Archív felvétel
Fotó: Facebook/Florin Cîţu
A miniszterelnök kötelezővé tenné az állampolgárokkal érintkező közalkalmazottak beoltását vagy rendszeres tesztelését.
2021. augusztus 28., 12:322021. augusztus 28., 12:32
2021. augusztus 28., 14:562021. augusztus 28., 14:56
Florin Cîţu szombaton nyilatkozott erről Botoşani-ban. Elmondta, hogy
A kormányfő közölte, hogy ezt az intézkedést javasolni fogja a kormánypártoknak. „Meglátjuk, hogy a szakemberek véleményének függvényében milyen formában fogadja el a koalíció a javaslatomat. (...) Mindenesetre úgy vélem, hogy az állampolgárokkal érintkező közalkalmazottak esetében felelősen kellene eljárnunk” – fogalmazott az Agerpres szerint Cîţu, aki Nemzeti Liberális Párt Botoşani megyei szervezetének mutatja be szombaton pártelnök-választási programját.
A miniszterelnök Botoşani-ban elmondta, a kórházak intenzív terápiás részlegei továbbra is megfelelő kapacitással rendelkeznek a Covid-19-betegek kezelésére, az oltóközpontokban pedig országosan naponta 100 ezer ember kaphatja meg az oltást.
A kormányfő szerint a vakcina az egyetlen megoldás a járvány megfékezésére. Éppen ezért ellenőrizni készül az oltóközpontokat, mert meg szeretne győződni arról, hogy Románia megőrizte az oltási kapacitását. Ugyanakkor arra buzdította az embereket, hogy oltassák be magukat.
Az újságírók felvetették Florin Cîţunak, hogy hamarosan kezdődik a tanév, és több oltóközpont jelenleg iskolai tornatermekben működik. Válaszul a kormányfő elmondta, több elképzelésük is van a hatóságoknak a testnevelés órák megtartására, majd emlékeztetett arra, hogy a kormány nem tenné kötelezővé a maszkviselést a szabadban megtartott tornaórákon. A miniszterelnök szombaton meglátogatta a Gheorghe Asachi szakközépiskolában működő oltóközpontot.
Florin Cîţu azt ígérte szombaton Botoşani-ban, hogy megtesz „minden lehetségest” a jelenléti oktatással történő tanévkezdésért. A kormányfő elmondta, nagyon fontosnak tartja a diákok személyes jelenlétét az iskolában, tekintettel az online oktatás tavalyi „pszichikai hatására”.
„Egyelőre annyit mondhatok, hogy minden lehetségest megteszek a gyerekek iskolai jelenléte érdekében. Lehet, hogy egy-egy településen, tanintézetben vagy osztályban át kell térni majd az online oktatásra, de én ragaszkodom ahhoz, hogy az új tanévben jelenléti oktatás legyen” – fejtette ki Florin Cîţu. A kormányfő ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy az iskolákban továbbra is kötelező lesz a maszk viselete, emellett tesztelni és oltani is fogják a diákokat.
Elsüllyedt egy teherhajó szombatra virradóra a Fekete-tenger román felségvizein, a legénység nyolc tagját sikerült megmenteni, hármat keresnek.
A romániai lakosság a digitalizációért felelős minisztérium honlapján töltheti fel az interneten rosszindulatú céllal terjesztett, digitálisan manipulált audio/videó tartalmakra (deepfake) vonatkozó panaszokat.
Jogerősen egy év és nyolc hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte pénteken a bukaresti ítélőtábla Mirel Paladát, a román kormány volt szóvivőjét, amiért egy közúti ellenőrzés során megtagadta, hogy biológiai mintát vegyenek tőle.
Pénzt akart lopni és inkább az egész bankautomatát elrabolta az a büntetett előéletű romániai férfi, akit végül Spanyolországban fogott el a rendőrség.
Házi őrizetbe helyezték azt az orvost, aki a gyanú szerint operáció közben egy nő hasüregében hagyott egy kötszerdarabott, ami vérmérgezéshez és a nő halálához vezetett – közölte pénteken a Dâmbovița megyei rendőrség.
Románia továbbra is segíteni fogja az ukrajnai menekülteket – jelentette ki pénteki jászvásári sajtótájékoztatóján Marcel Ciolacu miniszterelnök.
Ismét spontán tiltakozásba kezdtek csütörtökön a román kormány alkalmazottai. Béremelést követelnek a környezetvédelmi ügynökségek dolgozói is.
A Gázai övezetben az izraeli-palesztin háború következtében megsérült palesztin gyerekeket fognak kezelni romániai kórházakban.
Több mint hatvan határsértőt fedeztek fel a hatóságok a Vidin–Calafat bolgár–román közúti határátkelőn két, Magyarország felé haladó teherautó rakterében – közölte csütörtökön a román határrendészet.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) mintegy kétszáz szimpatizánsa tüntetett csütörtök reggel az Állandó Választási Hatóság (AEP) székháza előtt, mivel szerintük az intézmény „aláaknázza” a külföldön élő román állampolgárok választási jogát.
szóljon hozzá!