Négy millió romániainak van Revolut-kártyája
Fotó: Rédai Attila
Tavaly azok a külföldi turisták, akik meglátogatták Romániát és Revolut-kártyát használtak, összesen több mint 540 millió eurót költöttek helyi kereskedőknél, közel 27 millió tranzakció során.
2025. január 12., 17:302025. január 12., 17:30
A legnagyobb összeget az Egyesült Királyságból érkező látogatók hagyták az országban, akik 257 millió eurót költöttek, ami 44 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Az általuk végrehajtott tranzakciók száma is jelentősen nőtt, elérve a 12 milliót, szemben a 2023-as 8,4 millióval.
Az Egyesült Királyságból érkezők mellett jelentős költéseket jegyeztek a Németországból, Franciaországból, Írországból, Olaszországból, Spanyolországból, Hollandiából, Magyarországról, Belgiumból és Görögországból érkező turisták esetében is – írja az Economica.net.
Népszerűek voltak az éttermek is, ahol 82 millió eurót költöttek el 5,2 millió tranzakció keretében. A közlekedés szintén fontos kategória volt, 77 millió eurót tettek ki a 4 millió tranzakcióval végrehajtott költések, míg a vásárlások terén 83 millió eurót regisztráltak 2,8 millió tranzakcióval.
A romániaiak, akik külföldre utaztak 2024-ben, szintén aktívan használták Revolut-kártyáikat, összesen 1,3 milliárd eurót költöttek külföldön, ami 42 százalékos növekedés az előző évhez képest. A fizetéseket világszerte 212 országban és turisztikai célállomáson hajtották végre.
Ezt követte Olaszország 140 millió euróval és az Egyesült Királyság 123 millió euróval. Spanyolország, Hollandia, Görögország, Franciaország, Bulgária, Ausztria és Magyarország szintén jelentős összegeket vonzott a román turistáktól.
Az adatok jól mutatják, hogy mind a külföldi turisták Romániában, mind a romániai utazók külföldön aktívan használják a digitális banki megoldásokat. A friss adatok azért is izgalmasak, mert rámutatnak, hogy a Revolutnak, amelynek világszinten több mint 50 millió felhasználója van,
A szám meglepően nagy, hiszen például egy tavalyi felmérés szerint Romániában közel 800 ezer személy soha nem használta az internetet.
A neobank, más néven digitális bank vagy online bank, egy olyan típusú innovatív pénzügyi szolgáltatás, amely kizárólag online formában, weboldalakon vagy mobil applikációkon keresztül érhető el, hagyományos fizikai fiókhálózatok nélkül.
Csak azoknak a polgároknak a személygépkocsiját íratnák be forgalomba a hatóságok, akik maradéktalanul befizették az ingatlanadókat, rendezték a tilosban parkolásért kiszabott esetleges bírságot – tartalmazza az RMDSZ közigazgatási törvénytervezete.
Míg pár évtizede még rendkívülinek számítottak, ma már egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási jelenségek Romániában. Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk az egyre forróbb nyarakhoz és a heves széllel járó viharokhoz egyaránt.
Románia olyan légvédelmi rendszereket vásárol Izraeltől, amelyek az ottani Vaskupola alapját képezik – erősítette meg Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
Nicușor Dan államfő is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító, a parlament által egy hónapja megszavazott törvénytervezet ellen csütörtökön.
Befogták a három közül az első medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a múlt héten az olaszországi motoros megölése miatt – közölte Facebook-oldalán a bukaresti környezetvédelmi minisztérium.
Népszerűbb a brit uralkodó a romániaiak körében, mint az amerikai elnök – derül ki egy felmérésből.
A képviselőház és a szenátus csütörtöki együttes ülésén ismertette a kormány elleni bizalmatlansági indítványát a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR).
A fellebbezések elbírálása után 0,1 százalékponttal 83,2 százalékra nőtt a nyolcadikosok képességvizsgáján sikeresen teljesítők aránya – derül ki a csütörtökön közzétett végleges eredményekből.
A fejlesztési és közigazgatási minisztérium új közigazgatási reformcsomagot tervez, amely a decentralizáció elvét erősíti meg, egyszerűsíti az ezzel kapcsolatos eljárásokat, és több hatáskört biztosít az önkormányzatoknak.
Leplezetlen irredentizmust és Romániával szembeni hibrid nyomásgyakorlást vél felfedezni, és meghökkentő forgatókönyveket vázol Orbán Viktorral kapcsolatban egy amerikai agytröszt.
szóljon hozzá!