani a tüzet, és egyiküknek sikerült kikapcsolnia az oxigénellátást, elejét véve ezzel a robbanás bekövetkeztének. „Első körben azokat a személyeket hallgatták ki, akik jelen voltak az esetnél, szolgálatban voltak. Két asszisztensnőt és két ápolónőt hallgattak ki, tanúként – vázolta az ügyvéd. –
Szerencsétlen incidens történt, az ápolónők, akik elsőkként szembesültek a tűzzel, rendkívül gyorsan reagáltak, egyiküknek még ahhoz is volt lélekjelenléte, hogy kikapcsolja az oxigénellátást. Ha ezt nem tette volna meg, robbanás következett volna be.”
Hozzátette, a két ápoló azt tette, amit kellett. „Egyikük egy takaróval odaugrott az egyik beteghez és megpróbálta eloltani a lángokat, a másik pedig lekapcsolta az oxigénellátást. Ezt követően mindketten elrohantak a tűzoltó készülékekért, amelyek a folyosó két végében voltak elhelyezve. Pont azt tették, amit tenniük kellett. Látszik, hogy megfelelően ki voltak képezve, a stresszes helyzet ellenére a lehető legmegfelelőbben reagáltak” – nyilatkozta az ügyvéd.
A tüntetésen jelen van Eugen Iancu is, a Colectiv GTG 3010 Egyesület elnöke is, aki az Agerpres hírügynökségnek elmondta, a tragédia „a tehetetlenség érzésével töltötte el”. „Az államelnök ígérget, a kormányfő ígérget, a többiek kihasználják az esetet, hogy a kormányt vádolhassák, mert a mi halálunkból is politikai erőt akarnak kovácsolni. Örvendtem volna, ha látom őket összefogni, hogy rendezzék az egészségügy, oktatás helyzetét, előkészítenek egy tervet a következő 15 évre” – mondta Iancu. Azt állította ugyanakkor, hogy nem reménykedik abban, hogy valami is változni fog.
A bukaresti Matei Balş intézetnél történt tragédia ismét rávilágított a rendszer hibáira – jelentette ki Florin Cîţu. A miniszterelnök szerint minél több pénzt kell szánni beruházásokra, hogy elkerülhetők legyenek az ilyen esetek.
A tüntetők többek között azt skandálták, hogy „Mondjatok le!” és „Szégyelljétek magatokat!”. Több tüntető fiatal a kórházzal szembeni épület falára felaggatott egy nagy méretű molinót a következő felirattal: „Egy soha véget nem érő történet/ Ez a nyomorult rendszer megöl minket / Öregeket, fiatalokat és gyerekeket”. Az emberek gyertyákat gyújtottak a kórház épülete előtt.
Ilie Bolojan kijelentette, hogy a deficitcsökkentő intézkedések hatálybalépése után a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, nem csökken a fizetésük, és nem szűnnek meg az ösztöndíjak sem.
A kormány felelősséget vállalt hétfőn a bukaresti parlamentben a számos megszorítást tartalmazó deficitcsökkentő intézkedéscsomagért.
A megszorító intézkedések ellen tiltakoztak hétfőn a parlament melletti Izvor parkban a tanügyi és az egészségügyi alkalmazottak szakszervezetei.
A Declic Közösség hétfőn felszólította a kormányt, hogy a pártszubvenciók csökkentését építse be a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezetbe, amelyért hétfőn felelősséget vállal a parlamentben.
Nyílt levélben fordult a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) Nicușor Danhoz, miután az államfő nem írta alá 51 bíró nyugdíjazásáról vagy kinevezéséről szóló elnöki rendeletet.
Megkezdte a három ellenzéki párt a bizalmatlansági indítványhoz szükséges aláírások összegyűjtését, miután a kormány hétfőn felelősségvállalással akarja elfogadtatni a költségvetési hiány lefaragását célzó megszorító intézkedéseket.&
Alapfokon tizenhárom év három hónap szabadságvesztésre, valamint az áldozatoknak százezer eurónyi kártérítés kifizetésére ítélte kiskorú elleni nemi erőszak miatt az ügyben eljáró bíróság a „zsenimentorként” ismert férfit, Kristóf Lajost.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) toronymagasan vezet a pártok támogatottsági versenyében – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.
Juhászra támadt a medve az Argeș megyei Berevoiești községhez tartozó hegyvidéki területen – közölte hétfőn a katasztrófavédelem.
A politikai pártok csak azokban az években részesülhetnek állami támogatásban, amelyekben Románia tartani tudja a vállalt költségvetési hiánycélt – erről szóló módosító javaslatot nyújtott be az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS).
szóljon hozzá!