A kenyér áfájának sokat bírált csökkentése a kormány szempontjából hatékony intézkedésnek bizonyult, amely előkészíti a zöldség- és gyümölcsfélék, valamint a húsipari és biotermékek általános forgalmi adójának a csökkentését is – nyilatkozta szerdán Victor Ponta egy bukaresti agrárfórumon.
2014. október 09., 14:432014. október 09., 14:43
A miniszterelnök úgy fogalmazott, bár az intézkedés célja az adócsalás visszaszorítása, az említett ágazatok szereplői számára nem minden esetben az a céljuk, hogy a jogszabályokat megkerülve meggazdagodjanak. „El kell ismernünk, számos kistermelő számára – akik a kapualjban értékesítik termékeiket – ez jelenti az egyetlen bevételi forrást” – mutatott rá a kormányfő.
Amint arról beszámoltunk, a pékipari termékek áfacsökkentése kapcsán különvéleményt fogalmazott meg a pénzügyi tanács: az állami hatóság szerint a tavaly szeptember óta – amikor a péktermékek esetében 24-ről 9 százalékra csökkentették az áfát – a kormánynak tulajdonképpen 386,7 millió lejjel csökkent a bevétele az elmúlt 12 hónapban az előző évhez képest.
Ehhez képest a pénzügyminisztérium adatai szerint mintegy 20 százalékkal csökkent az adócsalás az áfacsökkentés óta, és mintegy 280 ezer tonnával nőtt az értékesített liszt és kenyér mennyisége, amely után a termelők adót fizettek.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.
szóljon hozzá!