Doina Cornea a kommunista diktatúra elszánt ellenfele volt
Fotó: TVR
Doina Cornea kiállt a jó ügyek mellett, és a magyarokhoz is empatikusan viszonyult – jellemezte a Krónikának nyilatkozva a pénteken elhunyt kommunistaellenes személyiséget Eckstein-Kovács Péter kolozsvári jogász, volt RMDSZ-es kisebbségi miniszter, aki 1992. december 21-én, a forradalom évfordulóján a kolozsvári Continental szálló erkélyéről Corneával együtt szólt a Főtéren összegyűlt tömeghez a kivívott szabadság értékeinek megőrzése érdekében.
2018. május 07., 13:382018. május 07., 13:38
2018. május 07., 13:392018. május 07., 13:39
A jogász politikus felidézte, hogyan jelent meg először Doina Cornea a nyilvánosság előtt az 1989-es forradalom idején. „1989. december 21-én kijöttek az emberek a gyárakból, meg a bátrak, lásd a Főteret és azon túl, hogy nagyon helyesen leszámoljanak a kommunizmussal meg Ceauşescuval. Valamilyen pozitív dolgot is fel kellett mutatni.
– emlékezett Eckstein.
Eckstein-Kovács Péter
Azt is elmondta, a posztkommunista rendszer, miként Tőkés Lászlót is, próbálta integrálni Doina Corneát. „Hát nem ment sem egyikkel, sem másikkal” – mutatott rá. „Doina Cornea olyan alkat volt, hogy nem törekedett még csak népszerűségre sem, nem hogy politikai babérokra. De a jó dolgok mellé odaállt, és
– ecsetelte a volt miniszter a magyarokhoz való viszonyát.
„Többször volt alkalmam tanácskozni, beszélgetni vele, de a legerősebb emlékem a New-York/Continental szálloda erkélyéről történt közös szereplésünk volt, ahol a tekintélyes számú hallgatóságot arra kértük románul és magyarul, hogy ne hagyjuk ellopni azt, amit kínkeservesen elértünk a szabadság ügyében” – idézte fel Doina Cornea személyiségét és hozzá fűződő viszonyát Eckstein-Kovács Péter.
Doina Corneát hétfő délután helyezik örök nyugalomra a kolozsvári Házsongárdi temetőben.
Nyolcvankilencedik életévében elhunyt Doina Cornea, a román antikommunista ellenállás egyik szimbóluma, ellenzéki személyiség. Az utóbbi években sokat betegeskedő Doina Cornea halálhírét Dorin Chioţea újságíró hozta nyilvánosságra pénteken.
Doina Cornea elsőként vette észre, hogy a temesvári népfölkelés örve alatt a Securitate egy része és a román hadsereg belső hírszerző szolgálatai puccsot hajtottak végre, és elárulták a forradalmat – búcsúzik Tőkés László az antikommunista ellenállótól.
Több ezer ember indult el péntek délután a fővárosi Universității (Egyetem) térről a Victoriei (Győzelem) tér felé az Ellenállás és kezdeményezés megmozdulás által szervezett Európa-párti felvonulás keretében.
A meteorológiai szolgálat pénteki előrejelzése szerint jelentős lehűlés várható csütörtökig az ország nagy részében.
Hitelesítette pénteken az alkotmánybíróság az elnökválasztás május 4-i első fordulójának eredményeit. Közleménye szerint döntését egyhangúlag hozta meg a testület.
Az urnáktól hosszú ideje távolmaradók mozgósításában lát esélyt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arra, hogy ne a magyarellenes George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyerje meg az elnökválasztást.
Marcel Ciolacu hét elején lemondott miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke kivárásra játszik, és mindenképpen kormányra juttatná pártját, akár a szélsőjobboldali George Simion győz, akár a liberális Nicușor Dan.
Állampolitikává emelné Romániában Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének bizonyos álláspontjait George Simion. Eközben Nicușor Dan úgy véli, Románia a nemzeti kisebbségekkel szembeni „jó gyakorlat modellje”.
Több mint 1,3 millió román állampolgár került ki a társadalmi nélkülözés és a mélyszegénység veszélyeztetettségéből 2023 és 2024 folyamán – jelentette ki csütörtökön Simona Bucura-Oprescu munka- és családügyi miniszter.
A Richter Gedeon új megközelítése az endometriózis kezelésében nem csupán a tünetek enyhítését célozza, hanem a betegek hosszú távú jólétét helyezi a középpontba.
Mindkét, a megismételt elnökválasztás második fordulójába jutott jelöltet bírálta Crin Antonescu, a kormánykoalíció jelöltje, miután a vasárnapi megmérettetésen leszerepelve csupán a harmadik helyen végzett.
Megtartotta csütörtökön első ülését a Cătălin Predoiu vezette ügyvivő kormány, amelynek tagjai azt mondják, a kabinet ellátja a napi teendőit. Bogdan Ivan ügyvivő gazdasági miniszter szerint pedig Románia továbbra is stabil ország.
szóljon hozzá!