Fotó: Facebook/Anca Dragu
Anca Dragu szenátusi elnök bejelentette, hogy beadványt nyújtott be az alkotmánybírósághoz, amelyben kéri az alkotmányos jellegű jogi konfliktus fennállásának megállapítását egyrészről a kormány és a miniszterelnök, másrészről a parlament között.
2021. szeptember 15., 12:072021. szeptember 15., 12:07
Az USR-PLUS politikusa szerint az alkotmányos jellegű jogi konfliktus a kormány politikai összetételének megváltoztatását követően végrehajtott kormányátalakítások esetén a parlament egyetértésének megszerzésére vonatkozó alkotmányos rendelkezések megsértéséből ered.
A szenátusi elnök kéri továbbá az alkotmánybíróságtól, hogy kötelezze a kormányfőt, tegyen javaslatokat új miniszterek kinevezésére, és terjessze a nevesítéseket a parlament elé – közölte az Agerpres.
Nicușor Dan vasárnap kijelentette, hogy államfőként szándékában áll elnöki tanácsosnak kinevezni a mezőgazdasági és agrár-élelmiszeripari ágazat egyik képviselőjét.
A következő napokban szinte az egész országban szokatlan hideg lesz az a sokéves átlaghoz képest a meteorológiai szolgálat vasárnapi előrejelzése szerint.
George Simion, az AUR elnökjelöltje nyilvánosan köszönetet mondott a Trump-adminisztrációnak azért, hogy kizárta Romániát a Visa Waiver programból.
Csak egy európai értékeket képviselő elnök tudja biztosítani a stabilitást és megóvni az országot egy olyan bizonytalan időszaktól, ami veszélybe sodorja a fejlődést – írta péntek este a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.
A meteorológiai szolgálat ötnapos előrejelzése szerint rendkívül hideg lesz az időjárás szombaton az ország nagy részén, különösen az északi régiókban.
Tíz gyerek és három felnőtt került kórházba szombaton egy Brassóban történt baleset következtében.
Több tízezren vettek részt péntek este a kormánypalota előtti téren a #Rezistența és az Inițiativa Romania (Románia Kezdeményezés) által szervezett Európa-párti tüntetésen.
Köszönetet mondott szombaton George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke Orbán Viktornak előző napi üzenetéért.
Több ezer ember indult el péntek délután a fővárosi Universității (Egyetem) térről a Victoriei (Győzelem) tér felé az Ellenállás és kezdeményezés megmozdulás által szervezett Európa-párti felvonulás keretében.
A meteorológiai szolgálat pénteki előrejelzése szerint jelentős lehűlés várható csütörtökig az ország nagy részében.
szóljon hozzá!