Călin Georgescu bort iszik és vizet prédikál: korábban kisemmizte volna a kisebbségeket, most meg ígérget nekik

Călin Georgescu

Călin Georgescu volt államfőjelölt szerint „Romániának nincsen szüksége kisebbségekre, nekik van szükségük Romániára, mert mi adunk nekik földet és vizet”

Fotó: László Ildikó

Călin Georgescu volt államfőjelölt szerdán egyenlőséget ígért a romániai nemzeti kisebbségeknek, holott korábban meg azt mondta: „Romániának nem a kisebbségekre van szüksége, hanem nekik van szükségük Romániára, mert mi adunk nekik földet és vizet”. Călin Georgescu diskurzusa Cristian Pârvulescu politikai elemző meglátása szerint „idegengyűlölő és a demokráciával összeegyeztethetetlen”.

Krónika

2024. december 20., 19:522024. december 20., 19:52

A román nép „nem fogadja el, hogy megsértsék őt külföldiek vagy kisebbségek”, és „a kisebbségeknek tisztelniük kell a román népet, amely földet és vizet adott nekik” – jelentette ki Călin Georgescu volt államelnökjelölt korábban.

Az erről a beszédről készült videófelvétel nemrég került elő, és a napokban is terjedt a közösségi oldalon.

Georgescu viszont a kisebbségek napján, szerdán azt mondta, hogy „a kisebbségek nem csak szavazataik miatt számítanak.” Szerdán volt a nemzeti kisebbségek napja, amikor Călin Georgescu azt mondta: „garantálom mindannyiuknak, akik más etnikai közösségekhez tartoznak, hogy soha többé senki nem fogja önöket másodrendű állampolgárként kezelni ebben az országban. Nem csak akkor vagytok fontosak, amikor szavazni mentek, hanem minden nap!”.

Cristian Pârvulescu politikai elemző a HotNews portálnak adott nyilatkozatában kifejtette, hogy

Georgescu régebbi diskurzusa „idegengyűlölő és a demokráciával összeegyeztethetetlen”.

Călin Georgescu: „a kisebbségek ne kérjenek különleges kedvezményeket”

Călin Georgescu régebbi, a romániai „kisebbségeket és külföldieket” bíráló beszéde a napokban terjedt el a Facebookon.

„Romániának nincs szüksége a kisebbségekre, nekik van szükségük Romániára, mert mi adunk nekik földet és vizet” – hangzott el Georgescu szájából abban a videóban, amelyet többek között Valeriu Nicolae újságíró, író és emberjogi aktivista is közzétett.

„Romániában él a román nép, amely a román nyelvet beszéli, őseink ősi nyelvét, és amely nem tűri el, hogy az idegenek vagy kisebbségiek megsértsék. Mert a kisebbségeknek tiszteletben kell tartaniuk a román népet és annak törvényeit, nem pedig diszkrimináció ürügyén különleges kedvezményeket kérni.

Romániának nincs szüksége kisebbségekre vagy külföldiekre, nekik van szükségük Romániára, mert mi adunk nekik földet és vizet. Értsék ezt meg egyszer és mindenkorra” – jelentette ki Georgescu. Cristian Pîrvulescu szerint Georgescu álláspontja ebben a kérdésben legionárius indíttatású.

„A vasgárdisták voltak azok, akik, ugye, kirekesztették az »elnyomó idegeneket«, különösen a zsidókat, akiket már a kezdetektől fogva, még mielőtt a Vasgárdát Vasgárdának nevezték volna, 1923-24-től hatalmas nyomásnak vetettek alá, és akik közül sokan a vasgárdisták áldozataivá váltak.

Pîrvulescu szerint Georgescu álláspontja azt sugallja, hogy a külföldieknek – bárkik is legyenek azok – és a kisebbségeknek nincsenek ugyanazon jogaik, mint a többségnek. „Ez idegengyűlölő nacionalista diskurzus, része az antiszemita politikai hagyománynak, még akkor is, ha a zsidókat nem nevezi meg, még akkor is, ha Georgescu tárgyalt a Netanjahu-kormány minisztereivel” – mondta Pîrvulescu.

És a külföldön élő románok kisebbségiek-e?

Az elemző szerint az ilyen idegengyűlölő diskurzus összeegyeztethetetlen a demokráciával. „Georgescu úr teljesen tévesen értelmezi, hogy mit jelent a nemzet. Itt azokra a kutatásokra utalok, amelyeket a szélsőséges csoportok nem ismernek el, a genetikával és a DNS-sel kapcsolatos kutatásokra, amelyek azt mutatják, hogy nincs olyan, hogy »tiszta nemzet«.

Nem létezik »román DNS«, hanem csak kombinációk léteznek” – tette hozzá a professzor. Mint fogalmazott, mindannyian a történelmünk változásainak az „eredményei” vagyunk, és a bolygó különböző részeiről származunk. „Ily módon mindannyian kisebbségek vagyunk, nem vagyunk többségben, így tűnik, csak Georgescu úr a többségi” – tette hozzá Pîrvulescu.

Az elemző párhuzamot vont a külföldön élő románok helyzetével is. „Gondoljunk csak bele: a külföldön élő románok, akiknek ott jogaik vannak – és Georgescu úr szavazóiról beszélünk, ha ilyen bánásmódnak lennének kitéve, akkor üldöznék őket” – tette hozzá Pîrvulescu.

Az elemző szerint Georgescu diskurzusát a két világháború közötti vagy a 19. századi nézetek ihlették, ugyanakkor az idegenellenes, arab- és muszlimellenes álláspont a nyugati szélsőjobboldalon mindenhol megtalálható.

„A francia génnel rendelkező franciákról szóló diskurzus Marine Le Penre jellemző” – állította Pîrvulescu, utalva a Le Pen által a választási kampányban ígért politikára, amely az »igazi franciáknak« kedvezne. „De Le Pen soha nem jut el olyan gondolatokhoz, mint amilyeneket Georgescu fogalmazott meg – ezek a román fasizmus mély sötétségéből merítenek” – tette hozzá Pîrvulescu.

Kifejtette, tévút lenne Romániában azt mondani, hogy a Dobrudzsában évszázadok óta élő törökök és tatárok, valamint a szászok, magyarok és székelyek nem egyenrangú állampolgárok.

„Ők román állampolgárok, nem pedig megtűrt kisebbségek. Ugyanazok a jogok illetik meg őket, mint bárki mást” – mondta Pîrvulescu. Arra is kitért, hogy a kisebbségek már több száz évvel Románia létezése előtt is ezen a területen éltek, ily módon „a Georgescu fejében lévő Romániának semmi köze valójában Romániához.”

„Románia viszonylag nemrég jött létre, legkorábban a 19. században, a valóságban 1918-1919 után”

– emlékeztetett az elemző.

korábban írtuk

Antiszemitizmus és felbujtás miatt tartottak házkutatást Călin Georgescu-nyertes megyében
Antiszemitizmus és felbujtás miatt tartottak házkutatást Călin Georgescu-nyertes megyében

Antiszemitizmussal és felbujtással gyanúsított személyeknél tartottak házkutatást a rendőrök pénteken két Argeş megyei helyszínen. Az egyik gyanúsított Prahova megyei. Mindkét megyében Călin Georgescu nyerte az idei elnökválasztás első fordulóját.

1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. március 28., péntek

Szükséges szabályozás vagy cenzúra? A kormányfő kirohant a médiahatóság ellen

A demokráciát és a szólásszabadságot sérti a román miniszterelnök szerint, hogy az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) elrendelte egyes újságírók véleménynyilvánításainak törlését az internetes felületekről.

Szükséges szabályozás vagy cenzúra? A kormányfő kirohant a médiahatóság ellen
2025. március 27., csütörtök

Nincs kötelező biztosítása a romániai gépkocsik közel 30 százalékának

A kormány csütörtökön további három hónappal, 2025. június 30-ig meghosszabbította a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (RCA) díjának korlátozását – számolt be a kormányülés utáni sajtótájékoztatóján Mihai Constantin kormányszóvivő.

Nincs kötelező biztosítása a romániai gépkocsik közel 30 százalékának
2025. március 27., csütörtök

Jön a lakcím nélküli román személyi

A bukaresti kormány lehetővé tette, hogy útlevélként is használható elektronikus útlevelet kapjanak a külföldi állandó lakhelyre költözött román állampolgárok.

Jön a lakcím nélküli román személyi
Jön a lakcím nélküli román személyi
2025. március 27., csütörtök

Jön a lakcím nélküli román személyi

2025. március 27., csütörtök

Pénteken eldőlhet Emil Hurezeanu külügyminiszter sorsa

Emil Hurezeanu külügyminiszter csütörtökön közölte, hogy pénteken tárgyal Marcel Ciolacu miniszterelnökkel.

Pénteken eldőlhet Emil Hurezeanu külügyminiszter sorsa
2025. március 27., csütörtök

A Prut túloldalán élő románoknak üzent az 1918-as egyesülés évfordulóján Marcel Ciolacu

Marcel Ciolacu miniszterelnök kormánya támogatásáról biztosította Moldova európai integrációs törekvéseit, és felköszöntötte a Prut határfolyón túl élő románokat Besszarábia és a Román Királyság 1918-as egyesülésének évfordulója alkalmából.

A Prut túloldalán élő románoknak üzent az 1918-as egyesülés évfordulóján Marcel Ciolacu
2025. március 27., csütörtök

Feljelentés a Călin Georgescu születésnapja alkalmából tartott tüntetés nyomán

A bukaresti parlament előtti Constituției (Alkotmány) téren tartott szerdai tüntetés nyomán egy büntetőfeljelentést tettek és hat bírságot róttak ki a csendőrök.

Feljelentés a Călin Georgescu születésnapja alkalmából tartott tüntetés nyomán
2025. március 27., csütörtök

Ciolacu: nem romlott meg a román–amerikai viszony, nem vonják ki az amerikai csapatokat, biztosan lesz kormányátalakítás

Nem romlott meg a Románia és az Egyesült Államok közötti viszony – állítja Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Ciolacu: nem romlott meg a román–amerikai viszony, nem vonják ki az amerikai csapatokat, biztosan lesz kormányátalakítás
2025. március 26., szerda

Ponta szerint az RMDSZ-es miniszterek másodrangúak, az RMDSZ szerint Ponta soviniszta

Éles pengeváltás alakult ki az RMDSZ és Victor Ponta között azután, hogy az államelnöki tisztségre pályázó exminiszterelnök szerint ő soha nem bízta volna a pénzügyminisztérium irányítását a magyar alakulatra.

Ponta szerint az RMDSZ-es miniszterek másodrangúak, az RMDSZ szerint Ponta soviniszta
2025. március 26., szerda

Ion Iliescu forradalmárigazolvány nélkül marad

A bukaresti törvényszék helyt adott szerdán a kommunista rezsim ellen harcolók érdemeinek elismerésével foglalkozó államtitkárság beadványának, és érvénytelenítette Ion Iliescu volt államfő forradalmárigazolványát.

Ion Iliescu forradalmárigazolvány nélkül marad
2025. március 26., szerda

Csoma Botond: nem kizárt, hogy a koalíció tárgyalni fog a külügyminiszter jövőjéről

Az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője, Csoma Botond nem zárja ki, hogy a koalíció meg fogja vitatni a külügyminiszter hozzáállását a román állampolgárok amerikai vízummentességének felfüggesztéséhez.

Csoma Botond: nem kizárt, hogy a koalíció tárgyalni fog a külügyminiszter jövőjéről