Mustármagtermesztéssel foglalkozik Csíkborzsova határában Török Jenő, a Hargita megyei mezőgazdasági igazgatóság vezetője.
2013. június 19., 20:132013. június 19., 20:13
2013. június 19., 20:142013. június 19., 20:14
Török az első csíki gazda, aki két parcellán, összesen hat hektáron termel idén mustárfüvet. A mezőgazdasági szakember elmondta: kísérleti évnek számít az idei, és kíváncsian várja, milyen eredménnyel jár majd a mustármagtermesztés. A 7határ elnevezésű szakportálnak nyilatkozva elmondta, legalább 15 évig a krumplitermesztésnek kedveztek a feltételek Hargita megyében, ennek hagyománya is van a székelyföldi régióban. Most azonban, mint mondta, a kényszer vezeti rá a gazdákat arra, hogy olyan növényeket is termesszenek, amelyeket el lehet adni.
Török Jenő úgy véli, a krumpli értékesítése várhatóan évről évre nehezebbé válik, főleg a külföldről behozott, a hazainál jóval olcsóbb termények miatt. A csíki gazda elmondta, a mustárfüvet már több éve zöldtrágyaként használja a szántóföldek talajának feljavítására, és a tapasztalatai igen pozitívak. A szakember úgy nyilatkozott, nemcsak élelmiszer-ipari felhasználása jelentős, jól beillik a vetésforgóba, elnyomja a gyomokat, és következő évre tisztább talaj áll a gazdák rendelkezésére. A kártevők számát is csökkenti, ugyanakkor nagyon jó elővetemény a burgonyának vagy más gabonaneműeknek is. Török Jenő elmondta, a csíkborzsovai mustármag felvásárlására egy udvarhelyszéki mustárkészítő üzem tett ígéretet.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.
szóljon hozzá!