Jóváhagyta a CSM: 25 év munka után nyugdíjba mehet Cristi Danileţ kolozsvári törvényszéki bíró

•  Fotó: Cristi Danileț/Facebook

Fotó: Cristi Danileț/Facebook

Jóváhagyta a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) bírói részlege a Kolozs megyei törvényszék bírája, Cristi Danileţ nyugdíjazását – közölte szerdán a testület.

Hírösszefoglaló

2024. január 10., 19:552024. január 10., 19:55

2024. január 10., 19:562024. január 10., 19:56

Cristi Danileţ pénteken jelentette be a Facebook-oldalán, hogy az igazságszolgáltatásban ledolgozott 25 év után nyugdíjba vonul. Közölte: továbbra is jelen lesz a közéletben, hogy „dicsérje, ami jól működik, és bírálja, ami rosszul működik a jog és igazságügy területén”. Hozzátette azt is, hogy a továbbiakban is szerepet vállal a jogászképzésben, de szeretne a családjával is több időt tölteni.

A 48 éves Cristi Danileţ 2011 és 2017 között a CSM tagja, majd a Kolozs megyei törvényszék bírája volt.

Állásából 2021 decemberében felfüggesztették többek között a TikTok-oldalán közölt két videó miatt, illetve azért, mert tagja volt kormánykritikus civil szervezeteknek.

Cristi Danileţ beperelte a CSM-t és mindegyik perét jogerősen megnyerte. Tavaly áprilisban újra elfoglalhatta állását a törvényszéken, és visszamenőleg megkapta a fizetését – emlékeztet az Agerpres.

korábban írtuk

Nyugdíjaztatja magát 48 évesen a magát az igazságszolgáltatásba visszaperelő kolozsvári bíró
Nyugdíjaztatja magát 48 évesen a magát az igazságszolgáltatásba visszaperelő kolozsvári bíró

Kezdeményezte nyugdíjazását Cristi Danileţ, a Kolozs megyei törvényszék bírája, aki tavaly pert nyert a bírói karból történő kizárását elrendelő Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanáccsal (CSM) szemben.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

Adóhátraléka van, nem fizette ki a bírságát? Nem kap építkezési engedélyt

Csak azoknak a polgároknak a személygépkocsiját íratnák be forgalomba a hatóságok, akik maradéktalanul befizették az ingatlanadókat, rendezték a tilosban parkolásért kiszabott esetleges bírságot – tartalmazza az RMDSZ közigazgatási törvénytervezete.

Adóhátraléka van, nem fizette ki a bírságát? Nem kap építkezési engedélyt
2025. július 10., csütörtök

Mi okozta az elmúlt napok viharait? Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk a szélsőséges időjárási jelenségekhez

Míg pár évtizede még rendkívülinek számítottak, ma már egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási jelenségek Romániában. Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk az egyre forróbb nyarakhoz és a heves széllel járó viharokhoz egyaránt.

Mi okozta az elmúlt napok viharait? Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk a szélsőséges időjárási jelenségekhez
2025. július 10., csütörtök

Hivatalos: az izraeli Vaskupola védi majd Románia légterét is

Románia olyan légvédelmi rendszereket vásárol Izraeltől, amelyek az ottani Vaskupola alapját képezik – erősítette meg Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.

Hivatalos: az izraeli Vaskupola védi majd Románia légterét is
2025. július 10., csütörtök

Nicușor Dan is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító tervezet ellen

Nicușor Dan államfő is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító, a parlament által egy hónapja megszavazott törvénytervezet ellen csütörtökön.

Nicușor Dan is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító tervezet ellen
2025. július 10., csütörtök

Befogták az egyik medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a motoros megölése miatt

Befogták a három közül az első medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a múlt héten az olaszországi motoros megölése miatt – közölte Facebook-oldalán a bukaresti környezetvédelmi minisztérium.

Befogták az egyik medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a motoros megölése miatt
2025. július 10., csütörtök

Felmérés: jobban bíznak a romániaiak III. Károly királyban, mint Trumpban

Népszerűbb a brit uralkodó a romániaiak körében, mint az amerikai elnök – derül ki egy felmérésből.

Felmérés: jobban bíznak a romániaiak III. Károly királyban, mint Trumpban
2025. július 10., csütörtök

A honatyák töredéke volt kíváncsi a bizalmatlansági indítvány szövegére annak parlamenti ismertetésekor

A képviselőház és a szenátus csütörtöki együttes ülésén ismertette a kormány elleni bizalmatlansági indítványát a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR).

A honatyák töredéke volt kíváncsi a bizalmatlansági indítvány szövegére annak parlamenti ismertetésekor
2025. július 10., csütörtök

Képességvizsga: az óvások elbírálása után enyhén javult a sikeresen vizsgázók aránya

A fellebbezések elbírálása után 0,1 százalékponttal 83,2 százalékra nőtt a nyolcadikosok képességvizsgáján sikeresen teljesítők aránya – derül ki a csütörtökön közzétett végleges eredményekből.

Képességvizsga: az óvások elbírálása után enyhén javult a sikeresen vizsgázók aránya
2025. július 09., szerda

Több hatáskört biztosítana az önkormányzatoknak az RMDSZ-es miniszter közigazgatási reformterve

A fejlesztési és közigazgatási minisztérium új közigazgatási reformcsomagot tervez, amely a decentralizáció elvét erősíti meg, egyszerűsíti az ezzel kapcsolatos eljárásokat, és több hatáskört biztosít az önkormányzatoknak.

Több hatáskört biztosítana az önkormányzatoknak az RMDSZ-es miniszter közigazgatási reformterve
2025. július 09., szerda

Higgadt és hajmeresztő reakciók Orbán Viktor Krónikának adott interjújára

Leplezetlen irredentizmust és Romániával szembeni hibrid nyomásgyakorlást vél felfedezni, és meghökkentő forgatókönyveket vázol Orbán Viktorral kapcsolatban egy amerikai agytröszt.

Higgadt és hajmeresztő reakciók Orbán Viktor Krónikának adott interjújára