Katasztrofális lesz a termés?

Az elmúlt ötven év legkatasztrofálisabb éve az idei a búza- és a repcetermés tekintetében – vallja Laurenţiu Baciu, a Romániai Mezőgazdasági Termelői Egyesületek Ligájának (LAPAR) az elnöke.

Bálint Eszter

2012. július 12., 07:122012. július 12., 07:12

Mint egy keddi mezőgazdasági szemináriumon elmondta, az előzetes becsléseik szerint hektáronként 1500-2000 kilogramm búzatermésre számíthatnak, a repce esetében pedig ez a mennyiség 500 és 1100 kilogramm között váltakozik. Hozzátette: ezek a számadatok egyébként a korszerű technológiákat alkalmazó termelőktől származnak, nem pedig a kistermelőktől. Baciu szerint utoljára valamikor a múlt század ötvenes éveiben volt hasonlóan rossz termés. Ennek az oka pedig az, hogy nincsenek az országban megfelelő öntöző rendszerek, de ugyanígy okolható szerinte a pénzhiány is olyan körülmények között, hogy „egy liter öntözésre alkalmas víz többe kerül, mint egy liter ásványvíz”.

A szakember felszólalásában több ízben bírálta az illetékes hatóságokat. „Azt fogják mondani, hogy nem segített az időjárás, de mi sem tettünk semmit. Románia mezőgazdaságára gondolok, ahol húsz évvel ezelőtt a termőföldek nagy részét még öntözték. Mára pedig oda jutottunk, hogy a hárommillió hektárból alig 700 ezret öntöznek. (…) Az érintettek többször fordultak a minisztériumhoz, sikerült is megoldást találni, hogy a környezetvédelmi minisztériummal közösen olcsóbban tudjuk biztosítani a vizet  az öntözéshez. De míg több regénnyi dokumentum született, meghallgatták, amit mondtunk, lejegyzetelték, majd minden maradt a régiben” – háborgott Baciu.

A katasztrofális termés másik fő okaként a nadrágszíjparcellákat említette meg, idézve a statisztikákat elmondta: a romániai termőföldek 54 százaléka 1,7 hektárosnál kisebb. „Mit tudsz csinálni 1,7 hektáron? Tulajdonképpen a pluszértéket a visszamaradó 47 százalékon termeljük meg, ahol próbálnak versenyképes mezőgazdaságot folytatni” – fejtette ki a szakember, újfent bírálva a minisztériumot, ahol elmondása szerint az alkalmazottak nem foglalkoznak a mezőgazdaság fellendítését célzó intézkedések kidolgozásán, „mi több, nem veszik figyelembe a termelőktől érkező konkrét javaslatokat sem, arra hivatkozva, hogy nincsen politikai akarat”.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. április 21., péntek

Magyar Lóránd: a kormányzati és uniós források mind a gazdák fejlődését szolgálják

Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.

Magyar Lóránd: a kormányzati és uniós források mind a gazdák fejlődését szolgálják
2023. március 17., péntek

Csődhelyzetbe hozza a romániai termelőket az olcsó ukrán gabona

Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.

Csődhelyzetbe hozza a romániai termelőket az olcsó ukrán gabona
2023. március 17., péntek

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben

A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben
2023. március 13., hétfő

Az erőltetett villanypásztor helyett radikálisabb megoldásokat sürgetnek a vadkárok megfékezésére

A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.

Az erőltetett villanypásztor helyett radikálisabb megoldásokat sürgetnek a vadkárok megfékezésére
2023. március 12., vasárnap

Mérában kitartanak a ,,szeszélyes” bivalyok mellett

A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.

Mérában kitartanak a ,,szeszélyes” bivalyok mellett
2023. március 10., péntek

Elkezdődött az idei öntözési szezon, Aranyosszéken is felújítják a csatornát

A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.

Elkezdődött az idei öntözési szezon, Aranyosszéken is felújítják a csatornát
2023. március 08., szerda

Kalotaszegről, a Mezőségről és Aranyosszékről várnak hagyományos recepteket

Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.

Kalotaszegről, a Mezőségről és Aranyosszékről várnak hagyományos recepteket
2023. március 07., kedd

Lesz bárányhús, de milyen áron?

Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.

Lesz bárányhús, de milyen áron?
Lesz bárányhús, de milyen áron?
2023. március 07., kedd

Lesz bárányhús, de milyen áron?

2023. március 07., kedd

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt

Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt
2023. március 05., vasárnap

Kivitelezhetetlen uniós elképzelés, hogy 2030-ra kétharmaddal csökkenjen a húsfogyasztás

Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.

Kivitelezhetetlen uniós elképzelés, hogy 2030-ra kétharmaddal csökkenjen a húsfogyasztás