2013. március 28., 07:542013. március 28., 07:54
A tavalyi év végétől működő egyesületet, az AgroSIC-et azzal a céllal hozták létre a megyei és helyi önkormányzatok, hogy a közösségi önszerveződéseket segítse, valamint a tagok számára pályázati tanácsadással szolgáljon. Az AgroSIC a helyi kezdeményezéseket résztámogatások által kívánja ösztönözni, továbbá az állatszemlék, vásárok, agrárkiállítások megszervezésében is részt vállal.
„Látva, hogy az elmúlt időben megnőtt az érdeklődés az állatszemlék, a különböző, elismert tanfolyamok szervezése iránt, kiemelten fogjuk támogatni ezután is az AgroSIC egyesületet. Szép példa, hogy az elmúlt két hónapban öt településen megszervezett sajtkészítő-tanfolyamra 150-en jelentkeztek. Ez a tej feldolgozásának alternatív megoldását és a helyi munkaerő foglalkoztatását segítheti elő. A mezőgazdasági kamara szervezésében most van folyamatban a méhészek képzése is. Van érdeklődés és igény a megyében a mezőgazdasággal, illetve állattenyésztéssel kapcsolatos tevékenységek iránt” – mondta Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke.
Az AgroSIC-et a megyei önkormányzat és öt község önkormányzata hozta létre, távlati céljuk, hogy minél több háromszéki település csatlakozzon, s pénzügyi háttérrel felszerelkezve konkrét segítséget tudjanak nyújtani a gazdáknak. A tagsági díjat a lakosság száma szerint határozták meg, minden lakos után évi egy lejt kell fizetnie a részt vevő önkormányzatnak, tehát a megyei tanácsnak 223 ezer lejt, Illyefalva önkormányzatának pedig 1600 lejt. Könczei Csaba, a Kovászna megyei mezőgazdasági igazgatóság vezetője elmondta, az egyesület feladata többek között az egységes székely márkajelzés szorgalmazása és az értékesítés megszervezése lenne.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.