Dăncilă nem mond le, a PSD nem megy el a kormányalakítási tárgyalásokra

•  Fotó: Gov.ro

Fotó: Gov.ro

A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem fogja képviseltetni magát a kormányalakítási tárgyalásokon – jelentette be csütörtökön este Viorica Dăncilă miniszterelnök, az alakulat elnöke.

Hírösszefoglaló

2019. október 11., 10:002019. október 11., 10:00

2019. október 11., 14:072019. október 11., 14:07

Bár a délután folyamán Dăncilă még azt mondta, hogy a PSD is jelen lesz a Klaus Johannis államfő által kezdeményezett egyeztetésen, a Románia TV esti műsorában az Agerpres szerint már úgy nyilatkozott, mégsem küldenek delegációt a cotroceni-i palotába.

A kormányfő azzal indokolta döntését, hogy nem ülésezett a párt Országos Végrehajtó Bizottsága (CExN), márpedig ennek a testületnek kell határoznia arról, hogy milyen álláspontot képviseljen a delegáció a tárgyalásokon.

„Nem, miért is mennék holnap (pénteken - szerk. megj.) a Cotroceni-be? Az én pártom az utolsó a listán. Pedig azért nagyobb arányú képviseletünk van a parlamentben, nem vagyunk éppen az utolsók. (...) Remélem, senki nem követi el azt a hibát, hogy mellőzze a párt döntését. Ahhoz, hogy elmehessünk a cotroceni-i palotába, megbízatást kell kapnunk a CExN-től, márpedig erre nem került sor. De voltaképpen mit számítunk mi? Menjen csak a többi párt” – fogalmazott a miniszterelnök, hozzátéve, pártjának vezetőtestülete pénteken 18 órától ülésezik.

Frissítés

Viorica Dăncilă bevallása szerint „semmi szín alatt” nem mond le a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöki tisztségéről. Egy csütörtöki televíziós műsorbran a miniszterelnök azt mondta, a novemberi államfőválasztás lejártáig biztosan a PSD elnöke marad. „Nem hagyhatom el a csapatot a nehéz időkben. (...) Engem a kongresszus választott meg, és csak a kongresszus válthat le. Nem mondtam le a nagyon nehéz időszakokban, amikor tele volt a Victoriei tér, amikor nagyon csúnya dolgokat mondtak nekem, akkor sem adtam fel és most sem szabad feladnom” – fogalmazott Dăncilă a Románia TV műsorában. Hozzátette, az elkövetkező időszakban ellátogat valamennyi területi szervezethez, ugyanakkor szavazásra bocsátja a párt Országos Végrehajtó Bizottságában az „árulók” kizárását az alakulatból.

korábban írtuk

Átment a parlamenten a bizalmatlansági indítvány, megbukott a Dăncilă-kabinet
Átment a parlamenten a bizalmatlansági indítvány, megbukott a Dăncilă-kabinet

Megszavazta csütörtökön két házának együttes ülésén a bukaresti parlament az ellenzék bizalmatlansági indítványát, ezáltal megbukott a Viorica Dăncilă vezette szociáldemokrata kormány.

Ugyanakkor Dăncilă kijelentette,

ha az új kormányfő aláírja a román állampolgárok jólétét szolgáló paktumot, amely többek között garantálja a bérek és a nyugdíjak jelenlegi szinten való tartását, a PSD is támogatná a kabinetet.

Dăncilă reményét fejezte ki, hogy az új kormány továbbviszi az általa vezetett kabinet fontos projektjeit, nem azzal a mentalitással lát munkához, hogy „romboljunk le mindent, amit az előttünk levők építettek, és álljunk elő új dolgokkal”.

„Az ellenzék nyújtotta be a bizalmatlansági indítványt, ezt a parlament elfogadta, így most az ellenzéknek kell miniszterelnököt nevesítenie és kormányt alakítania, természetesen Románia elnökével, Klaus Johannisszal közösen. Remélem, hétfőn már munkába is áll az új kormány, mi pedig mehetünk dolgunkra” – mondta a kormányfő a Románia TV műsorában.

Viorica Dăncilă hozzátette, ha az új miniszterelnök „valóban az emberek oldalán áll”, akkor egyetért az általa javasolt, a román állampolgárok jólétét szolgáló paktummal. „Ha aláírja a paktumot, vállalva ezzel, hogy tiszteletben tartja annak előírásait, azaz nem lesznek bércsökkentések, nem lesz nyugdíjcsökkentés, mi is támogatni fogjuk őt” – fogalmazott.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 10., szombat

A hétvége folyamán fagyokra is lehet számítani, a hegyekben havazhat

A meteorológiai szolgálat ötnapos előrejelzése szerint rendkívül hideg lesz az időjárás szombaton az ország nagy részén, különösen az északi régiókban.

A hétvége folyamán fagyokra is lehet számítani, a hegyekben havazhat
2025. május 10., szombat

Súlyos baleset történt Brassó megyében, tíz gyerek került kórházba

Tíz gyerek és három felnőtt került kórházba szombaton egy Brassóban történt baleset következtében.

Súlyos baleset történt Brassó megyében, tíz gyerek került kórházba
2025. május 10., szombat

Több tízezren vettek részt a bukaresti kormánypalota előtti Európa-barát tüntetésen

Több tízezren vettek részt péntek este a kormánypalota előtti téren a #Rezistența és az Inițiativa Romania (Románia Kezdeményezés) által szervezett Európa-párti tüntetésen.

Több tízezren vettek részt a bukaresti kormánypalota előtti Európa-barát tüntetésen
2025. május 10., szombat

Simion magyar zászlós üzenetben mondott köszönetet Orbánnak

Köszönetet mondott szombaton George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke Orbán Viktornak előző napi üzenetéért.

Simion  magyar zászlós üzenetben mondott köszönetet Orbánnak
2025. május 09., péntek

Európa-párti tüntetést szerveztek Bukarestben

Több ezer ember indult el péntek délután a fővárosi Universității (Egyetem) térről a Victoriei (Győzelem) tér felé az Ellenállás és kezdeményezés megmozdulás által szervezett Európa-párti felvonulás keretében.

Európa-párti tüntetést szerveztek Bukarestben
2025. május 09., péntek

Jelentős lehűléssel érkezik a hétvége, a hegyekben akár havazhat is

A meteorológiai szolgálat pénteki előrejelzése szerint jelentős lehűlés várható csütörtökig az ország nagy részében.

Jelentős lehűléssel érkezik a hétvége, a hegyekben akár havazhat is
2025. május 09., péntek

Egyelőre úgy tűnik, lesz második forduló, hitelesítette az alkotmánybíróság az elnökválasztás első fordulójának eredményét

Hitelesítette pénteken az alkotmánybíróság az elnökválasztás május 4-i első fordulójának eredményeit. Közleménye szerint döntését egyhangúlag hozta meg a testület.

Egyelőre úgy tűnik, lesz második forduló, hitelesítette az alkotmánybíróság az elnökválasztás első fordulójának eredményét
2025. május 09., péntek

Kelemen Hunor: nem tudjuk elfelejteni az Úzvölgyét

Az urnáktól hosszú ideje távolmaradók mozgósításában lát esélyt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arra, hogy ne a magyarellenes George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyerje meg az elnökválasztást.

Kelemen Hunor: nem tudjuk elfelejteni az Úzvölgyét
2025. május 09., péntek

Ciolacu kivár és kormányra juttatná a PSD-t, ha Simion nyer, ha Dan az értesülések szerint

Marcel Ciolacu hét elején lemondott miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke kivárásra játszik, és mindenképpen kormányra juttatná pártját, akár a szélsőjobboldali George Simion győz, akár a liberális Nicușor Dan.

Ciolacu kivár és kormányra juttatná a PSD-t, ha Simion nyer, ha Dan az értesülések szerint
2025. május 08., csütörtök

Orbán Viktor és a magyarok is téma volt George Simion és Nicușor Dan választási vitáján

Állampolitikává emelné Romániában Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének bizonyos álláspontjait George Simion. Eközben Nicușor Dan úgy véli, Románia a nemzeti kisebbségekkel szembeni „jó gyakorlat modellje”.

Orbán Viktor és a magyarok is téma volt George Simion és Nicușor Dan választási vitáján