Fotó: PNL/Facebook
Szükséges kompromisszum volt a reformok folytatásához a Szociáldemokrata Párttal (PSD) kötött kormánykoalíció Florin Cîţu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke szerint. De azt mondja, hogy amennyiben a reformok végrehajtása veszélybe kerül, elsőként fogja javasolni, hogy találjanak más kormányképletet.
2021. december 03., 08:542021. december 03., 08:54
„A Nemzeti Liberális Párt szerepe a kormánykoalícióban véghezvinni az általa megkezdett reformokat.
Ezeket a reformokat meg fogjuk valósítani. Én leszek az első, aki fel fogom vetni a PNL-ben, hogy találjunk egy új kormányképletet, amennyiben a jelenlegi koalíció útját állja a reformoknak” – idézte a pártelnöknek a Digi 24 hírtelevízió műsorában elhangzott kijelentését az Agerpres.
A 2024-es államfőválasztás közeledése a két nagy román párt között harcokat fog eredményezni, ezek pedig szakításhoz vezetnek majd, de egyelőre a tél túlélése a nemzeti liberálisok és a szociáldemokraták célja – vélik a lapunknak nyilatkozó elemzők.
„Mihelyt érzékeljük, hogy a gazdasági stabilitás, a jogállam és a PNRR reformcsomagja veszélyben forog, dönteni fogunk a PNL-ben a további lépésekről” – szögezte le a PNL elnöke.
Lesz pénz a jövő évi költségvetésben nyugdíjakra, pótlékokra, illetve a minimálbér emelésére is, és 2022-ben nem vezetnek be más adókat és illetékeket – jelentette ki Kelemen Hunor ügyvivő kormányfő-helyettes, az RMDSZ elnöke.
Ilie Bolojan kijelentette, hogy a deficitcsökkentő intézkedések hatálybalépése után a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, nem csökken a fizetésük, és nem szűnnek meg az ösztöndíjak sem.
A kormány felelősséget vállalt hétfőn a bukaresti parlamentben a számos megszorítást tartalmazó deficitcsökkentő intézkedéscsomagért.
A megszorító intézkedések ellen tiltakoztak hétfőn a parlament melletti Izvor parkban a tanügyi és az egészségügyi alkalmazottak szakszervezetei.
A Declic Közösség hétfőn felszólította a kormányt, hogy a pártszubvenciók csökkentését építse be a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezetbe, amelyért hétfőn felelősséget vállal a parlamentben.
Nyílt levélben fordult a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) Nicușor Danhoz, miután az államfő nem írta alá 51 bíró nyugdíjazásáról vagy kinevezéséről szóló elnöki rendeletet.
Megkezdte a három ellenzéki párt a bizalmatlansági indítványhoz szükséges aláírások összegyűjtését, miután a kormány hétfőn felelősségvállalással akarja elfogadtatni a költségvetési hiány lefaragását célzó megszorító intézkedéseket.&
Alapfokon tizenhárom év három hónap szabadságvesztésre, valamint az áldozatoknak százezer eurónyi kártérítés kifizetésére ítélte kiskorú elleni nemi erőszak miatt az ügyben eljáró bíróság a „zsenimentorként” ismert férfit, Kristóf Lajost.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) toronymagasan vezet a pártok támogatottsági versenyében – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.
Juhászra támadt a medve az Argeș megyei Berevoiești községhez tartozó hegyvidéki területen – közölte hétfőn a katasztrófavédelem.
A politikai pártok csak azokban az években részesülhetnek állami támogatásban, amelyekben Románia tartani tudja a vállalt költségvetési hiánycélt – erről szóló módosító javaslatot nyújtott be az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS).
szóljon hozzá!