Megszakadt tárgyalások

Drasztikus agrárvámcsökkentést követel az EU-tól a WTO Megszakadtak a Kereskedelmi Világszervezet tárgyalásai, miután a mezőgazdasági védővámok miatt összekülönbözött amerikai és indiai tárgyalóküldöttség nem tudott megegyezésre jutni. Kompromisszum hiányában – konkrétan az Egyesült Államok és India nézeteltérése következtében – megszakadtak a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) dohai kereskedelmi fordulója lezárására irányuló, kilenc napja folyó genfi tárgyalások.

Gazda Árpád

2008. július 31., 00:002008. július 31., 00:00

Diplomaták közlése szerint a tárgyalásokat ősszel folytathatják, de erre vonatkozó hivatalos állásfoglalás egyelőre nem született. A tárgyalások egyes európai uniós országokban is ellenérzéseket szültek, a WTO ugyanis arra akarja rábírni az EU-t, hogy 60 százalékkal csökkentse a mezőgazdasági termékekre kivetett vámot.
Washington ellenezte azt az India – és a támogató Kína, valamint Indonézia – által szorgalmazott javaslatot, hogy rögzítsenek olyan intézkedéseket, amelyekkel gazdálkodóikat védhetik, az olcsó mezőgazdasági import hirtelen növekedése esetén. India azt követelte, a nagy mezőgazdasági népességgel és nagyarányú agrárimporttal rendelkező országok már előre védővámokat rögzíthessenek, az Egyesült Államok azonban ezt elutasította. A múlt pénteken az EU, az Egyesült Államok, India, Kína, Brazília, Japán és Ausztrália képviselői kompromiszszumcsomagot dolgoztak ki, de ebben néhány kérdést – egyes konkrét termékcsoportok helyzetét, illetve a szegényebb országok agrárimportjára vonatkozó védőmechanizmust – nem sikerült megoldani. Ugyanakkor Susan Schwab amerikai kereskedelmi megbízott továbbra is hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok elkötelezett a dohai forduló mellett, és még korai lenne a forduló összeomlásáról beszélni. Mint mondta, az amerikai javaslatok továbbra is napirenden maradnak, de ezekre kölcsönös válaszokat várnak.
A jelenlegi tárgyalásokkal kapcsolatban az EU egyes országaiból is bírálatok érkeztek, az EU francia elnöksége Olaszországgal, Lengyelországgal, Magyarországgal és Litvániával próbált a kompromisszumcsomag ellen közös európai ellenállást kovácsolni, egyelőre sikertelenül – írja a dpa.
Gráf József magyar földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter az uniós ellenzők szószólójaként elmondta: a kormány és a magyar agrár-érdekképviseletek számára egyaránt elfogadhatatlan a formálódó WTO-javaslat, amely átlagosan 60 százalékos mezőgazdasági vámcsökkentést irányozna elő az Európai Unió számára, mert ez a teljes magyar agrártársadalmat, sőt a magyar élelmiszer-fogyasztókat is rendkívül hátrányosan érintené. Gráf József elmondta: megítélése szerint további EU-országok agrárminiszterei is átgondolják majd az ítéletüket.  Elismerte azonban, hogy a jelenlegi tárgyalási fordulóban erős nyomás nehezedik az Unióra, különösen az Egyesült Államok, Brazília, Argentína, India részéről, amelyek nagy mennyiségben állítanak elő élelmiszert és más agrártermékeket. Román állásfoglalás egyelőre nem született az ügyben, de Bukarest is bírálta a javaslatot.

Hírösszefoglaló

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. április 21., péntek

Magyar Lóránd: a kormányzati és uniós források mind a gazdák fejlődését szolgálják

Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.

Magyar Lóránd: a kormányzati és uniós források mind a gazdák fejlődését szolgálják
2023. március 17., péntek

Csődhelyzetbe hozza a romániai termelőket az olcsó ukrán gabona

Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.

Csődhelyzetbe hozza a romániai termelőket az olcsó ukrán gabona
2023. március 17., péntek

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben

A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben
2023. március 13., hétfő

Az erőltetett villanypásztor helyett radikálisabb megoldásokat sürgetnek a vadkárok megfékezésére

A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.

Az erőltetett villanypásztor helyett radikálisabb megoldásokat sürgetnek a vadkárok megfékezésére
2023. március 12., vasárnap

Mérában kitartanak a ,,szeszélyes” bivalyok mellett

A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.

Mérában kitartanak a ,,szeszélyes” bivalyok mellett
2023. március 10., péntek

Elkezdődött az idei öntözési szezon, Aranyosszéken is felújítják a csatornát

A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.

Elkezdődött az idei öntözési szezon, Aranyosszéken is felújítják a csatornát
2023. március 08., szerda

Kalotaszegről, a Mezőségről és Aranyosszékről várnak hagyományos recepteket

Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.

Kalotaszegről, a Mezőségről és Aranyosszékről várnak hagyományos recepteket
2023. március 07., kedd

Lesz bárányhús, de milyen áron?

Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.

Lesz bárányhús, de milyen áron?
Lesz bárányhús, de milyen áron?
2023. március 07., kedd

Lesz bárányhús, de milyen áron?

2023. március 07., kedd

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt

Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt
2023. március 05., vasárnap

Kivitelezhetetlen uniós elképzelés, hogy 2030-ra kétharmaddal csökkenjen a húsfogyasztás

Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.

Kivitelezhetetlen uniós elképzelés, hogy 2030-ra kétharmaddal csökkenjen a húsfogyasztás