Agrárkamarák létrehozását jelentette be Dacian Cioloº agrárminiszter. A tárcavezetõ közölte: az új szervezeteket megyénként alakítják meg, az ott tevékenykedõ gazdák részvételével, feladatuk pedig egyrészt a szaktanácsadás, másrészt pedig a tagok érdekvédelme lesz.
A miniszter szerint azért szükséges az agrárkamarák létrehozása, mert az Európai Unió szaktanácsadásra is az ország rendelkezésére bocsát bizonyos összegeket, amelyekre azonban közintézmények nem pályázhatnak. A kamarákat 2009 elejétõl kezdik el megalakítani. „A megyei mezõgazdasági igazgatóságoknak jelenleg meg van kötve a keze, mivel állami intézmények lévén, nem áll jogukban a tanácsadás biztosítására uniós alapokat megpályázni” – mutatott rá Dacian Cioloº.
Ciprian Alic minisztériumi tanácsos közölte, az agrárkamarákat minden megyében a helyi gazdálkodók 35 képviselõi alkotják majd, amelyben választott tisztségek és szakértõk számára fenntartott pozíciók is lesznek. A szervezetek legfõbb feladataként azt emelte ki, hogy a mezõgazdasághoz, illetve az ahhoz tartozó területekhez kapcsolódó hatáskörökkel bíró partnerként vegyenek részt a hatóságokkal folytatandó párbeszédben.
Sorin Chelmu, az agrártárca fõtitkára közölte, a kamarákat a központi költségvetés mellett a helyi büdzsébõl, valamint európai alapokból is finanszírozzák majd, de emellett a gazdálkodóknak is be kell szállniuk a pénzforrások biztosításába. Egyúttal leszögezte, a megyei kamarák létrehozása nem jár munkaerõ-csökkenéssel az ágazatban, ellenkezõleg: még mintegy három-négyezer szakértõt kell alkalmazni, akiknek bére annak függvényében emelkedhet, mekkora összegeket képesek megszerezni az általuk képviselt közösség számára.
Egyúttal hangsúlyozta: a kamaráknak kell átvenniük azon termelõi szervezetek szerepét, amelyeken keresztül a szövetkezeti tagok kijuthatnak az európai piacra, hogy ott is értékesíthessék termékeiket. A tárca egyúttal a nagyvárosokban mûködõ élelmiszerpiacokat is újra kívánja éleszteni, hogy a kistermelõknek is legyen hol értékesíteniük árujukat.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.