A Maros Szálloda gyűléstermében megtartott tanácskozáson mintegy százötven, Hargita megyében tevékenykedő állatorvos és állat-egészségügyi szakember vett részt.
Az évente két alkalommal megszervezett állatorvosi szakmai konferencia idei fő témája a veszettség kezelése és megelőzése volt, melyről dr. Alecsandru Ioan Baba, a kolozsvári Állatorvosi és Agrártudományi Egyetem professzora tartott előadást. A tanácskozás másik érdekes témájának bizonyult a kéknyelvűség néven ismert kór megelőzése, amely a juhokat támadja meg, és Ázsiából és Afrikából terjedt át Európába. „Noha Romániában még nem észlelték a kórt, fontosnak tartottuk, hogy állatorvosaink ismerjék a kórképet, és be tudják azonosítani a betegséget” – mondta dr. Rácz László, a Hargita megyei állat-egészségügyi igazgatóság osztályvezető főorvosa. Mint mondta, a betegség vérszívó rovarok révén terjed, emiatt az esetleges fertőzést terjesztő rovarok bevizsgálása zajlik az országban. Szó esett a kergemarhakórról is: a betegséget Romániában szarvasmarhákon még nem észlelték, viszont már megjelent a juhokra jellemző változata. Az értekezleten felhívták a jelenlévők figyelmét, hogy körültekintően járjanak el főleg az elhullott birkákat illetően, és hívják fel a gazdák figyelmét, hogy vizsgáltassák meg az elpusztult állataikat is. A tanácskozás további témái között szerepelt az élelmiszer-higiénia és az erre vonatkozó jogszabályok ismertetése is. Az állatorvosok országos konferenciáját egyébként május 15-én szintén Hargita megyében rendezik.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.