El kell felejteniük a prémiumot a közalkalmazottaknak a pénzügyminiszter szerint

•  Fotó: Facebook/Marcel Boloș

Fotó: Facebook/Marcel Boloș

Marcel Boloş pénzügyminiszter hétfőn kijelentette, hogy „teljesen abszurd” lenne prémiumokról beszélni állami vállalatok esetén, tekintve, hogy az állam éppen a kiadások csökkentésén dolgozik.

Hírösszefoglaló

2023. október 30., 19:512023. október 30., 19:51

Boloşt arról kérdezték a parlamentben, hogy a deficitcsökkentő intézkedéseket tartalmazó törvény mely cikkelye tiltja meg, hogy a saját forrásból finanszírozott állami tulajdonú vállalatok prémiumot adjanak az alkalmazottaknak.

Idézet
Nem emlékszem pontosan, melyik cikkely vonatkozik erre a törvény szövegében, de a veszteséges állami vállalatok nem adhatnak prémiumokat.

Azoknak, amelyeknek nincs veszteségük, a törvény hatálybalépésének napjától ugyanazokat a kiadási korlátozásokat kell követniük, mint az összes többi állami vállalatnak. Teljesen abszurd lenne prémiumokról beszélni, amikor az állam és az összes állami intézmény, valamint az összes helyi alárendelt intézmény erőfeszítéseket tesz a kiadások csökkentésére” – mondta a pénzügyminiszter.

Kérdésre válaszolva hozzátette, a törvény hatálybalépésétől kezdve annak előírásai a Pénzügyi Felügyeleti Hatóságra (ASF) is érvényesek – írja az Agerpres.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 31., szombat

Volt partnere többször is rálőtt egy fiatal terhes nőre, az áldozat belehalt a sérülésekbe

Egy férfi többször is rálőtt szombaton este egy 23 éves nőre egy Bukarest melletti lakóparkban.

Volt partnere többször is rálőtt egy fiatal terhes nőre, az áldozat belehalt a sérülésekbe
2025. május 31., szombat

Sorin Grindeanu nem szeretne rövid távú politikai partnerségeket

A tavalyi parlamenti választások eredményeit figyelembe véve „természetszerűleg” a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) lenne elsőbbsége a kormányfő személyének nevesítésében – jelentette ki szombaton Sorin Grindeanu, a politikai alakulat ügyvivő elnöke.

Sorin Grindeanu nem szeretne rövid távú politikai partnerségeket
2025. május 31., szombat

Daniel David: riasztó a funkcionális analfabetizmus

A vidéki oktatás reformját sürgette a D-Tech Forumon elhangzott pénteki felszólalásában Daniel David tanügyminiszter.

Daniel David: riasztó a funkcionális analfabetizmus
2025. május 31., szombat

Cătălin Predoiu Parajdra küldte a miniszterelnöki ellenőrző testületet

Cătălin Predoiu ügyvivő miniszterelnök szombaton bejelentette, elrendelte ellenőrző testületének kiküldését a parajdi sóbányához, hogy gyorsan és alaposan feltárják az árvíz nyomán kialakult helyzet okait és felelőseit.

Cătălin Predoiu Parajdra küldte a miniszterelnöki ellenőrző testületet
2025. május 30., péntek

Tárcaközi munkacsoport alakult a sóbánya megmentése érdekében

Tárcaközi munkacsoport létrehozását rendelte el Cătălin Predoiu ügyvivő miniszterelnök az elárasztott parajdi sóbánya megmentése érdekében – közölte a kormány sajtóirodája.

Tárcaközi munkacsoport alakult a sóbánya megmentése érdekében
2025. május 30., péntek

Kelemen Hunor: nem technokrata miniszterelnök, hanem politikus fogja vezetni a kormányt

A körvonalazódó koalíciót alkotó pártok vezetői az új kormány szerkezetéről tárgyaltak pénteken Nicușor Dan államfővel, és megállapodtak abban, hogy nem technokrata miniszterelnök, hanem politikus fogja vezetni a kormányt.

Kelemen Hunor: nem technokrata miniszterelnök, hanem politikus fogja vezetni a kormányt
2025. május 30., péntek

Három év alatt egy bukaresti felüljáró ára: Bolojan bejelentette, mekkora összeget spórolnak meg a szenátusi karcsúsításokkal

Lezárult a létszámcsökkentés folyamata a szenátusban, a 147 megszüntetett állással 17,5 millió lejt takarít meg évente az állam – közölte pénteken Ilie Bolojan házelnök.

Három év alatt egy bukaresti felüljáró ára: Bolojan bejelentette, mekkora összeget spórolnak meg a szenátusi karcsúsításokkal
2025. május 30., péntek

A szakszervezetek ellenzik a pedagógusok kötelező óraszámának növelését

A tanügyi szakszervezetek pénteken bejelentették: ellenzik a pedagógusok kötelező óraszámának növelését az oktatásban, amire sajtóértesülések szerint a deficitcsökkentő intézkedéscsomagot előkészítő munkacsoport tett javaslatot.

A szakszervezetek ellenzik a pedagógusok kötelező óraszámának növelését
2025. május 30., péntek

Cáfolja az AUR vádjait a SRI: nem járt Romániában a francia külügyi hírszerző szolgálat vezetője

Cáfolta a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) az elnökválasztáson alulmaradt George Simion vezette Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) vádjait, miszerint a második forduló előtt Romániában járt a francia külügyi hírszerzés igazgatója.

Cáfolja az AUR vádjait a SRI: nem járt Romániában a francia külügyi hírszerző szolgálat vezetője
2025. május 30., péntek

Predoiu nem nézi jó szemmel a talárosok döntését, Bolojan kiépítené az átláthatóság kultúráját

Az alkotmánybíróság csütörtöki döntése korlátozza a köztisztségviselők vagyonának átláthatóságát, és erre a parlamentnek kell megoldást találnia – jelentette ki Cătălin Predoiu ügyvivő miniszterelnök pénteken.

Predoiu nem nézi jó szemmel a talárosok döntését, Bolojan kiépítené az átláthatóság kultúráját