Túlbürokratizált földtörvény

Jelentősen megnehezíti a határ menti megyék önkormányzatainak munkáját a mezőgazdasági területek adásvételének új szabályozása, mellyel a kormány a külföldiek földvásárlását próbálja visszaszorítani. 

Babos Krisztina

2014. július 16., 20:372014. július 16., 20:37

2014. július 16., 20:382014. július 16., 20:38

Az elöljárók arra panaszkodnak, hogy a bonyolult, bürokratikus eljárás mellett a jogszabály alkalmazása többletköltséggel is jár.

A hivatalos közlönyben május 30-án megjelent, a mezőgazdasági területek áruba bocsátásának módját szabályozó rendelet egyik cikkelye kimondja: az államhatártól 30 kilométernél kisebb távolságban elhelyezkedő területek értékesítése esetében kizárólag speciális engedélyek birtokában lehet adásvételi szerződést kötni a potenciális vásárlóval.

Mivel az eljárás meglehetősen bonyolult, és Szatmár megye területének több mint fele ebbe a kategóriába tartozik, Eugeniu Avram prefektus összehívta az önkormányzati jegyzőket a kérdések tisztázása érdekében. A találkozón részt vettek a kulturális, a védelmi, valamint a mezőgazdasági tárca alárendeltségébe tartozó hatóságok is, a kereskedelmi bizonylat kiállításához ugyanis bizonyos esetekben különböző minisztériumi jóváhagyásra van szükség.

Pontosságra törekvő jegyzők

Valamivel egyszerűbb a procedúra, amennyiben a vevő elővásárlási joggal rendelkezik, azaz rokon, telekszomszéd vagy az illető településről származik, és nem töltötte be a 40. életévét.
A jogszabály szerint maga a román állam is elővásárlási joggal rendelkezik, így meglehetősen bő azok köre, akik véleményét ki kell kérni az üzletkötést megelőzően.

A kormánymegbízott arra hívta fel a jegyzők figyelmét, hogy igen szorosak a határidők: van olyan bizonylat, melyet 24 órán belül ki kell állítani, ráadásul a dokumentumokat nem minden esetben küldhetik el elektronikus formátumban. Eugeniu Avram arra kérte a tisztviselőket, igyekezzenek pontosan kitölteni ezeket a dokumentumokat, mert pert kockáztatnak.

Elhangzott továbbá, a minisztériumoknak 20 napjuk van a benyújtott kérelmek elbírálására. A művelődési tárca főképp azt vizsgálja, nem érint-e feltáratlan régészeti lelőhelyet az adásvétel tárgyát képező terület, míg a honvédelmi minisztérium a katonai objektumok biztonságának megőrzésére helyezi a hangsúlyt.

Nem örülnek a szigorításnak

„Egyáltalán nem örülünk ennek a szigorításnak, mert hatalmas mennyiségű pluszmunkát ró az önkormányzatokra, és az adásvétellel járó költségeket is növeli” – nyilatkozta lapunknak Marchis Ottó, a magyar–román határ mentén fekvő Mezőpetri polgármestere, aki szerint nem eléggé átfogó a szabályzat.

Rámutatott: nem szerepelnek az elővásárlási joggal rendelkezők között például a mezőgazdasági társulások, holott a nagy táblák esetleges feldarabolódása eléggé sok kellemetlenséggel járhat, például gondot okozhat a támogatások lehívása terén is.

Romániában január elsején járt le a külföldi magánszemélyek földvásárlását megakadályozó, az ország uniós csatlakozásakor kikötött hétéves moratórium. Az új, június elsejétől hatályos szabályozás minden mezőgazdasági terület értékesítésére vonatkozik, függetlenül attól, hogy hazai, vagy külföldi vásárlóról van-e szó.

A földtörvény szerint a hazai földtulajdonosoknak ezentúl közölniük kell a polgármesteri hivatallal, ha áruba akarják bocsátani a településhez tartozó mezőgazdasági területüket, megjelölve az igényelt vételárat és a telek pontos helyrajzi adatait. Amennyiben az elővásárlási joggal rendelkezők egyike sem jelentkezik az ajánlat meghirdetésétől számított 30 napon belül, a telek szabadon értékesíthetővé válik, de ha a meghirdetett árnál olcsóbban adják el, az adásvétel semmisnek minősül.

A külföldiek az országban bejegyzett cégeik révén eddig is birtokolhattak termőföldet Romániában: hivatalos adatok szerint több mint 700 ezer hektárnyi termőföld van külföldi vállalkozások tulajdonában, ez csaknem 8 százaléka az ország több mint 9 millió hektárnyi művelhető földterületének.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. április 21., péntek

Magyar Lóránd: a kormányzati és uniós források mind a gazdák fejlődését szolgálják

Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.

Magyar Lóránd: a kormányzati és uniós források mind a gazdák fejlődését szolgálják
2023. március 17., péntek

Csődhelyzetbe hozza a romániai termelőket az olcsó ukrán gabona

Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.

Csődhelyzetbe hozza a romániai termelőket az olcsó ukrán gabona
2023. március 17., péntek

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben

A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben
2023. március 13., hétfő

Az erőltetett villanypásztor helyett radikálisabb megoldásokat sürgetnek a vadkárok megfékezésére

A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.

Az erőltetett villanypásztor helyett radikálisabb megoldásokat sürgetnek a vadkárok megfékezésére
2023. március 12., vasárnap

Mérában kitartanak a ,,szeszélyes” bivalyok mellett

A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.

Mérában kitartanak a ,,szeszélyes” bivalyok mellett
2023. március 10., péntek

Elkezdődött az idei öntözési szezon, Aranyosszéken is felújítják a csatornát

A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.

Elkezdődött az idei öntözési szezon, Aranyosszéken is felújítják a csatornát
2023. március 08., szerda

Kalotaszegről, a Mezőségről és Aranyosszékről várnak hagyományos recepteket

Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.

Kalotaszegről, a Mezőségről és Aranyosszékről várnak hagyományos recepteket
2023. március 07., kedd

Lesz bárányhús, de milyen áron?

Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.

Lesz bárányhús, de milyen áron?
Lesz bárányhús, de milyen áron?
2023. március 07., kedd

Lesz bárányhús, de milyen áron?

2023. március 07., kedd

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt

Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt
2023. március 05., vasárnap

Kivitelezhetetlen uniós elképzelés, hogy 2030-ra kétharmaddal csökkenjen a húsfogyasztás

Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.

Kivitelezhetetlen uniós elképzelés, hogy 2030-ra kétharmaddal csökkenjen a húsfogyasztás