Első alkalommal szerveztek székelytermék-vásárt a hétvégén Bukarestben a fővárosi Balassi Intézet udvarán, a Hargita megyei önkormányzat és a Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) kezdeményezésére.
2014. november 13., 13:522014. november 13., 13:52
A rendezvényen 24 székelyföldi termelő több mint 70 féle, hagyományos receptek alapján elkészített terméket mutatott be. A kínálatból nem hiányzott a pityókás házikenyér, a vörösborban érlelt sajt, a mazsolás vagy éppen csípős orda, a természetesen füstölt karaj, a díszített mézeskalács, de az érdeklődők népi motívumokkal díszített ruhák közül is válogathattak. Az autentikus hangulat megteremtése érdekében a szervezők népzenével és néptáncbemutatóval kedveskedtek az odalátogatóknak.
Duda Tihamér, az RMKT ifjúsági szervezetének elnöke elmondta, a rendezvény végén a termelők azt kérték a szervezőktől, hogy rendszeresen szervezzenek hasonló akciókat a fővárosban. Duda Tihamér szerint a rendezvény román neve – „Ozosep” – is utal arra, hogy a szervezők szeretnék megszólítani a bukaresti románságot is.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.
szóljon hozzá!