Jól szórakozik a magas életkorán élcelődő mémeken a 94 éves Iliescu, és nem sírja vissza a kommunizmust

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

Ismeri az interneten keringő, a hosszú életével kapcsolatos viccek egy részét a 94. életévét a hétvégén betöltött egykori román államfő, Ion Iliescu.

Balogh Levente

2024. március 04., 18:222024. március 04., 18:22

A volt elnök – aki vasárnap ünnepelte a születésnapját – erről Ionuț Vulpescu volt művelődési miniszter podcastjában számolt be. „Tudom, hogy az internet tele van rólam szóló mémekkel, mint például hogy a remény hal meg utolsó előttiként, vagy hogy láttak a bankban 30 éves hitelért folyamodni. Ezek némelyikét értékelem, amennyiben humorosak, mármint okosak. A világ nem velünk kezdődik, és biztosan nem velünk ér véget. Ez minden halandóra vonatkozik” – mondta a volt elnök, aki három cikluson át vezette Romániát: 1990 és 1992, 1992 és 1996 illetve 2000 és 2004 között.

Hosszú életét azzal is magyarázta, hogy

Idézet
a kor megadja a képességet a bátorság és az idegesség, az ostobaság és az önzetlenség, az érdem és a tapasztalat közötti – egyébként nagyon képlékeny – határok felismeréséhez”.

„Nem hiszem, hogy az a megoldás, hogy az életet a megszokott normák szerint éljük: ma a szakosodás korábban kezdődik, a munkák megterhelőbbel, a családalapítás későbbre marad. De az életkor fontos: az érettség, az érzelmek, az elvárások mások. Ahogy Caragiale mondta: öreg vagyok, uram! De ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy retrográd, hiperkonzervatív vagy mozdíthatatlan vagyok”.

A volt államfő a politikáról is beszélt, de anélkül, hogy vezetőket vagy pártokat nevezett volna meg.

Idézet
A pártok eljutnak egy kopási ponthoz, új elvárásoknak kell megfelelniük anélkül, hogy feladnák ideológiai identitásukat, az intézmények azt kockáztatják, hogy tartalom nélküli formákká válnak”

– mondta.

„Ahhoz a generációhoz tartozom, amelyik jobban szereti a kézírást, mint a számítógépes jegyzeteket, de amelyik megértette, hogy az emberek eléréséhez minden eszközt fel kell használni, még a 2.0-s univerzumot is. Az elsők között vagyok hazánkban, akiknek politikai blogjuk van. A metaverzum nem győzött meg. A túlzott széttagoltság és a virtuális hangsúlyozása távol tartott. És úgy gondolom, hogy aki arra törekszik, hogy csak a közösségi médiában politizáljon, vagy azt hiszi, hogy egy kis digitális showmaning szavazókat hoz, annak a karrierjének vége, még mielőtt elkezdődne” – tette hozzá Ion Iliescu.

A volt államfő bevallása szerint nem tekint vissza nosztalgiával a kommunizmusra, de megérti a rendszer dicsőítése mögött meghúzódó mentalitást.

korábban írtuk

Állami temetések szervezésére hoztak létre kormánybizottságot Bukarestben: a román média szerint Iliescu temetésére készülnek
Állami temetések szervezésére hoztak létre kormánybizottságot Bukarestben: a román média szerint Iliescu temetésére készülnek

Romániában kormánybizottság alakul a tisztségben lévő vagy volt államfőket megillető állami temetések megszervezésére, az állami szertartások törvényének erre vonatkozó előírásait egy csütörtökön elfogadott rendelettel módosította a bukaresti kormány.

Mint az Agerpres szerint elmondta, maga is ismeri az interneten keringő kisfilmeket, amelyek Nicolae Ceauşescu volt kommunista vezetőt dicsőítik.

Idézet
Én nem tudok nosztalgiával visszatekinteni, de megértem a jelenség mögött húzódó mentalitást, hiszen egyesek számára a korábbi rendszer a kiszámítható életet jelentette. (...) Nem nehezedett senkire a munkahely, a vadkapitalizmus nyomása, de túl nagy árat fizettünk mindezért”

– fogalmazott.

Iliescu felidézte, hogy egy 2021-es felmérés eredményei szerint a romániai lakosság 63 százaléka nosztalgiával tekint vissza a kommunizmusra, és az így érzők többsége „egyidős a román demokráciával”, azaz alig több mint 30 éves. Szerinte a fiatalok azért hajlamosak a politikai radikalizmusra, mert hiányoznak az őket védő és támogató politikák. Ugyanakkor csak azok érezhetnek nosztalgiát a kommunizmus évei iránt, akik nem élték meg a Ceauşescu-rendszer által importált koreai modellt – magyarázta.

Idézet
Paradox módon 1989-ben azoknak harcoltuk ki a szabadságot, akik úgy gondolják, hogy enélkül is meglennének”

– nyomatékosította.

korábban írtuk

Elrendelte a bíróság a '89-es forradalom perének megkezdését, de még folytatódhat a halogatás
Elrendelte a bíróság a '89-es forradalom perének megkezdését, de még folytatódhat a halogatás

A bukaresti táblabíróság szerdai döntése értelmében megkezdődhet az 1989-es romániai forradalom perének alapfokú tárgyalása; a döntés nem jogerős.

Hozzátette, a fiatal generációk nem tudják, milyen nehéz volt „a helyes pályára állítani az országot”. „A mostani fiatalok már beleszülettek az európai politikai családba. Ők európai polgárok. Nagyon könnyű bírálni, ha nem ismered a régi időket, nem éltél akkor, és egyre kevesebbet mesélnek róluk” – fogalmazott Ion Iliescu.

Beszélt arról is, hogy

„sajnálattal tekint” a rendszerváltó forradalom utáni években történt bizonyos epizódokra, helyzetekre, „de ami megtörtént, az elkerülhetetlen volt, ami pedig nem történt meg, az lehetetlen”.

Mint ismeretes, Iliescu igencsak ellentmondásos személyiségnek számít, 1989-es és az azt követő években folytatott tevékenysége miatt több büntetőper is indult ellene.

Az 1989 decemberi forradalom során elkövetett atrocitások miatt 2019 áprilisában emeltek vádat ellene, de az igazságszolgáltatás különböző fórumai azóta sem értek el érdemi előrelépést, csupán a felelősséget igyekeztek hárítani.

Ebben az ügyben Iliescut és Gelu Voican Voiculescu volt kormányfőhelyettest emberiesség elleni bűncselekményekkel vádolják.

Az ügyészek szerint 1989 decemberében, Nicolae Ceauşescu kommunista diktátor félreállítása után az állam vezetését a Ion Iliescu irányította Nemzeti Megmentési Front Tanácsa (CFSN) vette át, amely hatalmának legitimálása érdekében rémhírkeltéssel provokált ki fegyveres összetűzéseket. A szándékosan előidézett terrorista pszichózisban december 22-30. között 857 személy meghalt és 2382-en megsebesültek.

korábban írtuk

Újraindulhat a bűnvádi eljárás Ion Iliescu ellen a bányászjáráskor meghalt négy személy ügyében
Újraindulhat a bűnvádi eljárás Ion Iliescu ellen a bányászjáráskor meghalt négy személy ügyében

A bukaresti legfelsőbb bíróság helyt adott a legfőbb ügyészség kérésének csütörtökön, hogy újraindítsák a bűnvádi eljárást Ion Iliescu volt államfő ellen az 1990. június 13-15-i bányászjárás idején elhunyt négy személy halálának ügyében.

Az 1990. júnis 13-15 bukaresti bányászjárás kapcsán indult büntetőeljárást is hosszas huzavona övezte, érdemi eredmény azóta sincs.

Iliescu ellen 2007 júniusában emelt vádat Dan Voinea volt katonai ügyész különösen súlyos emberölésben való bűnrészesség miatt, Mihai Chiţac volt belügyminiszterrel és helyettesével, Gheorghe Andriţa tábornokkal együtt.

A vádak négy ember halálával kapcsolatosak, akik az 1990. június 13-14-én éjszaka történt eseményekben vesztették életüket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. április 23., szerda

Elkészült az első román fejlesztésű támadó drón

Az első romániai drón, amelyet kimondottan támadó célokra terveztek, a Spectre (Kísértet) nevet viseli, és a román Carfil cég az amerikai Periscope Aviation céggel közösen fejlesztette ki.

Elkészült az első román fejlesztésű támadó drón
2025. április 23., szerda

Nicușor Dan elhessegette a Nyugat-barátság jegyében felajánlott visszalépése gondolatát

Nicușor Dan független államfőjelölt szerdán közölte, hogy nem lép vissza a jelöltségtől.

Nicușor Dan elhessegette a Nyugat-barátság jegyében felajánlott visszalépése gondolatát
2025. április 23., szerda

Székelyföld ad otthont az ország idei legnagyobb sporteseményének

Néhány nap múlva kezdetét veszi Románia idei legnagyobb sporteseménye, a divízió 1/A jégkorong-világbajnokság, amelynek április 27. és május 3. között a sepsiszentgyörgyi Sepsi Aréna ad otthont.

Székelyföld ad otthont az ország idei legnagyobb sporteseményének
2025. április 23., szerda

Ciolacu: Románia egyetlen katonát sem fog küldeni az ukrán frontra

Románia továbbra is elkötelezett Ukrajna támogatása mellett, de egyetlen katonát sem fog küldeni az ukrán frontra – szögezte le szerdán Marcel Ciolacu miniszterelnök a román szárazföldi erők napja alkalmából rendezett bukaresti ünnepségen.

Ciolacu: Románia egyetlen katonát sem fog küldeni az ukrán frontra
2025. április 23., szerda

A bírák és ügyészek nyugdíjkorhatárának emeléséről döntött a képviselőház

Elfogadta szerdai ülésén a képviselőház a bírák és ügyészek nyugdíjazásáról szóló törvénytervezetet. A jogszabályjavaslat 259 támogató és egy elutasító szavazatot kapott, 25 képviselő tartózkodott.

A bírák és ügyészek nyugdíjkorhatárának emeléséről döntött a képviselőház
2025. április 23., szerda

Viharos időjárásra figyelmeztetnek a meteorológusok, Erdély, a Partium és a Bánság is érintett

Viharos időjárásra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki szerdán a meteorológiai szolgálat az ország felére.

Viharos időjárásra figyelmeztetnek a meteorológusok, Erdély, a Partium és a Bánság is érintett
2025. április 23., szerda

Romániában is nemzeti gyásznap lehet Ferenc pápa temetésének napja

A román kormány nemzeti gyásznapot hirdet szombatra, a hétfőn elhunyt Ferenc pápa temetésének napjára – erősítették meg kormányzati források a Gândul híportálnak.

Romániában is nemzeti gyásznap lehet Ferenc pápa temetésének napja
2025. április 22., kedd

A rendőrség, illetve a BNR nevében telefonáló csalókra figyelmeztet a kiberbiztonsági igazgatóság

A Román Rendőrség és a Román Nemzeti Bank (BNR) nevében kezdeményezett hamis telefonhívásokra figyelmeztetett kedden az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).

A rendőrség, illetve a BNR nevében telefonáló csalókra figyelmeztet a kiberbiztonsági igazgatóság
2025. április 22., kedd

Húsvétkor is sokan ültek jogosítvány nélkül volánhoz

A húsvéti hosszú hétvégén 82 személyt értek tetten a rendőrök jogosítvány nélküli vezetésen, mindannyiuk ellen büntetőeljárás indult – közölte kedden a belügyminisztérium sajtószóvivője.

Húsvétkor is sokan ültek jogosítvány nélkül volánhoz
2025. április 22., kedd

Több megyében elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el a hidrológusok

Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) kedden elsőfokú (sárga) árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megye folyóvizeire.

Több megyében elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el a hidrológusok