A szenátus elnöke szerint a szükségállapot végét követő napokban semmiféle szabályozás nem lesz érvényben

Robert Cazanciuc •  Fotó: Román szenátus

Robert Cazanciuc

Fotó: Román szenátus

A parlament ezúttal is felelősségteljes magatartásról tett tanúbizonyságot, és gyorsított eljárásban fogadja el a veszélyhelyzetet szabályozó törvénytervezetet, de így is marad három nap a szükségállapot vége és a veszélyhelyzet bevezetése között, amelyben nem lesz érvényben semmiféle szabályozás – mondta kedd este a szenátus ügyvivő elnöke.

Hírösszefoglaló

2020. május 12., 21:112020. május 12., 21:11

2020. május 12., 21:192020. május 12., 21:19

A parlament épületében tartott sajtótájékoztatón Robert Cazanciuc az Agerpres szerint hangsúlyozta,

keddi nyilatkozatában az államfő nem beszélt arról, mi történik majd az alatt a három nap alatt, amikor semmiféle szabályozás nem lesz érvényben.

 

korábban írtuk

Iohannis: településen kívüli kijárás esetén szükség lesz írásos igazolásra
Iohannis: településen kívüli kijárás esetén szükség lesz írásos igazolásra

Május 15-étől, a szükségállapot megszűntétől kötelezővé válik a zárt helyeken a maszkviselés és a távolságtartás, lakott településen belül szabadon, írásos nyilatkozat nélkül közlekedhetünk – jelentette be kedden délután Klaus Iohannis államfő. Közölte, településen kívüli kijárás

„Az elnök ellenben ismét felelősségre intette a parlamentet. A parlament ezúttal is felelős magatartásról tett tanúbizonyságot, és a szenátus rövidesen elfogadja a veszélyhelyzetet szabályozó törvénytervezetet, még ma elküldi a képviselőháznak, amely szintén gyorsított eljárásban szavaz róla holnap és továbbküldi kihirdetésre.

Idézet
Azonban a törvényhozók erőfeszítései ellenére is el kell telnie még három napnak, amíg a módosítások megjelennek a Hivatalos Közlönyben”

– magyarázta.

Klaus Iohannis államfő kedden azt mondta, haladéktalanul szükség van a vészhelyzetet szabályozó törvényre, és felszólította a parlamentet, hogy „maximális gyorsasággal” tárgyalja a vonatkozó tervezetet.

Egyébként Robert Cazanciuc szerint úgy módosították a szenátus jogi bizottságában a kormány veszélyhelyzetet szabályozó törvénytervezetét, hogy az ne adjon lehetőséget a visszaélésekre. A szenátus ügyvivő elnöke szerint a kormány úgy dolgozta ki a vészhelyzetet szabályozó tervezetet, „hogy folytathassa mindazt, amit a szükségállapot idején tett – az átláthatatlan közbeszerzéseket, a párttagok kinevezését különféle tisztségekbe megfelelő felkészültség és főleg versenyvizsga nélkül”.

„Az volt a fő törekvés a szenátus jogi bizottságában, hogy a továbbiakban ne lehessen visszaélésekre használni ezt a törvényt” – tette hozzá Cazanciuc. A szenátus elnöke szerint egy további módosító javaslat leszögezi, hogy a vészhelyzet elrendelhető országos szinten, a parlament jóváhagyásával, vagy helyi szinten. Utóbbi esetben a belügy- és az egészségügyi miniszter közös rendeletével szabják meg az intézkedéseket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Jelentős lehűléssel érkezik a hétvége, a hegyekben akár havazhat is

A meteorológiai szolgálat pénteki előrejelzése szerint jelentős lehűlés várható csütörtökig az ország nagy részében.

Jelentős lehűléssel érkezik a hétvége, a hegyekben akár havazhat is
2025. május 09., péntek

Egyelőre úgy tűnik, lesz második forduló, hitelesítette az alkotmánybíróság az elnökválasztás első fordulójának eredményét

Hitelesítette pénteken az alkotmánybíróság az elnökválasztás május 4-i első fordulójának eredményeit. Közleménye szerint döntését egyhangúlag hozta meg a testület.

Egyelőre úgy tűnik, lesz második forduló, hitelesítette az alkotmánybíróság az elnökválasztás első fordulójának eredményét
2025. május 09., péntek

Kelemen Hunor: nem tudjuk elfelejteni az Úzvölgyét

Az urnáktól hosszú ideje távolmaradók mozgósításában lát esélyt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arra, hogy ne a magyarellenes George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyerje meg az elnökválasztást.

Kelemen Hunor: nem tudjuk elfelejteni az Úzvölgyét
2025. május 09., péntek

Ciolacu kivár és kormányra juttatná a PSD-t, ha Simion nyer, ha Dan az értesülések szerint

Marcel Ciolacu hét elején lemondott miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke kivárásra játszik, és mindenképpen kormányra juttatná pártját, akár a szélsőjobboldali George Simion győz, akár a liberális Nicușor Dan.

Ciolacu kivár és kormányra juttatná a PSD-t, ha Simion nyer, ha Dan az értesülések szerint
2025. május 08., csütörtök

Orbán Viktor és a magyarok is téma volt George Simion és Nicușor Dan választási vitáján

Állampolitikává emelné Romániában Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének bizonyos álláspontjait George Simion. Eközben Nicușor Dan úgy véli, Románia a nemzeti kisebbségekkel szembeni „jó gyakorlat modellje”.

Orbán Viktor és a magyarok is téma volt George Simion és Nicușor Dan választási vitáján
2025. május 08., csütörtök

A munkaügyi miniszter szerint 1,3 millió honfitársunk került ki a mélyszegénységből

Több mint 1,3 millió román állampolgár került ki a társadalmi nélkülözés és a mélyszegénység veszélyeztetettségéből 2023 és 2024 folyamán – jelentette ki csütörtökön Simona Bucura-Oprescu munka- és családügyi miniszter.

A munkaügyi miniszter szerint 1,3 millió honfitársunk került ki a mélyszegénységből
2025. május 08., csütörtök

Új korszak az endometriózis kezelésében: fókuszban a betegek életminősége

A Richter Gedeon új megközelítése az endometriózis kezelésében nem csupán a tünetek enyhítését célozza, hanem a betegek hosszú távú jólétét helyezi a középpontba.

Új korszak az endometriózis kezelésében: fókuszban a betegek életminősége
2025. május 08., csütörtök

Antonescu mindenkit kiosztott, miután elbukta az elnökválasztást

Mindkét, a megismételt elnökválasztás második fordulójába jutott jelöltet bírálta Crin Antonescu, a kormánykoalíció jelöltje, miután a vasárnapi megmérettetésen leszerepelve csupán a harmadik helyen végzett.

Antonescu mindenkit kiosztott, miután elbukta az elnökválasztást
2025. május 08., csütörtök

Megtartotta első ülését az ügyvivő kormány – Románia továbbra is stabil ország a gazdasági miniszter szerint

Megtartotta csütörtökön első ülését a Cătălin Predoiu vezette ügyvivő kormány, amelynek tagjai azt mondják, a kabinet ellátja a napi teendőit. Bogdan Ivan ügyvivő gazdasági miniszter szerint pedig Románia továbbra is stabil ország.

Megtartotta első ülését az ügyvivő kormány – Románia továbbra is stabil ország a gazdasági miniszter szerint
2025. május 08., csütörtök

Felmérés: nem Nicușor Dannak áll a zászló a második fordulóban

A szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyeri meg a megismételt elnökválasztást egy, a második fordulóba bejutott másik jelölt, Nicușor Dan által szerdán este ismertetett felmérés szerint.

Felmérés: nem Nicușor Dannak áll a zászló a második fordulóban