Az elkövetkező két hét folyamán is kitart a hőség
Fotó: Máthé Zoltán/MTI
Az elkövetkező két hét folyamán is kitart a hőség, a régiók többségében esők csak augusztus 19-e után, elszórtan várhatók – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) augusztus 9-e és 22-e közötti időszakra vonatkozó, kéthetes előrejelzéséből.
2021. augusztus 09., 16:572021. augusztus 09., 16:57
Erdélyben a jelzett időszak első három napján meleg időre kell számítani, 30 Celsius-fok fölötti hőmérsékleti csúcsértékkel, ami a hét közepére 28 fokra csökken. 15-e és 19-e között szintén 31-32 fok körül alakul a nappali csúcsérték, majd a második hét végén enyhe csökkenés következik.
Elszórtan lehet futó zivatarokra számítani a régióban, azonban jelentősebb és nagyobb kiterjedésű területeket érintő esők csak 19-e után várhatók – írja az Agerpres.
A Bánságban és a Körösök-vidékén 31-34 fok körül alakul a hőmérséklet csúcsértéke az első három napon, majd a hét közepe felé enyhül a hőség, 29-31 fok várható. Augusztus 15-19-én ismét hőséghullám érkezik, a csúcsértékek 33-34 fokig emelkednek, de a második hét végén ismét enyhe csökkenés lesz érzékelhető. Az éjszakai minimumok az első napokban 17-19 fok körül, 13-án és 14-én 15 fok körül, azt követően a jelzett időszak végéig 16-18 fok körül alakulnak.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Elena Lasconi megköszönte hétfőn a törvény és az alkotmány betartatásáért felelős hatóságoknak, hogy „meghallgatták a románok hangját”, és „nem játszanak orosz rulettet” a romániai demokráciával.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) úgy döntött, hogy tagjai és szimpatizánsai saját belátására bízza, kire szavaznak az államfőválasztás második fordulójában.
A román alkotmánybíróság hétfőn érvényesnek nyilvánította az államfőválasztás november 24-ei első fordulóját.
Az Egyetemi Etikai és Menedzsment Tanács (CEMU) hétfőn közzétett adatai szerint 22 állami és magánegyetemen történtek szexuális zaklatási esetek.
A Központi Választási Iroda (BEC) elküldte hétfőn az alkotmánybíróságnak az elnökválasztás első fordulójában leadott szavazatok újraszámlálásának részleges eredményét rögzítő jegyzőkönyvet.
Az új vasúti menetrend életbe lépésétől, azaz december 15-étől 4,6 százalékkal drágulnak a vonatjegyek.
Az USR első alelnöke azt mondta hétfőn, hogy a párttársai által végzett párhuzamos számlálás alapján az elnökválasztás első fordulóján leadott szavazatok újraszámolásának eredményeként Lasconi még nagyobb szavazatelőnyre tett szert
Az AEP elnöke azt mondta hétfőn, hogy ha a parlamenti mandátumok újraosztásakor a Fiatal Emberek Pártja eggyel több mandátumot szerezne, akkor azt a többi, parlamentbe jutott párt között fogják kisorsolni, mert a POT nem indított elég jelöltet.
Az Állandó Választási Hatóság elnöke azt mondta hétfőn, hogy tudomása szerint nem hozott jelentős változást az elnökválasztás első fordulójában leadott szavazatok újraszámolása.
A nagyobb pártok elhanyagolták az emberek problémáit, ez állhat amögött, hogy előretörtek, és 30 százalék fölötti eredményt értek el a szélsőséges pártok – jelentette ki a Krónikának Barabás T. János, a Magyar Külügyi Intézet vezető elemzője.
szóljon hozzá!