Együtt vagy külön? Az USR koalíciós részvétele továbbra is bizonytalan
Fotó: Facebook/USR
Szerdán délutánra újabb egyeztetésre hívták a leendő kormánykoalícióban részt venni szándékozó pártokat, és ezúttal a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) is kapott meghívót – derült ki délben.
2024. december 18., 12:552024. december 18., 12:55
A koalíciós tárgyalásokat ismerő források szerint a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL), az USR, az RMDSZ és a nemzeti kisebbségek képviselői délután négykor ülnek tárgyalóasztalhoz a kormánypalotában.
A HotNews hírportál USR-es forrásokból úgy értesült, hogy a párt illetékesei egyeztettek a többi párt vezetőivel a találkozóról, azonban még nem biztos, hogy részt vesznek a tanácskozáson, ami ahhoz vezethet, hogy végül ellenzékben maradnak.
Ionuț Moșteanu, az USR képviselőházi frakcióvezetője közölte, egyeztetnek a pártvezetésen belül, valamint a többi párttal, és amennyiben úgy látják, hogy azok hajlandóak felvállalni a szükséges reformokat, akkor folytatják az együttműködést.
Több olyan költségvetési intézkedés, amelyet általában év végén salátatörvénnyel (sürgősségi rendelettel) szabályoznak, a következő kormányra marad, mert ezek a leendő költségvetés elemei – közölték szerdán kormányzati források.
Mint arról beszámoltunk,
A párt ennek nyomán nem vett részt a kedd esti koalíciós egyeztetésen, arra hivatkozva, hogy azon a kormányzati tisztségeket akarták elosztani, holott először a kormányprogramot kellene kidolgozni.
Ezt követően a többi párt a szerdai egyeztetésre már nem is hívta meg az USR-t, így nélküle fogadták el a kormányprogram tervezetét.
Egyre valószínűbbnek tűnik, hogy a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) kimarad a következő kormányból: erre enged következtetni, hogy a többi „Európa-barát” párt nélküle dolgozta ki és tette hozzá a leendő koalíciós kormány programját.
Ha Klaus Iohannis államfő mandátumának december 21-ei lejárta után hívja kormányalakítási konzultációra a pártokat, az AUR fontolóra veszi a választások bojkottálását – jelentette ki Dan Tanasă, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselője kedden.
Valóban történtek olyan kibertámadások Oroszország részéről, amelyek célja a romániai választási folyamat befolyásolása volt – közölte Mihai Weber, a Külföldi Hírszerző Szolgálaz (SIE) működését ellenőrző parlamenti bizottság szociáldemokrata párti elnöke.
Egyre valószínűbbnek tűnik, hogy a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) kimarad a következő kormányból: erre enged következtetni, hogy a többi „Európa-barát” párt nélküle dolgozta ki és tette hozzá a leendő koalíciós kormány programját.
Hazaárulás miatt öt év és hat hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte kedden a bukaresti ítélőtábla Alexandru Pişcant.
Döntő házként elfogadta kedden a képviselőház az erdészeti törvénykönyv tervezetét.
Klaus Iohannis államfő üzenetet fogalmazott meg a romániai nemzeti kisebbségek napja alkalmából.
Nicuşor Dan bukaresti főpolgármester bejelentése, miszerint indul az államfőválasztáson, várható volt – nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek hétfő este Kelemen Hunor RMDSZ-elnök.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) továbbra is hajlandó tárgyalni a leendő koalícióban való részvételről, de először az elfogadandó intézkedésekről és a rendelkezésre álló költségvetésről kell dönteni.
Ionuţ Moşteanu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselőházi frakcióvezetője hétfő este kijelentette, hogy a pártnak van államfőjelöltje Elena Lasconi személyében.
Videóüzenetben fenyegette meg az elnökválasztás első fordulóját megnyerő szélsőjobboldali Călin Georgescu az alkotmánybíróság tagjait a voksolás eredményének megsemmisítése miatt.
szóljon hozzá!