Miután az európai agrártermékek egy részére kivetett orosz importtilalom okozta hatások nem mezőgazdasági forrásból fakadnak, megfontolandó, hogy az Európai Unió az agrárpénzeken kívüli forrásokat is mozgósítson a hatások mérséklése érdekében – közölte az agrárminiszterek soron kívüli tanácskozása után Maurizio Martina, a tagállamok szakminisztereit tömörítő tanács soros elnöki posztját betöltő Olaszország mezőgazdasági minisztere.
2014. szeptember 11., 11:512014. szeptember 11., 11:51
Martina elmondta, fokozni kell az erőfeszítéseket, és meg kell sokszorozni a kezdeményezések számát, a piaci folyamatokat pedig folyamatosan figyelemmel kell kísérni.
A tanácskozáson Magyarországot képviselő Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter elmondta: Magyarországot közepesen érinti az orosz embargó, a tavalyi számok alapján az Oroszországba irányuló magyar agrárexport mintegy 30-35 százaléka érintett, körülbelül 80 millió euró értékben. A miniszter is hangsúlyozta, a helyzetet nem mezőgazdasági, hanem világpolitikai tényezők okozták, arra az álláspontra helyezkedett egyúttal, hogy ez az EU közös problémája, amit szolidárisan kell megoldani. Mint mondta: rendkívüli helyzet van, ennek megfelelően rendkívüli eszközökhöz kell nyúlni.
Fazekas szerint az uniós piaci beavatkozásnak addig kell tartania, amíg az embargó érezteti hatását. Hangsúlyozta, hogy a tagállamok igényeit egyenlő módon kell elbírálni. A földművelésügyi miniszter közölte: Magyarország szorgalmazza az export támogatását, valamint a jelenleg alacsony referenciaárak felülvizsgálatát.
A tárcavezető tudatta azt is: az egyéni termelőknek gyorsan kell lépniük, a mezőgazdasági és vidékfejlesztési hivatalnak kell jelenteniük, hogy milyen károk érték őket. Ennek érdekében szombaton is dolgozni fognak – tette hozzá.
Dacian Cioloş leköszönő agrárbiztos rámutatott, a bizottság nyomon követi a piaci folyamatokat, és további intézkedésekre is készen áll, ha a betakarításkor kiderül, hogy valamilyen termény esetén uniós intézkedésre van szükség. A biztos középtávon azt tartja megoldásnak, hogy a termelők más piacokon adják el terményeiket Oroszország helyett.
Kitért az exporttámogatásra is, kiemelve, hogy a tapasztalatok azt mutatják: ilyen esetben ez nem a legjobb eszköz, mert ahelyett, hogy növelné az exportot, azok hasznát emeli meg, akik támogatás nélkül is exportálnak.
Mint ismeretes, Oroszország augusztus 7-én teljes embargót vezetett be a gyümölcs- és zöldségtermékek behozatalára az Európai Unióból. Az intézkedés egy évre szól. Nagy Péter Tamás, a mezőgazdasági minisztérium államtitkára elmondta: az erdélyi gazdákat közvetlenül nem érinti az embargó által okozott termékértékesítési kiesés, direkt Oroszországba irányuló erdélyi exportőrökről nem tud.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.
szóljon hozzá!