2013. január 17., 08:452013. január 17., 08:45
A Romániában eladásra kerülő élelmiszerek mintegy egy százaléka kapta meg a biotermékes minősítést.
Tekintettel arra, hogy a világ bioterületének mintegy 22 százaléka az EU-ban található, nagy fejlődésnek számít, hogy Románia 2011-ben 300 000 hektár ökológiailag megművelt területtel rendelkezik, illetve ennyi területen folyt biotermesztés. A nyilvántartott adatok szerint Romániában egyre többen foglalkoznak ellenőrzött biogazdálkodással. Az országból főként a gabonafélék, az olajos magvak, az erdei gyümölcsök, a gombafélék, valamint a tejből, mézből és a napraforgóolajból előállított biotermékek kerülnek a külföldi piacokra.
A Romániában előállított bioélelmiszereken a gazdálkodók idéntől új csomagolócímkét használnak, mely igazolja, hogy ellenőrzött biotermékről van szó. Az elmúlt évben 200 millió euró értékben exportáltak biotermékeket a romániai gazdák, ez az érték kétszerese a korábbi évinek. Az itt előállított biotermékek legnagyobb részét Németországba, Olaszországba, Görögországba, Svájcba, Hollandiába és Franciaországba szállították. A mezőgazdasági minisztérium tervei szerint idén a biotermékek termesztésére használt terület 750 ezer hektárra nő.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.