Mezőgazdasági egyesületeket sürgetnek

A vidéken élő lakosság háromnegyede bizonytalan körülmények között él, 37 százalékuk, azaz több mint egy millió személy pedig semmilyen állandó bérezésben vagy természetben való juttatásban nem részesül az elvégzett mezőgazdasági tevékenység után – derült ki a Szociális Gazdasági Intézet (IES) és a romániai életminőség-kutató intézet (ICCV) közös felméréséből.

Kőrössy Andrea

2012. június 21., 07:412012. június 21., 07:41

Amint a tanulmány készítői rámutattak, a falusi lakosság elsősorban a mezőgazdaságtól függ, amely azonban nem biztosít magas életszínvonalat és biztos megélhetést a gazdák számára a romániai piac, valamint a termelékenység hiányosságai miatt.

A szakemberek ugyanakkor arra is rámutattak, hogy az országban nagyon kevés társulás műkődik  az európai uniós átlaghoz képest, a kihasznált romániai földterületek 99,2 százalékát ugyanis egyéni termelők művelik meg. A felmérés szerint így mindössze 0,8 százalék tartozik bejegyzett jogi személyhez, igaz, ez az ország megművelt földterületeinek 44 százalékát jelenti. A szakemberek emellett a termőföldek feldaraboltságára is felhívták a figyelmet, országos szinten ugyanis több mint 3,8 millió különálló szántó van – ezzel Románia listavezető az EU-ban –, ezek többsége pedig egy hektárnál kisebb.

Niculae Ştefan, az Agrostar szövetkezet elnöke elmondta, a gazdák számára az egyetlen megoldást a mezőgazdasági egyesületeket támogató kormányprogramok jelentenék. „Csakis így növekedhetne a termelékenység, a szektor pedig hatékonyan hozzájárulhatna az ország gazdasági növekedéséhez. A szövetkezetek létrehozása azonban a jelenlegi pénzügyi és jogi akadályok miatt nagyon nehézkes, ráadásul a vidékfejlesztési program is inkább az egyéni termelőket támogatja” – mutatott rá Niculae Ştefan.
Az említett felmérést az elmúlt év végén készítették, az eredményeket pedig a héten Bukarestben zajló mezőgazdasági fórumon is bemutatták a Román Akadémián.

A mezőgazdasági minisztérium képviselői ezzel kapcsolatban kifejtették, az ország megművelhető földterületeinek mintegy 8 százaléka, azaz több mint 700 ezer hektárnyi szántó külföldi befektetők tulajdonában van, ezek száma pedig a következő időszakban növekedni fog. Mint rámutattak, 2002-ben Romániában a földek 15,7 százalékát különböző egyesületek termelték ki, az Európai Unióhoz való csatlakozás után azonban ez az arány jelentősen csökkent, 2010-ben mindöszsze 13,2 százalék volt.

Az Unióban ugyanakkor a piac több mint 80 százaléka tartozik mezőgazdasági egyesületekhez. Viorica Boboc, a szaktárca tanácsosa ezzel kapcsolatban megjegyezte, a szövetkezetek nem a tagok igényeit tekintik elsődlegesnek, ezeket ugyanis befektetők hozták létre, így a helyi termelők és föld-, illetve erdőtulajdonosok továbbra is háttérbe szorulnak.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. április 21., péntek

Magyar Lóránd: a kormányzati és uniós források mind a gazdák fejlődését szolgálják

Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.

Magyar Lóránd: a kormányzati és uniós források mind a gazdák fejlődését szolgálják
2023. március 17., péntek

Csődhelyzetbe hozza a romániai termelőket az olcsó ukrán gabona

Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.

Csődhelyzetbe hozza a romániai termelőket az olcsó ukrán gabona
2023. március 17., péntek

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben

A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben
2023. március 13., hétfő

Az erőltetett villanypásztor helyett radikálisabb megoldásokat sürgetnek a vadkárok megfékezésére

A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.

Az erőltetett villanypásztor helyett radikálisabb megoldásokat sürgetnek a vadkárok megfékezésére
2023. március 12., vasárnap

Mérában kitartanak a ,,szeszélyes” bivalyok mellett

A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.

Mérában kitartanak a ,,szeszélyes” bivalyok mellett
2023. március 10., péntek

Elkezdődött az idei öntözési szezon, Aranyosszéken is felújítják a csatornát

A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.

Elkezdődött az idei öntözési szezon, Aranyosszéken is felújítják a csatornát
2023. március 08., szerda

Kalotaszegről, a Mezőségről és Aranyosszékről várnak hagyományos recepteket

Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.

Kalotaszegről, a Mezőségről és Aranyosszékről várnak hagyományos recepteket
2023. március 07., kedd

Lesz bárányhús, de milyen áron?

Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.

Lesz bárányhús, de milyen áron?
Lesz bárányhús, de milyen áron?
2023. március 07., kedd

Lesz bárányhús, de milyen áron?

2023. március 07., kedd

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt

Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt
2023. március 05., vasárnap

Kivitelezhetetlen uniós elképzelés, hogy 2030-ra kétharmaddal csökkenjen a húsfogyasztás

Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.

Kivitelezhetetlen uniós elképzelés, hogy 2030-ra kétharmaddal csökkenjen a húsfogyasztás